Az új járványügyi intézkedéseknek köszönhetően keddtől a budapesti Ráth György-villa is kitárta kapuit a múzeumi élményeket régóta nélkülöző, hazai közönségnek, ahol ezúttal A mi szecessziónk című állandó kiállítás mellett a három éve útjára indított, Körforgásban című kiállítássorozatuk új, időszaki tárlatára is várják az érdeklődőket. A sorozat mostani vendége a cseh üvegművészet egyik kiváló műhelye, a prágai Dechem Stúdió.
FUTURISTIC – Szigeti Szilvia textiltervező kiállítása a FUGA-ban
Április 22-én virtuális programmal nyílt meg Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas dizájner kiállítása az V. kerületi FUGA - Budapesti Építészeti Központban.
Karantén-naplók
Az elmúlt egy évben több galéria és múzeum virtuális kínálatában is láthattunk már a vírushelyzetre reflektáló műveket. Volt olyan művész, aki szinte azonnal ecsetet, vésőt, fényképezőgépet ragadatott, volt, akinek hosszabb időre volt szüksége ahhoz, hogy műalkotásba öntse gondolatait. Most a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. mutatja be új, online kezdeményezését, melyben nyolc kortárs alkotóművész naplószerűen fogalmazza meg, hogy számukra milyen élményeket adott a karantén, és hogyan hatott a vírus a művészetükre.
Igazi meglepetések a Kieselbach Galéria legújabb tárlatán
A tavaszi aukció előtt a Kieselbach Galéria ismét megrendezi eladással egybekötött kiállítását. A klasszikus és modern képek a Kieselbach Galéria saját válogatási elveit tükrözik, míg a fiatal kortárs képzőművészetet reprezentáló anyagot Pados Gábor, az acb Galéria tulajdonosa állította össze.
Határ-sorsok
Határ-sorsok címmel új, Trianonhoz kapcsolódó időszaki kiállítás nyílt a debreceni Déri Múzeumban. A múzeum új kiállítása a tavalyi Trianon 100 című online tárlatot kiegészítve eleveníti fel a korabeli történéseket, fókuszba állítva Debrecen város szerepét a kialakult új, történelmi helyzetben.
Kik vagyunk
A 125. éves Műcsarnok különleges kiállítással ünnepli jeles évfordulóját: Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről című új, virtuális tárlatukon az elmúlt több mint száz év művészportréival várják az érdeklődőket. A kiállítás fő anyagát képzőművészekről készült fotók és fotósorozatok alkotják, de mindemellett a művészek önarcképei, saját, festett portréi is a rendkívüli erejű válogatás részei.
Különleges szabadtéri plakátgyűjtemény a Várkert Bazár teraszán
Titokzatos, színes, botrányokkal és pletykákkal fűszerezett éjszakai élet folyt a 20. század első évtizedeiben Budapest belvárosának szórakozóhelyein és magánlakásain. Ennek a korszaknak az izgalmas hangulatát, szereplőit, helyszíneit idézik meg az egyik legismertebb hazai plakáttervező, Faragó Géza munkái. Az alkotásokat, egy könnyed tavaszi sétával összekötve, márciustól ingyen tekinthetik meg a látogatók a Várkert Bazár Déli panoráma teraszán.
Maskarában
A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának portrégyűjteménye több mint 15 ezer személyről közel 40 ezer fotográfiát őriz. A politikai, gazdasági és kulturális élet szereplőit ábrázoló eredeti fényképfelvételek hivatásos, amatőr vagy privát fotósok alkotásai, amelyek műteremben vagy valamilyen esemény alkalmával készültek. A Magyar Nemzeti Múzeum új, virtuális kiállítása ezúttal az impozáns gyűjtemény egy kis, ám annál izgalmasabb szeletét mutatja be az érdeklődőknek, hisz jól ismert, elsősorban a 19. század végén élt magyar közéleti személyiségek jelmezben készült portréival várja a régi fényképek rajongóit.
Online kiállításon mutatkoznak be a Kozma Lajos-ösztöndíjasok
A MANK – Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Kozma’19 címmel nyitotta meg legújabb kiállítását, melyen a 2019-ben Kozma Lajos-ösztöndíjat nyert fiatal iparművészek munkáit mutatják be az érdeklődőknek. A március közepéig nyitva tartó tárlat, a jelenleg is érvényben lévő járványügyi szigorítások miatt, a digitális térben várja online közönségét.
Barcelona-Budapest-Bánki
Bánki Ákos festőművész expresszív, nagyméretű képeivel közel húsz éve képviseli a hazai képzőművészeti színtéren az absztrakt festészet érzékeket megmozgató műfaját. Flūmen címmel február 10-én nyílt „színorgiás” kiállítása a Bartók Béla úti K.A.S. Galériában.
