Alázat, felelősség, tudás, varázslat

Finomítani szeretnénk a restaurátorokról alkotott képen – mondja Zsámbéki Anna restaurátor. A Magyar Nemzeti Múzeum Megmentett műkincsek című tárlatának kurátora szerint elindult egy folyamat, amiben egyre élesebben elkülönül a restaurálás és a felújító jellegű szakiparosság. Abban, hogy ez a különbség szélesebb körben is jól értelmezetté váljon, nagy szerep jut ennek a kiállítás-sorozatnak is.

Az év kiállítása: Vonalba zárt történetek

Idén a Hetedhét Játékmúzeum Vonalba zárt történetek című, Réber László grafikusművész életművét bemutató állandó tárlatának ítélték oda az „Az év kiállítása 2019” díjat. A Pulszky Társaság által kilencedik alkalommal meghirdetett pályázatára ebben az évben tizenkét intézmény jelentkezett tárlatával, ezek közül lett a székesfehérvári a legjobb.

Leonardo da Vinci: Egy élet rajzokban

Leonardo da Vinci halálának 500. évfordulójáról több múzeum is megemlékezik idén, amely persze nem is csoda, hisz az itáliai reneszánsz polihisztor mesterének életműve az egyik legérdekesebb és legtöbbet kutatott a világon. A megemlékezők közé tartozik a londoni Queen’s Gallery is, ahol ezúttal Leonardo több mint kétszáz rajzát tekinthetik meg a látogatók.

Erik Kessels több élete

Erik Kessels (1966) kamera, sőt objektív nélküli fotós. Zsenialitása abban rejlik, hogy már meglévő fotókat hasznosít újra, s az újrarendezés és -felhasználás által válik alkotójukká. A Mai Manó Házban látható kiállítására tizenhét projektjét (köztük egy kifejezetten Budapestről szóló fotókönyvét) hozta el, melyek végigvezetik a látogatókat Kessels teljes, immár húsz éve tartó életművén.