Hazai múzeumok online

A koronavírus-járvány miatt a hazai múzeumok is egyre inkább áttérnek az online létre az elkövetkező hetekre, hónapokra. Van, aki virtuális sétával várja a látogatóit, van, aki blogot vezet, van, aki műtárgyait tette elérhetővé internetes közönségének, de olyan is akad, aki a múzeumi munka kulisszatitkaiba vezeti be az érdeklődőket. Összeállításunkban a jelenleg elérhető virtuális kínálatból szemezgettünk.

Thomaz Farkas fotográfiái először Magyarországon

A mások iránti érzékenység, az emberekhez való őszinte odafordulás, a humánum jellemzik Thomaz Farkas műveit. A magyar származású fotográfus a brazil kultúra emblematikus alakja, a modern fotográfia és dokumentumfilm egyik legfontosabb képviselőjének tartják. Munkái olyan fontos gyűjtemények részét képezik, mint a New York-i MoMA és a londoni Tate Modern, eddig azonban Magyarországon még sosem voltak kiállítva alkotásai. Március 3. és április 5. között a Capa Központ átfogó kiállításon mutatja be Thomaz Farkas fotográfus egyedi világát.

Tradíció és reflexiók - Kiállítás a Magyar Állami Népi Együttes jelmezeiből

A Magyar Állami Népi Együttes jelmeztervezői számára elsődleges szempont, hogy az elkészített kosztüm kiemelje a tánc szépségét, valamint segítse a dramaturgiai fonalat, megteremtse a vizuális színpadi varázslatot. Ennek a kreatív és különleges munkának hátterébe nyújt betekintést a Hagyományok Háza Tradíció és reflexiók – A Magyar Állami Népi Együttes jelmezeinek tükrében című, április közepéig nyitva tartó kiállítása.

Száz évvel ezelőtti bálok titokzatos kincsei

Az Országos Széchényi Könyvtár a legnagyobb magyar közgyűjteményként ritkán megtekinthető és sokszor első látásra meglepő kincsek egész sorát őrzi. Ezekből válogatva mutatnak be minden hónapban egy-egy olyan ereklyét, kuriózumot, amelyeket eddig alkalmanként, vagy egyáltalán nem láthatott a magyar közönség. Ilyen legújabb minitárlatuk is, melyen a száz évvel ezelőtti bálok táncrendjeit hozták el a látogatóknak.

Friss leletek a föld alól – Régészeti kutatások a segesvári harctéren

A segesvári csata emléke itt van mindannyiunkban. Ez volt az a szomorú emlékű harc, melyben elvesztettük Petőfit, de rajta kívül még csaknem ezer bátor magyar katona sorsa is megpecsételődött 1849. július 31-én a csatamezőn vagy utána a hadifogságban. Ma is történelmünk egyik legemlékezetesebb ütközetei között tartjuk számon, éppen ezért akár azt is hihetnénk, hogy már mindent tudunk róla, azonban ez nem így van. Ezt bizonyítja a Petőfi Irodalmi Múzeum „Ki mondaná, hogy e hely csatatér?” – Régészeti kutatások a segesvári harctéren 2018-2019 című kiállítása, melyen egy nemrég befejeződött régészeti kutatás eredményeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Újabb kincs az Ipaművészeti Múzeum raktárából

Antonio Tempestának összesen három, lápisz lazulira (lazúrkőre) festett alkotása ismert a világon, ezért is különlegesen nagy kincs az Iparművészeti Múzeum raktárából 2016-ban előkerült műve, melyet a másfél évig tartó restaurálást követően most először mutatnak be a budapesti közönségnek. A festményt még különlegesebbé teszi, hogy igazából kettő, hisz Tempesta a hajszálvékony (mindössze 1 milliméter) drágakőlap mindkét oldalán ábrázol egy-egy ószövetségi jelenetet. Az Iparművészeti Múzeum újonnan felfedezett és frissen restaurált műkincsét a Ráth György-villában tekinthetik meg az érdeklődők.

30 éves a Knoll Galéria Budapest

Ha érdeklik a rendszerváltás utáni, kortárs magyar képzőművészet alakulásai, illetve dinamikái akkor mindenképp meg kell ismernie a budapesti Knoll Galériát, melyet 1989-ben alapított Hans Knoll, osztrák galerista. A budapesti és bécsi közös együttműködés nagyban építette a magyar képzőművészeti közeget, s most ennek a sokrétű és eleven tevékenységnek a bemutatására vállalkozik a galéria jelenlegi kiállítása, a 30 éves a Knoll Galéria Budapest.

Keleti Éva ismét a kamera mögött

Keleti Éva csaknem harminc évnyi kihagyás után, 88 évesen vette kezébe ismét kameráját, hogy újra megörvendeztessen minket képeivel. Ő az a fotóművész, akinek felkérésére ma is mindenki örömmel mond igent, legyen az Gálvölgyi János, Törőcsik Mari, Tordai Teri vagy Csányi Sándor. A Műcsarnokban látható kiállítása egy igazi időutazás az elmúlt hat évtizedben.