Margaret Watkins: Fekete fény

Idén is sokszínű programkínálattal indult el a Magyar Fotóművészek Szövetsége rendezésében megvalósuló Fotóhónap, amelynek fő kiállítása Margaret Watkins, a méltatlanul elfeledett kanadai származású fotográfusnő életművébe enged betekintést. A Mai Manó Házban látható tárlaton a művész 1914 és 1939 között készített eredeti képei várják az érdeklődőket.

Gróf Széchenyi Zsigmond vadász-író fényképei

A Vadászati és Természeti Világkiállítás egyik kísérőprogramjaként nyílt meg, és egészen november végéig látogatható a Capa Központ Gróf Széchenyi Zsigmond vadász-író fényképei című tárlata. A kiállításon családi fényképek, az expedíciókon készített fotók, dokumentumfilm-részletek, valamint eredeti hangfelvételek segítségével idézik meg az 1967-ben elhunyt gróf alakját.

Körforgásban: Romani Design

Ismét Pest egyik legkedvesebb kiállítóhelye, az Iparművészeti Múzeum Ráth György-villája ad otthont a Körforgásban című, 2018-ban indult kiállítássorozat legújabb tárlatának, amelyen ezúttal a Romani Design ruhakölteményei várják az őszben is meleg színekre és csodákra vágyókat.

A fáraó sírjának felfedezése. II. Amenhotep és kora

A Királyok völgyébe és az ókori Egyiptomba invitálja látogatóit a Szépművészeti Múzeum idei első igazi nagykiállítása. A II. Amenhotep egyiptomi uralkodó korát és sírjának szenzációs felfedezését bemutató tárlat egy kihagyhatatlan időutazás a múltban, ahol azontúl, hogy több ezer éves egyiptomi műtárgyak között sétálhatnak, megtapasztalhatják azt is, hogy milyen érzés elsőként belépni egy fáraói sírkamrába.

Orosz István grafikusművész kiállítása

„Vannak dolgok, amiket el tudok képzelni és le tudok rajzolni. Vannak, amiket el tudok képzelni, de nem tudok lerajzolni. Vajon le tudok-e rajzolni valami olyat, amit nem tudok elképzelni? Ez az, ami igazán érdekel“ - ezeket az Orosz Istvántól vett sorokat kecskeméti kiállításának utolsó termében olvashatjuk. Mire ideér a látogató, addigra minden bizonnyal ő maga is elgondolkodik azon, hogy vajon mi az, amit az idén 70 éves Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező nem tud lerajzolni vagy elképzelni. Mert úgy tűnik, hogy nincs ilyen. Tud rajzolni olyan ablakot, amelyik egyszerre nyílik kifelé és befelé is, olyan oszlopot, ami egyszerre van elől és hátul, vagy olyan tájat, ami igazából egy emberi fej, de vele azt is el tudjuk képzelni, hogy bizony lehetünk ugyanabban az időben kívül és belül is egy gömbben.

Pictorial 10 – Válogatás a Pictorial Collective első tíz évéből

A Capa Központ az uborkaszezonnak számító nyári időszak végén is érdekesebbnél érdekesebb kiállításokkal jelentkezik. Az épületen belül párhuzamosan futó tárlatokon bemutatásra kerülő számtalan alkotói univerzumot a múlt (André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képei), a jelen (Pictorial 10 – Válogatás a Pictorial Collective első tíz évéből; Július Gyula: Fényfrottázsok) és a jövő (E világból való – Elképzelt alternatív kartográfiák és Koholt és törékeny jövő – PARALLEL) síkjai között bolyongva térképezheti fel a látogató.

120 éves a magyar film

Ezúttal a filmrajongókat várja hatalmas kiállítótereibe a Ludwig Múzeum, hisz a magyar film születésének 120. évfordulója alkalmából nyílt meg legújabb nagyszabású kiállítása. A Nagylátószög – 120 éves a magyar film című tárlat a hazai filmkészítés történetén vezeti végig a látogatókat, mégpedig számtalan relikviával, érdekes installációkkal, kevesek által ismert kulisszatitkokkal, fotókkal, filmrészletekkel és persze mindazokkal, akik részt vettek a magyar mozi felemelkedésében az elmúlt több mint száz évben.