Tájkép banyatankkal

Magyarországon a Werk Akadémián látható először a világ száz legjelentősebb illusztrátora közé egyedüli magyarként beválasztott Valló Berta grafikus kiállítása. A Tájkép banyatankkal című tárlat Budapest karakteres alakjait jeleníti meg, köztük a buszon utazó öregasszonyt szatyorral, a pesti fürdő közönségét, vagy éppen hétköznapi, kiszolgáltatott arcokat.

Rejtett remekművek

Rejtett remekművek. Ezzel a valóban kiállításra csalogató címmel várja látogatóit a Gödöllői Királyi Kastély téli, időszaki tárlatára, ahol olyan klasszikusok mesterműveibe feledkezhetnek bele, mint id. Markó Károly, Ligeti Antal, Rippl Rónai József, Munkácsy Mihály, Gulácsy Lajos vagy Ferenczy Károly.

Mecénások dicsérete

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Terme egy újabb kiállítást nyitott meg néhány nappal ezelőtt. Ezúttal az MKE Művészeti Gyűjteményébe az elmúlt években adományként bekerült grafikai alkotásokból rendezett tárlattal várja a látogatókat. A gazdag gyűjteményből most bemutatásra került válogatás amellett, hogy átfogó képet nyújt a kortárs magyar grafikáról, tiszteleg az adományozók előtt is.

A 22 rejtélye – Péntek Orsolya kiállítása az RS9-ben

Péntek Orsolyát a legtöbben íróként vagy költőként ismerik, nemrégiben azonban újra elővette ecsetjét is, s az elmúlt két évben több kiállítást is rendeztek képeiből. Az RS9 színház kiállítótermében látható legújabb tárlata egy igazán különleges, nem csupán egy hagyományos értelemben vett klasszikus kiállítás, hanem amolyan kísérlet is, ahol a művész a látogatók aktív részvételére is számít (persze semmi sem kötelező).

Hamarosan nyílik a RAF Kortárs Képzőművészeti Vásár

Az elmúlt egy év során három nagysikerű vásárt (RAF 2018, ZiggY Art Fair, Resident Art GARTEN) is rendezett a Resident Art művészeti ügynökség. A tavaly karácsonyi RAF folytatásaként idén decemberben is megszervezik a Resident Art Fair 2019 - kortárs karácsonyi vásárt, ám a korábbi koncepciót kissé átalakítva, ezúttal a bevezető árú műveket bemutató Young n’ Fresh szekció mellett összeállítottak egy gyűjtői darabokat bemutató Collectors’ Selection részleget is, ahol a már klasszikusnak mondható kortárs művek játsszák majd a főszerepet.

Perneczky Géza a Capában

Tükrök címmel rendezte meg a Capa Központ első átfogó kiállítását Perneczky Géza (1936) Széchenyi-díjas képzőművész, művészettörténész, festő, író és tanár tiszteletére. A még egy hétig nyitva tartó tárlat a művész korai (1970 és 1975 között készült), konceptuális fotográfiai munkáira helyezi a hangsúlyt, vagyis arra az időszakra, amely egybeesett Perneczky kölni emigrációjának első éveivel.

Advent a Várkert Bazárban

Kortárs iparművészeti vásár, múzeumpedagógiai foglalkozások, koncertek, Sisi kedvenc süteménye, valamint ingyenes családi és gyermekprogramok az ünnepi készülődés jegyében – idén is változatos programokkal várja az érdeklődőket a Várkert Bazár advent idején.

Megnyílt a Borsos Ház, Borsos Miklós egykori budai otthona

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány érdeme, hogy néhány nappal ezelőtt megnyílhatott a Borsos Ház a budapesti Várnegyedben. Az új emlék- és kiállítóhely, Borsos Miklós (1906-1990) grafikus-és szobrászművész egykori lakása volt, mely ezentúl egész évben várja a látogatókat az alkotó életművéből rendezett állandó kiállítással és egyéb kulturális programokkal.