Az utóbbi hónapok mindent felülíró tapasztalataként a pandémia az egyes művészeti intézményeket, galériákat is komoly kihívások elé állította azáltal, hogy bizonytalan ideig fizikálisan teljesen megszűnni kényszerültek.
Összetartozás éve virtuális fotógaléria a Nemzeti Múzeumban
Már csak csütörtökig „látogatható” a Magyar Nemzeti Múzeum a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából rendezett virtuális tárlata. A tényleges kiállítást előreláthatóan ősszel láthatja majd a közönség a múzeum kerítésén.
Két nő, egy fotográfus
Hogyan készített egy kezdő fotós portrékat a hatvanas évek világsztárjairól? Douglas Kirkland Coco Chanelről és Marilyn Monroe-ról készült fotósorozata a Mai Manó Házban várja a látogatókat.
A rendszerváltás emlékei
Ott voltál? Hol voltál ’89-ben? Láttad? Hogy élted meg? A Magyar Nemzeti Múzeum 2019 januárjában különleges, az egész esztendőt lefedő programsorozatot szervezett a rendszerváltoztatás 30. évfordulója tiszteletére. Ennek részeként akciót hirdettek: bárki behozhatta a korszakhoz kapcsolódó tárgyi emlékeit, vagy akár az életét meghatározó történetet. A felhívás nyitott fülekre talált, hisz az év során folyamatosan gyűltek a tárgyak, fényképek, plakátok, iratok a múzeumban, miközben több tucatnyi, különféle programot is szerveztek a Közös időnk projekt köré. A Nemzeti Múzeum ebből a remek anyagból rendezte még a járványhelyzet előtt nyitott, de egészen nyári végéig nyitva tartó időszaki kiállítását, amely most már nemcsak az online térben, hanem - a múzeum újranyitásával - immár személyesen is látogatható.
Újranyílt az Országos Széchényi Könyvtár zirci Ciszterci Műemlékkönyvtára
Múlt hét szombattól újra látogatható az Országos Széchényi Könyvtár zirci Ciszterci Műemlékkönyvtára, június 23-tól pedig olvasóik és kutatóik előtt is nyitva állnak kapui. A könyvtárban többek közt olyan ritkaságok várják az érdeklődőket, mint Magyarország legrégebbi glóbuszpárja (vagyis egy 1648 körüli földgömb és egy 1630 környékén készült éggömb), egy 19. századi növényhatározó, valamint számos izgalmas, csodálatos kidolgozású remekmű a teológiától a történelmen át a fizikáig.
Megnyílt a Déri Múzeum virtuális Trianon-tárlata
„Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá” - E gondolatot olvashatjuk Juhász Gyula Trianon című versében, amely a „Trianon 100 emlékkiállítás Debrecen” virtuális tárlat főcíme és vezérgondolata is egyben. A Déri Múzeum első ilyen jellegű kiállítása különleges módon emlékezik meg a békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról.
Nyári múzeumi táborok gyerekeknek
Bár az elmúlt hónapok a virtuális kiállításokról szóltak, nyárra több fővárosi és vidéki múzeum kapuja és kertje is kinyílik, hogy izgalmas, egész napos programokra invitálja a gyerekeket. A többnapos, sőt sokszor egész hetes táborokban többek közt különféle kézműves foglalkozásokkal, kincskereséssel, kirándulásokkal és játékkal várják a kisiskolásokat.
Magyar táj, magyar ecsettel
Összesen negyven ikonikus és kevésbé ismert magyar tájképet mutat be a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria a Nemzeti Összetartozás Napjára készült virtuális kiállítása. A Magyar Tájak című tárlaton a Kárpát-medence legszebb vidékeit, városait, várait láthatjuk a legnagyobb magyar mesterek szemével, Fiumétől Vaskapuig, Dévény várától Munkácsig, Selmecbányától Vajdahunyadig, Balatontól Budapestig. Az intézmények honlapjáról elérhető tárlaton többek között Aba-Novák Vilmos, Csontváry Kosztka Tivadar, Derkovits Gyula, Márffy Ödön, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál és Rippl-Rónai József alkotásai segítenek felfedezni a történelmi magyar tájakat.
Több mint tízezer fotó a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából
Néhány nappal ezelőtt Fotótér néven indított egy új és rendkívül izgalmas tartalomszolgáltatást az Országos Széchényi Könyvtár. Az első két gyűjtemény, amelyet a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából tettek közzé, összesen tízezer képből áll, és az első világháború, valamint a Trianon utáni Erdély fotográfiáit tartalmazza. A képek a nemzeti bibliotéka közel hatszázezer dokumentumot őrző Fényképtárából származnak.
Újabb virtuális kiállítással jelentkezik az OSZMI
Újabb virtuális kiállítással várja látogatóit a Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI). Ezúttal Büky Béla bábművész hagyatékából válogattak.
