Robert Capa: Magyar riport, 1948

1948, Magyarország: Robert Capa fényképezőgépe lencséjén keresztül figyeli hazáját, azt a Magyarországot, amit tizenhét évvel korábbi távozása óta csak egyszer-kétszer látott viszont, s ahová – korai halála miatt – ezután soha többé nem tért vissza. A látogatás apropója ezúttal az amerikai Holiday magazin megbízása volt.

Szeged Press 2026

Idén ismét Szeged és Csongrád-Csanád vármegye legjobb sajtófotóit mutatják be a Móra Ferenc Múzeumban. Az intézmény által korábban meghirdetett pályázatra több mint ötven alkotó több mint 380 képet küldött be, ezek közül választotta ki a legjobbakat a szakmai zsűri. Érdekesség, hogy nemcsak hivatásos fotóriporterek, hanem lelkes amatőrök is nevezhettek, így a beérkezett anyag különösen sokszínű lett.

Dolce vita. Itália élménye két évszázad magyar művészetében

A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású tavaszi tárlata Itália napsütötte tájait, gyönyörű műemlékeit, kikötőiben ringó hajóit, szép asszonyait, háztetőit és zsongó tavernáit hozza el mindannyiunkhoz. A kiállítás mintegy 75 magyar alkotó Itália-élményét járja körül, megmutatva, hogy az olasz táj, a reneszánsz mesterek és a pezsgő mindennapok hogyan hatottak hazai képzőművészeinkre a 19. századtól egészen napjainkig.

Budapest FotóFesztivál Nr.10.

2026 különleges év a Budapest FotóFesztivál életében: a programsorozat a 10. jubileumi évét ünnepli. Ebből az alkalomból idén kiemelt figyelem irányul a nemzetközi jelenlét erősítésére, olyan programok megvalósítására, amelyek elősegítik Budapest nemzetközi szerepét a fotográfiában, a hazai alkotók nemzetközi bemutatkozását, kapcsolatépítését és tájékozódását a kortárs fotográfia globális tendenciáiról. A fesztivál most is több helyszínen várja a látogatókat, többek között a Műcsarnokban, a Kiscelli Múzeumban, a Budapesti Olasz Kultúrintézetben, a Mai Manó Házban vagy a FUGA Építészeti Központban.

A kő el lett hengerítve

Van egy kérdés, amelyet kimondva-kimondatlanul, legtöbbször más szavakkal, de számtalanszor feltesz magának az ember, amióta csak világ a világ: Ki hengeríti el nekünk a követ? Ki mozdítja el azt, ami lezár, ami elválaszt, ami ránehezedik az életünkre – legyen az veszteség, történelem, saját kudarcaink vagy kimondatlan félelmeink? Van-e, aki megteszi?

Egry József – Lebegés a fénytérben

A balatonfüredi Vaszary Galéria egy igazi balatoni kötődésű művésszel, a Balaton-festőjének is nevezett Egry József képeivel nyitotta meg az új, tavaszi szezont. A művek Magyarország legnagyobb Egry-magángyűjteményéből, a budapesti székhelyű ResoArt Alapítvány gyűjteményéből érkeztek a kiállításra, ahol a művész fénnyel teli balatoni tájképei mellett a kevésbé ismert korai művek, karikatúrák és önarcképek is láthatók, összesen 52 alkotás.

Attila

A Magyar Nemzeti Múzeum Attila című, nagyszabású nemzetközi tárlata a hunok birodalmát hozta el Budapestre. A hatalmas anyagot feldolgozó kiállításon felbecsülhetetlen értékű kincsek és régészeti leletek, valamint évszázadok alatt született történetek és legendák várják a látogatókat, és persze mindezek főszereplője Attila, a hunok rettegett uralkodója, akinek személyét, korát és örökségét 13 ország 64 múzeumának mintegy 400 műtárgyán keresztül ismerheti meg a magyar közönség.

Elnyomástól szabadságig – a Gellért-hegyi Citadella története

A Gellért-hegy és a megújuló Citadella évszázadokon átívelő történetét bemutató kiállítás nyílt a Várkert Bazár szabadtéri helyszínén. Az Elnyomástól szabadságig – A Gellért-hegyi Citadella története című tárlaton az egykori erőd sorsán keresztül bontakozik ki Budapest és a magyar történelem számos fordulópontja: a katonai megszállás, az ideológiai jelképpé válás, majd a közösségi térként való újjászületés folyamata. Az ingyenesen látogatható kiállítás április közepéig tekinthető meg a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján.