Központilag irányított és ellenőrzött színházak, ÁVH-ügynökként dolgozó színészek, emigrációba kényszerített tehetséges emberek és sok-sok kettétört sors egy olyan korban, ahol még azt is megmondták, hogy a bohóc milyen színű ruhában nevettetheti meg a közönséget. A Rákosi-korszak szórakoztatóiparának visszáságairól az Országos Széchényi Könyvtár rendezett kiállítást.
Balatoni nyár. Írófényképek az 1950-es, ’60-as, ’70-es évekből
A Vaszary Galéria balatoni nyár hangulatát megidéző tárlatán száznál is több fénykép enged bepillantást legendás íróink balatoni nyaralásaiba. A kiállítás képei, írásai és relikviái a balatoni tájnak, a napsütésnek, a víznek, az itt szerzett élményeknek, összességében a balatoni nyaraknak állítanak emléket, és sok más mellett megmutatja, hogyan tartja az evezőlapátot Ottlik Géza, hogyan ugrik hátast Juhász Ferenc, hogyan vitorlázik Mészöly Miklós, és hogyan készít szódát Németh László.
Kényszermunka a Szovjetunióban
A Ferencvárosi pályaudvar mellett álló „atombiztos” épületet egykor légoltalmi óvóhelyként ismerték a budapestiek, ma pedig a Magyar Nemzeti Múzeum 2017 végén nyílt állandó kiállítóhelyét rejtik falai. A központi Málenkij Robot Emlékhely a második világháború után szovjet munkatáborokba tömegesen elhurcolt nőknek és férfiaknak állít örök emléket.
A fény művésze
A Bauhaus centenáriumát a modern fotóművészet fejlődésére egyik legnagyobb hatással bíró képzőművész, teoretikus és tanár Moholy-Nagy László kiállításával ünnepli a Mai Manó Ház.
A Muzsinszki Nagy Endre-magángyűjtemény képei
A siófoki Kálmán Imre Emlékház ezúttal a város posztumusz és igen szeretett díszpolgárára, a több mint negyven éve elhunyt „Endre bácsijára”, vagyis Muzsinszki Nagy Endre festőre emlékezik. A még három hétig látogatható tárlaton ezúttal a festő kevésbé ismert, világi témájú műveivel találkozhat a közönség, természetesen köztük több Siófokon készült képével is.
Csodálatosan felújított épületben vár mindenkit a Hagyományok Háza
Tavaly októberben, mintegy két és fél éves felújítás után költözhetett vissza ismét Corvin téri otthonába a Hagyományok Háza. Az intézmény régi/új lakhelye, a sok mindent megélt Budai Vigadó, kívül is és belül is látványos rekonstrukción esett át, s ma végre ismét méltó helyszínt biztosít az intézmény megannyi kulturális, hagyományőrző programjának.
Tavaszi üdvözlet. Japán gyermekkimonók Kecskeméten
A kimonókról persze mi itt Európában is sokat hallottunk, filmekből, magazinokból vagy könyvekből tudjuk – persze csak úgy nagyjából –, hogyan is néznek ki, ám testközelből kevesen láttunk akár csak egyet is. Ezért igazi kuriózum a kecskeméti Népi Iparművészeti Gyűjtemény nemrég nyílt tárlata, ahol egy szenvedélyes japán gyűjtő megannyi különleges, sokszor több száz éves kimonóját tekintheti meg a magyar közönség.
Esterházy Art Award 2019
Immár hatodik alkalommal rendezik meg az Esterházy Art Award-ot, melynek kiírója idén először a 2018-ban megalakult Esterházy Magyarország Alapítvány. A díjra pályázni festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal lehet. A szervezők az 5000 eurós díj odaítélésével tehetséges magyar művészeket kívánnak felkarolni.
Divatosan búcsúzik a Szendrey Júlia-kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban
Egy öltözet sok mindent elárul a viselőjéről, és akár egy korra vagy életműre is képes reflektálni. Az Ezerszer Júlia, arcok és kérdőjelek című kiállítás finisszázsán a divat és az irodalom kerül a középpontba. Mészáros Zsolt irodalom- és művészettörténész, Szücs Edit iparművész, valamint az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai, a kiállítás társkurátorai, Patonai Anikó Ágnes és Szűts-Novák Rita irodalomtörténész a korszakról, a divatról, a divat természetéről és változásairól, a divatkövetésről és újításról beszélgetnek a tárlat záróeseményén. A kerekasztal-beszélgetést Ajkay Alinka irodalomtörténész moderálja.
Elkezdődött a Budapest FotóFesztivál
Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, a Budapest FotóFesztivál igazi különlegességgel, egyben közép-európai premierrel nyitotta meg 2019-es rendezvénysorozatát február 28-án a Műcsarnokban. A fesztivál nyitókiállítását ezúttal David Lynch, az amerikai függetlenfilm élő legendája, rendező, forgatókönyvíró, festő és zenész jegyzi. A programsorozat idén is a fotográfia változatos műfaját mutatja be 44 kiállítás és számos program keretében.
