Gárdonyi Géza petróleumlámpája, 1900-as évek (Restaurátor: Sikéné Kovács Melinda / Tulajdonos intézmény: Dobó István Vármúzeum, Gárdonyi Géza Emlékház, Eger)

Finomítani szeretnénk a restaurátorokról alkotott képen – mondja Zsámbéki Anna restaurátor. A Magyar Nemzeti Múzeum Megmentett műkincsek című tárlatának kurátora szerint elindult egy folyamat, amiben egyre élesebben elkülönül a restaurálás és a felújító jellegű szakiparosság. Abban, hogy ez a különbség szélesebb körben is jól értelmezetté váljon, nagy szerep jut ennek a kiállítássorozatnak is.

Hagyomány, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban minden nyáron a Megmentett műkincsek kiállítás-sorozat legfrissebb anyagát tekinthetik meg a látogatók. Tavaly volt először, hogy a válogatás saját főcímet kapott, s idén sincs ez másként. Ezúttal KŐ/PAPÍR/FRESKÓ a kiállítás címe. Miért éppen ezt választották?

A kiállítás fő üzenete évről-évre azonos, azonban a restaurátorképzés jellege miatt nem minden évben végeznek hallgatók az összes specializáción, így a műtárgyak is alkalmanként különbözőek. Erre a különbségre mutatnak rá a címek. Tavaly a kiállított tárgyak keletkezési ideje nagy eltérést mutatott, így a művészettörténeti korszakokra helyeztük a hangsúlyt (BAROKK/RÓMAI/POP-ART). Idén az anyagok sokfélesége ihlette a KŐ/PAPÍR/FRESKÓ címet, amely játékosságra is utal, bár ezt a jelentését inkább a restaurátorszakma komolyságának ellenpontjaként érdemes értelmezi.

Milyen titkok tárulnak fel a látogatók előtt, mire fókuszál az idei tárlat?

Egy különleges szakma kulisszái mögé való betekintés lehetősége jelenti a titokzatosságot. Hagyomány, hogy a kiállított tárgyak mellett elhelyezett ismertető tablók végigkísérik a látogatót a restaurálás teljes folyamatán, így érzékelhetővé válik a restaurátori feladatok összetettsége. A történeti kutatás, az anyag- és készítéstechnikai vizsgálatok tudományos háttere, a kiemelkedően fontos döntéshozatalok, etikai dilemmák, valamint a munkafolyamatok során végzett beavatkozások is feltárulnak. Emellett manapság már többféle lehetőséget is kihasználunk az ismeretátadásra, így mozgóképpel is bemutatunk egy-egy érdekesebb munkafolyamatot, vagy digitális rekonstrukciót, elősegítve az esetleges hiányos műtárgyak értelmezését. Az idei tárlat fókuszában, az anyagokra, technikákra való utalás áll, a látogatók kíváncsiságára bízva az arculati elemként megjelenített különleges anyagtípusok felfedezését az egyes tárgyaknál.

A restaurátorok általában háttérben alkotó művészek. Miért fontos, hogy évről évre megmutassák munkájuk lényegét, fontosságát?

Éppen azért, hogy ne csak művészként, jó kezű szakiparosként tekintsenek ránk, hiszen ennél lényegesen összetettebb a munkánk, ettől varázslatos és egyben nehéz is. Finomítani szeretnénk a restaurátorokról alkotott képen. Egyre fontosabb, hogy képesek legyünk minél több tudományos ismeretanyagot is társítani az amúgy magas színvonalon kivitelezett munkánkhoz, amelyben a művészi szándékkal nagyon óvatosan kell bánni. A műtárgyakon végzett beavatkozások nem lehetnek ötletszerűek, a kreativitásra való igényt a tervezésbe, a kísérletezésbe kell átirányítanunk.

A tárlaton restaurátorhallgatók diplomamunkái szerepelnek. Sokan választják ma ezt a komoly szakmai tudást, ám talán még ennél is nagyobb alázatot követelő szakmát?

Valójában nem elegen. Bár sokan végeznek restaurátori feladatokat, de a megfelelő képzettségűek száma még elmarad az ideálistól. Az alázat mellett a felelősség is hatalmas, mivel sokszor nem újraalkotható műtárgyakon végzünk – olykor kockázatos – beavatkozásokat. Érthető talán ezért, hogy miért van nagy jelentősége ezt megalapozott tudás birtokában tenni. Azért szerencsére sokan felmérik ennek a jelentőségét, egyre többen fognak az egyetem elvégzése után doktori kutatásba, tehát a szakma egyre inkább fejlődik. Így elindult egy folyamat, amiben egyre élesebben elkülönül a restaurálás és a felújító jellegű szakiparosság. Fontos feladat, hogy ez a különbség szélesebb körben is jól értelmezetté váljon, a megrendelők választása a műtárgy kezelése kapcsán tudatos legyen. Ebben például nagy szerepe van a Megmentett műkincsek kiállításnak is.

Megmentett műkincsek 2019. KŐ/PAPÍR/FRESKÓ
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
2019. június 21. – szeptember 1.

GALÉRIA:
1. Fridrich Lajos, 19. század vége: Kátai József vaskereskedésének drótostótot ábrázoló cégére / Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum, Budapest, ltsz.: 17367. Restaurálták: Pethes Zsófia Mária, Szák-Kocsis Réka, Szűcs Hajnalka
2. Lóra való pallos / Esterházy-kincstár, 17. század, Iparművészeti Múzeum, Budapest, ltsz.: E.60.7.1-4. / Restaurálta: Horváth Nándor