A segesvári csata emléke itt él mindannyiunkban. Ez volt az a szomorú emlékű harc, melyben elvesztettük Petőfit, de rajta kívül még csaknem ezer bátor magyar katona sorsa is megpecsételődött 1849. július 31-én a csatamezőn vagy utána a hadifogságban. Ma is történelmünk egyik legemlékezetesebb ütközetei között tartjuk számon, éppen ezért akár azt is hihetnénk, hogy már mindent tudunk róla, azonban ez nem így van. Ezt bizonyítja a Petőfi Irodalmi Múzeum „Ki mondaná, hogy e hely csatatér?” – Régészeti kutatások a segesvári harctéren 2018-2019 című kiállítása, melyen egy nemrég befejeződött régészeti kutatás eredményeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.
1849. augusztus 7-én (vagyis hét nappal a csata után), a kolozsvári Szabadság című újságban az alábbi sorok voltak olvashatók: „Öreg altábornagyunk [Bem] igen megbízott alig két zászlóaljnyi ujonczaiban, kikkel Segesváron kivül támadást intézett a majd 16 ezer főből álló muszkák ellen. Aránytalanul csekély és gyakorlatlan seregünk huzamos ideig elegendő elszántsággal küzdé a csatát, de alkony felé uj erő érkezvén az ellentáborhoz, ez az ütközetnek eldöntő fordulatot adott. Hős vezérünk maga is szinte áldozata lőn túlmerész vállalatának, mig koszorús népköltőnk, a tűzlelkű P. S. hir szerint elveszett.” Petőfiről sosem hallottunk többet, ott, a csatában, illetve a csatát távolabbról figyelve (ő nem harcolt aznap) veszett nyoma örökre. Az elmúlt évtizedekben többen is igyekeztek mind pontosabban feltárni az ütközet minden mozzanatát, ám munkájukat mindig nehezítette a több egymásnak ellentmondó visszaemlékezés, amelyeket száz, százötven évvel később már nehéz volt tisztázni. 2018-ban aztán a kutatások újabb lendületet kaptak, hisz megszületett a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Maros Megyei Múzeum és az ELTE Régészettudományi Intézetének közös projektje. A négy intézmény a konfliktusrégészet módszertanát segítségül hívva, fémkeresős terepkutatásba fogott a környékben a csata lefolyásának még pontosabb megismerésére. A két év alatt mintegy 400 lelet került elő a föld alól, melynek eredményeképpen többségében orosz, illetve magyar lövedék pontos helyét sikerült térképre vinnie a szakembereknek, de a ballisztikai számítások alapján sikerült meghatározniuk az ütközet gócpontját, valamint Bem vakmerő, a háromszoros túlerőben lévő, a jól kiképzett orosz sereget megtévesztő hadműveletének lenyomatait és a cári katonai alakulatok mozgását is. Ezzel rekonstruálhatóvá vált a csata egy döntő mozzanata, s nem utolsósorban tisztázódott több korábbi, egymásnak ellentmondó visszaemlékezésekből ismert részlet is.
Bár a csata három tömegsírja ma nagy hagyományú zarándokhely, emlékmű, a Petőfi Múzeum figyelmeztet, hogy az ütközet tényleges helyszíne talán már csak pár évig lesz kutatható. A városból kitelepülők miatt ugyanis kezdik felparcellázni a hajdani katonai tüzérállások helyszíneit, s emiatt egyre szűkebb lesz az a tér és az idő, amiben a valós történeti táj arculata rekonstruálható lesz.
A PIM kamaratárlatán a látogatók helyszíni felvételek, térképek, interjúk, archív fotók, szöveges idézetek, néhány korabeli fegyver és a helyszínről előkerült lelet segítségével ismerkedhetnek meg a kutatás eredményeivel, de segít jobban megérteni azt is, hogy milyen körülmények között tűnt el Petőfi. Erről egyébként további érdekességgel szolgál a múzeum megújult állandó Petőfi-kiállítása is, amelyre mindenképp érdemes időt szánniuk, ha már ott járnak, hisz a kurátorok egy rendkívül izgalmas, megannyi interaktív elemmel gazdagított, minden szempontból alapos, és rendkívül sok ereklyével feltöltött kiállítást rendeztek a költő életéből.
„Ki mondaná, hogy e hely csatatér?” – Régészeti kutatások a segesvári harctéren 2018-2019
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
2020. május 1-jéig
Állandó kiállítás: „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest