Igazán felszabadító érzés újra kiállításokat látogatni és a művekkel az online tér helyett szemtől szemben, a kiállítótérben találkozni. Ez az élmény még egy olyan jól dokumentált kiállítás, mint a Várfok Galéria „Más tájak jönnek” esetében is pótolhatatlannak tűnik.
Az április közepén nyílt csoportos kiállítást a lezárások ideje alatt az érdeklődők jó minőségű enteriőrfotók, reprodukciók és a tárlatról készített videó segítségével „járhatták be” virtuálisan.
A kiállítás címét (Más tájak jönnek) Ujházi Péter azonos című kollázs-festménye adta. A művész 2015-ös munkája a bolygó sorozatnak egyik izgalmas darabja, amely során Ujházi más bolygókat, dimenziókat összekapcsoló tölcsér alakú féregjáratokon keresztül végzett űrugrásokat vizionál. Ezzel mintegy az eddig ismert világ és tájak helyébe új, szokatlan lehetőségeket állítva.
A járványhelyzet és a bezártság az emberek figyelmét az emlékezet mozgósításával a külső látványból mindinkább a belső tájak felé irányította. Erre az ingerszegény állapotból fakadó hiátusra mutat rá a kiállítás egyik kulcsdarabja, Hermann Levente legfrissebb képpárja. A Múzeum 1-2. című festményeken maga a művész szerepel, aki a nézőnek háttal, az egyik korábbi alkotása előtt egy kiállítótérben ül. Ezt a hétköznapinak tetsző jelenetet a belső, múzeumi térben lehulló tarka levelek bontják meg és emelik a szürrealitás szintjére. Az idősíkok rétegzett jelenléte, a kint és bent határvonalainak összemosódása, akárcsak az álom és a valóság kettős jelenléte a pandémia ideje alatt ugyanúgy érzékelhetővé váltak mint a vágy a szabadság, a mély levegővétel, a művekkel való találkozás és a kiállításokra járás után.
A címadó Ujházi képpel szemben, a terem végébe installált Hermann Levente-festményhez egy jól megkomponált dramaturgián keresztül vezet az út. Elsőként Szotyori László Watteau, francia rokokó festő lombábrázolásai által inspirált, kis csavart rejtő tájképeivel (Watteau és a repülő, 2021; Hommage á Watteau, 2021) találkozhat a látogató, amelyeket aatoth franyo thaiföldi ihletésű élénksárga absztrakt erdőábrázolása követ. A sort Ujházi Péter lombkép sorozatának darabjai zárják.
A fal másik oldalán, szintén ebben a szekcióban kapott helyett Hermann Levente további két, szülővárosát, Marosvásárhelyt tematizáló festménye (Marospart 2.,2020; Rét, 2020), illetve Czigány Ákos (Gazdaság 9349-55, 2016) és Korniss Péter (Szénaforgató lány, 1974) fotógráfusok egy-egy jelképes alkotása.
A kiállítás másik kiemelt fontosságú műve Rozsda Endre 1959-es cím nélküli festménye, amely Magyarországon első ízben látható. Különlegessége impresszív festésmódján kívül a kép eredetéhez kapcsolódó történetben rejlik.
Az L-alakú kiállítótér ezen szakaszán bemutatott művek a tájértelemzések egy elvontabb olvasatát adják. Mulasics László enkausztika technikával készített nagy méretű, Síkságok öröme I – II. mellett szerepel Szirtes János egyik kormos képének test helyett tájlenyomatként is értelmezhető darabja, valamint az idén 100 éves Françoise Gilot több korábbi kiállításon is felbukkanó Tengeri szellő című mozgalmas kompozíciójú monotípiája.
Leghátsó, különálló tér csodakamara módjára gyűjti egybe Orr Máté, Nemes Anna és Françoise Gilot egzotikusabbnál egzotikusabb állatábrázolásait.
Más tájak jönnek
Várfok Galéria, Budapest
2021. május 22-ig