Lehetséges-e párbeszéd Kelet- és Nyugat-Európa vagy a kapitalizmus és szocializmus között? Hogyan lehet az elmúlt fél évszázad konfliktusokkal, változásokkal teli történelmét feldolgozni? Mi lehet a művészet szerepe, feladata mindebben? A Telekom művészeti gyűjteményéből rendezett Egyensúlyban című tárlat a fenti kérdések mentén a művészet közvetítő erejével törekszik a megértés és az egyensúly megtalálására.
Art Market Budapest 2020
Immár 10. alkalommal nyílik meg Budapesten a régió vezető művészeti vására, az Art Market Budapest. Az október 22-én kezdődő, négynapos művészeti seregszemle ezúttal kiemelten Magyarország kortárs képzőművészetét középpontba helyező művészeti válogatással várja a látogatókat a Millenáris Parkba.
Új bérlők új világokkal – A Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak bemutatkozó kiállítása
A Szentendrei Régi Művésztelep műtermeinek használatára kiírt pályázat nyertesei mutatkoznak be legújabb munkáikkal az Égen, földön című tárlat keretében a MANK Galériában. A még egy hétig látható kiállításon összesen tíz alkotó munkái várják az érdeklődőket.
Egy év képekben – Újra World Press Photo a Magyar Nemzeti Múzeumban
Ha ősz, akkor World Press Photo kiállítás, amely immár harmadik alkalommal látható a Magyar Nemzeti Múzeumban. A rangos fotószemle története 1955-ben vette kezdetét egy holland fotósok által kezdeményezett nemzetközi versennyel. Az elmúlt évtizedekben a World Press Photo az egyik legjelentősebb és legnagyobb publicitással rendelkező sajtófotógráfiai mustrává avanzsálódott. A verseny célkitűzése a fotósok és az általuk feldolgozott témák minél szélesebb körben való megismertetésén túl a műfaj nélkülözhetetlen feltételeinek, mint a szólásszabadság, az információszabadság és a sajtószabadság védelme.
Az üveg ünneplése
Az üvegnek, ennek a sajátos, egyedülálló anyagnak szentelte időszaki kiállítását a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, amelyre gyűjteményük tekintélyes, országos összehasonlításban is jelentős kortárs üvegművészeti anyagából válogattak.
Új kiállítások a Gödöllői Királyi Kastélyban
A gödöllői Grassalkovich-kastély megannyi titkot és el nem mondott történetet őriz. Különösen igaz ez az 1950 és 1990 közötti időszakra, amikor az épület egyszerre volt orosz katonák, magyar katonacsaládok és idős özvegyasszonyok otthona. 2018-ban a kastély muzeológusai önként jelentkező középiskolás diákokkal eredtek e negyven év eltűnőben lévő emlékeinek nyomába. A lelkes fiatalok kutattak levéltárakban, részt vettek ásatásokon, a beérkezett tárgyak gyűjtésében és tisztításában, továbbá felkerestek egykori kastélylakókat is. Az elkészült tárlat és a közös munka olyan jól sikerült, hogy elnyerték az Év Kiállítása 2019 pályázat Különdíját, a projektért pedig 2019 szeptemberében Múzeumpedagógiai Különdíjat, majd 2020 májusában Europa Nostra díjat kaptak.
Genezis: Bohus - Lugossy üvegszobrok utoljára Magyarországon
A NAUTILUS Project patinás helyszínen, az Ybl Budai Kreatív Házban mutatja be a Bohus-Lugossy Gyűjtemény azon tizenegy alkotását, melyek a kiállítást követően útra kelnek és a floridai St. Petersburg kortárs üvegművészeti múzeumának (Imagine Museum) gyűjteményébe kerülnek. Lugossy Mária és Bohus Zoltán transzcendens, fénnyel és üveggel írt embermeséjének alkotásai izgalmas, univerzumon átívelő utazásra invitálják a látogatókat. A varázsos térélményt a 3D projekt mapping épületvetítések nemzetközi nagymestere, Bordos Zsolt László beltéri fényinstallációja teljesíti ki.
Animális rétegződések – Mulasics László állatmotívumainak nyomában
A Várfok Galéria legújabb, szezonindító kiállítása Mulasics László művészetének egy újabb rétegét tárja a látogatók elé. A galéria a művész 2001-ben bekövetkezett halála óta következetesen, korszakról korszakra, tematikus egységek mentén rajzolja ki a '80-as és '90-es évek egyik meghatározó alakjának pályáját.
Viva la Vida – Frida Kahlo a filmvásznon
Szeptember 17-től látható országszerte a hazai mozikban A művészet templomai sorozat legújabb epizódja, mely ezúttal a világhírű mexikói festőnő, Frida Kahlo életén és művészetén vezeti végig a nézőket. A filmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház vetíti, emellett számos további nagyvárosban is látható.
Szántói Lilla: A látvány érintése
A mozdulatokat, érintéseket a fotográfia eszközeivel vizualizálva a nyomtalannak ad formát Szántói Lilla A látvány érintése című kiállításon. Ezt keresi a múltban és a jelenben, archív fotókból válogatva és az érintőképernyőkön végzett mozdulatok feltérképezésével.
