Az új járványügyi intézkedéseknek köszönhetően keddtől a budapesti Ráth György-villa is kitárta kapuit a múzeumi élményeket régóta nélkülöző, hazai közönségnek, ahol ezúttal A mi szecessziónk című állandó kiállítás mellett a három éve útjára indított, Körforgásban című kiállítássorozatuk új, időszaki tárlatára is várják az érdeklődőket. A sorozat mostani vendége a cseh üvegművészet egyik kiváló műhelye, a prágai Dechem Studio.
A Körforgásban című kiállítássorozatot az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztálya indította útjára 2018-ban, azzal a céllal, hogy a múzeum Üllői úti főépületének rekonstrukciója idején is mozgásban tartsák a gyűjteményt. A sorozat keretében arra kérték a meghívott kortárs dizájnereket, hogy miután megismerkedtek a múzeum nemzetközi színtéren is páratlanul gazdag gyűjteményével, válasszanak ki egy tárgyat (esetleg tárgycsoportot), ami munkájukat inspirálja, és arra reflektálva hozzanak létre saját készítésű alkotásokat. Az elmúlt néhány évben a sorozat vendége volt a budapesti bázisú Artista Stúdió, Maria Jeglińska lengyel bútordizájner, valamint Fazekas Valéria kalapdizájner.
A múzeum mostani, negyedik meghívottja a kortárs cseh üvegművészet legelismertebb képviselői közé tartozó, prágai Dechem Studio. A 2012-ben alapított műhely tervezői, Michaela Tomišková és Jakub Janďourek, akik a munkában és az életben is párt alkotnak, nem először állítanak ki hazánkban, hisz 2017-ben a Határtalan design című kiállítás díjazottjaiként már megismerkedhettünk munkáikkal.
Egyik legsikeresebb termékük a 2015-ös Bandaska-vázasorozat volt, olyannyira, hogy a legendás francia Ligne Roset e vázák közül néhányat saját gyűjteményébe is beemelt. A Dechem saját termékein kívül olyan márkák számára dolgozik, mint a BOMMA, az AQForm vagy a KAVALIERGLASS. Kiállítottak már többek között Milánóban, Frankfurtban és Londonban is.
Ahogy a sorozat korábbi kiállítói, úgy első lépésként a Dechem Studio tervezői is kiválasztottak egy nekik leginkább tetsző műtárgyat az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből. Több alkotásba is beleszerettek, de végül egy egyedi kötésű könyvre esett a választásuk a múzeum művészi könyvgyűjteményéből, e könyv pedig nem volt más, mint Flaubert Madame Bovary című műve. Az eredetileg 1930-ban Párizsban kiadott kötethez Grill Károly könyvkiadó vállalata készített márványozott papírelőzék használatával egyedi kötést. A Dechem Studio e könyvből inspirálódva alkotta meg saját műalkotását, mellyel nemcsak a könyv küllemére, hanem annak tartalmára is reflektáltak. A megszületett mű egy különleges, egyedi kivitelezésű tükör, melyet a Grill-féle márványozott papír mintázatához nagyon hasonló jegyeket magán viselő üveg felhasználásával készítettek el. Az üveg nem más, mint egy valóban varázslatos alapanyag, a féldrágakövekre emlékeztető lithyalin. Érdekesség, hogy a lithyalin üveget 200 évvel ezelőtt Friedrich Egermann fejlesztette ki egy észak-csehországi kisvárosban, Nový Borban, éppen ott, ahol a Körforgásban sorozat aktuális darabja is készült, és ahol annak idején a két tervező is először találkozott egymással.
Körforgásban: Dechem Studio
Iparművészeti Múzeum – Ráth György-villa, Budapest
2021. március 26. – június 5.
A járványügyi helyzetre tekintettel a villa területére csak védettségi igazolvánnyal és maszkban lehet belépni.
Képek forrása: Ráth György-villa