Egry József – Lebegés a fénytérben

A balatonfüredi Vaszary Galéria egy igazi balatoni kötődésű művésszel, a Balaton-festőjének is nevezett Egry József képeivel nyitotta meg az új, tavaszi szezont. A művek Magyarország legnagyobb Egry-magángyűjteményéből, a budapesti székhelyű ResoArt Alapítvány gyűjteményéből érkeztek a kiállításra, ahol a művész fénnyel teli balatoni tájképei mellett a kevésbé ismert korai művek, karikatúrák és önarcképek is láthatók, összesen 52 alkotás.

Elnyomástól szabadságig – a Gellért-hegyi Citadella története

A Gellért-hegy és a megújuló Citadella évszázadokon átívelő történetét bemutató kiállítás nyílt a Várkert Bazár szabadtéri helyszínén. Az Elnyomástól szabadságig – A Gellért-hegyi Citadella története című tárlaton az egykori erőd sorsán keresztül bontakozik ki Budapest és a magyar történelem számos fordulópontja: a katonai megszállás, az ideológiai jelképpé válás, majd a közösségi térként való újjászületés folyamata. Az ingyenesen látogatható kiállítás április közepéig tekinthető meg a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján.

Paper? Works!

A Várfok Galéria új kiállításának főszereplője nem más, mint a papír, vagyis papírra készült alkotások, olyan művészektől, mint Rozsda Endre, Françoise Gilot, keserű Károly Keserü vagy Nemes Anna. Bár a műtárgypiacon a papíralapú művek megítélése ma is igen eltérő, a kiállítás bemutatja, hogy mennyi nagyszerű lehetőséget rejt magában ez a sokarcú médium.

Köztes terek

Hat, nagyjából egy generációhoz tartozó kortárs művész (Aknay János (1949-2026), Baksai József, Bereznai Péter, Kalmár János, Sárkány Győző és Szabó Tamás) közös kiállítására vár mindenkit egészen áprilisig a szentendrei MűvészetMalom. A tárlaton a látogatók a művészek csendes, elmélyült párbeszédének lehetnek tanúi az elmúlásról, az emlékezetről és a folytonosságról. Megrázóan szomorú kapcsolódási pont a kiállítás témája és a közelmúlt valósága között, hogy a "hatok" egyikére már valóban csak emlékezni tudunk.

Vasarely 2026 – Pécs

Idén két kiemelkedő évforduló ad különleges hangsúlyt Pécs kulturális életének:
50 éve nyílt meg a JPM Vasarely Múzeum, amely mérföldkőnek számított a magyar művészeti életben, valamint 120 éve született Victor Vasarely, a vizuális gondolkodás forradalmára, aki megtanított minket más perspektívából látni a világot. A jubileumra Pécs nemzetközi vonzerejű intézménye teljesen megújul, az évforduló köré szerveződő programok pedig, „Vasarely 2026 – Pécs” címmel, egységes városi évadként várják az érdeklődőket.

Találkozások a textil művészetével: művészvezetések a TŰRÉSHATÁR kiállításon

Öt alkalom, huszonkét művész: november 18. és december 7. között a TŰRÉSHATÁR | TŰ–RÉS–HATÁR kortárs textilművészeti kiállítás alkotói személyesen vezetik végig a látogatókat a Pesti Vigadóban látható tárlaton. A 130 válogatott művet bemutató kiállítás most először látható Budapesten, és utoljára prezentálja együtt a Nemzetközi Textiltriennálé öt meghatározó kategóriájának alkotásait. A Művészek szemével című művészvezetéseken első kézből hallhatók inspirációk, műhelytitkok, személyes történetek arról, hol tart ma a magyar textilművészet.

Érintés. Tapintható, kortárs ékszerkiállítás a Deák17-ben

Kortárs ékszertervezők az érzékszerveket különleges módon megszólító munkáival találkozhat a közönség november 5-ig a Deák17 Galériában. Az Érintés című kiállítás – amely a kortárs ékszerművészet taktilis dimenzióira hívja fel a figyelmet – a Kézzelfogható Alapítvány tizenöt éves fennállását ünnepli.  A kiállításhoz kapcsolódva különleges, kis létszámú tárlatvezetések is várják az érdeklődőket, ahol látássérült tárlatvezetők instrukciói alapján, bekötött szemmel nyílik lehetőség megismerkedni a kiállított tárgyakkal.

Színre színt - Az ember tragédiája a Kisképző diákjainak ábrázolásában

Madách Imre főműve, Az ember tragédiája ihlette a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (Kisképző) diákjainak különleges illusztrációit, amelyeket most egy szép, szabadtéri kiállításba rendezve a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján tekinthetnek meg az arra sétálók. A kihelyezett alkotások különösen az esti kivilágításban érvényesülnek igazán, így az őszi, korai sötétedés se vegye el a kedvét senkinek a tárlat megtekintésétől, sőt!

GROSS ARNOLD 95 – Utazások valós és képzeletbeli tájakra

„Nagy szükségünk van arra a mesevilágra, amit körénk szőtt Gross Arnold, és igaz, hogy már régóta nem szövögeti, de úgy tűnik, hogy a zaklatott ezredforduló pont olyan éhes ezekre az idillekre, eszményekre és mesékre, mint az egykori látogatók” - Révész Emese gondolatai ezek, aki Budapesten, a Képező Galériában látható kiállítást nyitotta, s egyben A művészet kertje című Gross-album írója is. Tőle idézünk a továbbiakban.