Piti Marcell alkotása a „Maga ura” sorozatból. Kép forrása: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Megnyílt a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2020-ban kihirdetett nyerteseinek kiállítása a Capa Központban, ahol összesen kilenc fiatal fotóművész mutatja be a tavalyi év során készített műveit.

2016 óta a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a MANK Nonprofit Kft. közreműködésével rendezi meg a Pécsi József-ösztöndíjasok beszámoló kiállítását. A Pécsi József (1889–1956) fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíjat harminc évvel ezelőtt, 1991-ben alapította az akkori művelődési minisztérium, azzal a céllal, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató tehetséges fotográfusok pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához. A most kiállított sorozatok is bizonyítják, hogy a fotográfia sokszínű eszköztárát használva minőségi műveket hoznak létre az ösztöndíjat elnyert alkotók. 

Sivák Zsófia alkotása az „Áraink forintban értendők” sorozatból. Kép forrása: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

A 2020-as ösztöndíjasok munkái sokszínűen reflektálnak a minket körülvevő világra, környezetre. Találkozhatunk olyan művekkel, melyek az ember a természethez fűződő viszonyát kutatják. Balogh Viktória A szivárvány lábánál című sorozata fotókönyvként mutat lenyomatot a kertművelésről és a természetközelségben kialakított létről. Nyíri Julianna Ég címet viselő alkotásai a felettünk elterülő, létünket meghatározó, ám végtelenül hétköznapi égboltot dokumentálja, míg Zagyvai Sára Távoli képzetek képsorozata egzotikus tájakra kalauzolja a nézőket, olyan tájakra, melyek csak a képzeletben és vágyképekben élnek.

A fiatal fotóművészek társadalmi témákra is erőteljesen reflektáltak. Bánhegyesy Antal művei a Betyársereg nevű gyűlöletcsoport egyik tagját követte váratlan és sorsfordító eseményeken keresztül. Az Áraink forintban értendők című sorozatban Sivák Zsófia Heves megye háromezer fő alatti településeinek még nyitva lévő kocsmáit kereste fel és fényképezte, melyeken keresztül a magyar vidék jelenlegi helyzetét mutatja be. Piti Marcell Csongrád megyei fiatalokat fotózott, akik a maguk döntéséből választották a tanyasi életmódot. Turós Balázs fotóival a családon belüli szerepek és kapcsolatok változásait mutatja be.

Turós Balázs alkotása. Kép forrása: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Ezen kívül izgalmas témát nyújtott az ember és technológia kapcsolata. Bilak Krystyna Hadd táncoljon a szemed sorozatával fiktív konstrukciókat, kompozíciókat hozott létre, mellyel a számítógépes képmanipulációkra is felhívja figyelmünk. Szalai Dániel művei a digitális technológiák ipari állattartásban való használatát vizsgálják, a gépi látás és mesterséges intelligencia állatvilágra gyakorolt hatásait képzik le.

A tárlaton bemutatkozó műveket a Capa Központ honlapján (https://capacenter.hu/kiallitasok/pecsi-jozsef-fotomuveszeti-osztondij-2020/) és Youtube-csatornáján (https://www.youtube.com/user/capacenter) tekinthetik meg, ahol egyben a Pécsi József-ösztöndíj idei nyerteseit is megismerhetik.