Idén nyáron a fotóké a főszerep a Műcsarnokban, hisz nem is egy, hanem egyből négy „fotós” kiállítással várja az érdeklődőket. Ezek közül a legnagyobb a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon tárlata, ahol összesen 208 fotográfus elmúlt öt évben készült munkájával találkozhatnak.
Élő Népművészet
Online nyílt meg, de májustól szerencsére már személyesen is látogatható a mindig hatalmas érdeklődést kiváltó Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás, amely idén 17. alkalommal mutatja be a Kárpát-medence legmívesebb és legszebb népművészeti alkotásait. Az ötévente jelentkező tárlatnak – a Néprajzi Múzeum költözése miatt – ebben az évben a Hagyományok Háza és a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum ad otthont.
Preraffaelita remekművek Londonból
Soha annyi preraffaelita remekművet nem láthatott még magyar közönség hazai múzeumban, mint amennyit most a Magyar Nemzeti Galéria idei első nagyszabású kiállításán bemutat. A közel negyven festmény és több mint félszáz grafika a Tate Britain gyűjteményéből érkezett Budapestre.
Térugrás helyett tájugrás a Várfok Galériában
Igazán felszabadító érzés újra kiállításokat látogatni és a művekkel az online tér helyett szemtől szemben, a kiállítótérben találkozni. Ez az élmény még egy olyan jól dokumentált kiállítás, mint a Várfok Galéria „Más tájak jönnek” esetében is pótolhatatlannak tűnik.
Rézbőrű volt az alkony – Új kiállítás a PIM-ben
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Rézbőrű volt az alkony című, új, a magyar „indiánozás” történetén végigkalauzoló kiállítása egy hete várja ismét a látogatókat. A számtalan kreatív megoldást tartalmazó, látványos összeállítás elsősorban olyan magyar írók életén, művein és saját személyes tárgyain keresztül mutatja be ezt a mára már itthon szinte elfeledett világot, akik maguk is több szállal kötődtek e távoli nép hagyományaihoz.
Derkó 2021
A művészkörökben évtizedek óta csak „Derkó” néven emlegetett ösztöndíj különleges presztízst jelent a fiatal alkotóknak, hiszen a művészi pálya során ez az elsőként kapható állami kitüntetés. Elsődleges küldetése, hogy segítse a fiatal, pályakezdő művészeket, anyagi támogatást nyújtson a megélhetéshez, és biztosítsa az alkotás feltételeit. Úgy is szokták mondani, hogy a Derkó egyfajta „stage pass” a hivatásos művészvilágba. A 2021-es év ösztöndíjasait idén is a Műcsarnok mutatja be az érdeklődőknek.
Besnyő Éva fotográfiái
A Kassák Múzeum Besnyő Éva fotográfiai életművéből rendezett kiállítását a szakma a tavalyi év legfontosabb hazai fotókiállításai közé sorolta. A szeptemberben nyílt kiállítást a kényszerű novemberi zárás ellenére nagyon sokan látták. Az eredeti fotók és dokumentumok ugyan decemberben visszakerültek a kölcsönző intézményekhez, azonban elkészült a kiállítás virtuális változata, így mindazok, akik a karantén előtt nem jutottak el a múzeumba, vagy látták ugyan a tárlatot, de szívesen barangolnának még Besnyő fantasztikus fotói között, most újra beléphetnek a múzeum terébe: online.
Kedvelt ízeinktől a Covid-19 ellenszeréig, avagy Barabási Albert-László és a hálózatok ereje
Barabási Albert-László és csapata évtizedek óta fordítja a világ kutatóinak, sőt laikusainak figyelmét a hálózatkutatás fontosságára és szépségeire. Bár a témáról azt gondolnánk, hogy nem lehet igazán képzőművészeti múzeumban bemutatni, de a Ludwig Múzeum októberben nyílt, nagyszabású kiállítása erre kétségkívül a legmesszebbmenőkig rácáfolt. Bár a tárlat a járványügyi szigorítások miatt sajnos jelenleg zárva tart, bízunk benne, hogy szűk egy hónap múlva ismét személyesen is betekinthetnek a BarabásiLab elmúlt 25 évének legnagyobb projekjeibe, és ezáltal a hálózatkutatás rejtelmeibe.
Vadászfegyverek/Fegyvervadászok Kápolnásnyéken
Baltával kombinált lőfegyver és festett lőtábla a 17. századból, vadászkutya körmének levágására használt olló, szépen megmunkált solymászkés a 18. századból, Kittenberger Kálmán utolsó vadászpuskája. Ilyen ritkaságokkal és még sok más művészeti remekművel várja a látogatókat a kápolnásnyéki Halász-kastély októberben nyílt fegyverkiállítása.
Hantai Simon, a pliage nagymestere
Az absztrakt festészet egyik legérdekesebb és legradikálisabb alakja kétség kívül a magyar származású, de élete nagy részében Franciaországban élő és alkotó Hantai Simon volt. A 2008-ban Párizsban elhunyt festőművész munkáival eddig csak néhányszor találkozhattunk idehaza, így mindenképp kivételes alkalom az Ybl Budai Kreatív Házban látható, a művész különböző korszakaiból szemezgető kiállítás.
