Virtuálisan bejárható a kecskeméti Sisi-tárlat

A kecskeméti Cifrapalotában múlt év szeptemberében nyílt meg a „Magyarország áldott emlékezetű királynéja" - Sisi, Ferenczy Ida és a magyar udvartartás című tárlat, mely az újbóli járványügyi szigorítások miatt sajnos idő előtt bezárt. Az eredetileg február végéig nyitva tartó kiállításra azonban sokan voltak kíváncsiak ezután is, ezért a múzeum most elkészítette annak virtuális változatát, így az érdeklődők most online utazhatnak el Erzsébet királyné korába.

Csúcsok között: Klasszikus és kortárs remekművek a Kieselbach Galériában

A járvány idején a művészet és a műkereskedelem is új utakat keres, hogy fenntartsa és bővítse kapcsolatát a közönséggel. Ebben az új, átmeneti helyzetben a Kieselbach Galéria is úgy döntött, hogy eltér a korábbi évek gyakorlatától, és idén nem aukcióval, hanem egy exkluzív, az acb Galériával közösen összeállított kínálattal zárja a téli kiállítási szezont. A január végéig nyitva tartó tárlaton különleges kvalitású, izgalmas történetű festmények várják az érdeklődőket (és természetesen a vevőket,) olyan művészmesterektől, mint Munkácsy Mihály, Gulácsy Lajos, Aba-Novák Vilmos vagy Bak Imre.

V. Texhibition

Milyen színekkel, formákkal, anyagokkal és technikákkal dolgozik egy kortárs textilművész? Miből merít inspirációt egy hazai vagy egy külföldi tervező? S vajon milyen régi és új trendek éreztetik legjobban hatásukat ebben a nagy hagyományokkal rendelkező művészeti ágban 2020-ban? Többek közt ezekre ad választ az V. Texhibition-kiállítás, amelynek immár negyedszer ad otthont a FUGA Budapesti Építészeti Központ. Az idei évi válogatásban magyar, svájci és szlovák művészek munkái várják az érdeklődőket.

Művészet felsőfokon – 30 éves a Várfok Galéria

A Várfok utca már évtizedek óta a kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb budai helyszíneként van számon tartva, nem véletlenül. Magyarországon 1990-ben, a rendszerváltás után az elsők között alapított kereskedelmi galéria mind a mai napig aktív szereplője és alakítója a hazai művészeti közegnek. Harminc évvel ezelőtt a galériát az alapító, Szalóky Károly a Várfok utca elején egy szenespincéből kialakított szuterénben, a mai Várfok Project Roomban, indította útjára. A galéria a későbbi években, számtalan fejlesztést, átalakulást követően települt át a jelenlegi helyére, amitől kezdve még több egymással párhuzamosan futó kiállításnak is otthont adhatott.

Évszázadon keresztül lappangó művek és kiemelkedő kortárs anyag a Virág Judit Galériában

Munkácsy Mihály Naplemente című festménye, Tihanyi Lajos Akt című alkotása, Vaszary János Reggelizőasztal című csendélete vagy Reigl Judit Folyamat című műve csak néhány olyan alkotás, amelyeket mindenképp látni kell egyszer az életben. Szerencsére erre most nagyszerű lehetőséget kínál a Virág Judit Galéria téli aukciója, melynek részeként december 17-ig – a járványügyi szabályokat betartva – most személyesen is megtekinthetők ezek a csodálatos remekművek.

Helbing Ferenc, a plakátművészet mestere

Idén – több más múzeumhoz hasonlóan – a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) is a százötven éve született Helbing Ferencet ünnepli. Új kiállításukra a művész csodálatos szecessziós plakátjaiból és litográfiáiból, naptáraiból, ét- és borlapjaiból, könyvillusztrációiból és más művészi munkáiból válogattak.