Bánki Ákos festőművész expresszív, nagyméretű képeivel közel húsz éve képviseli a hazai képzőművészeti színtéren az absztrakt festészet érzékeket megmozgató műfaját. Flūmen címmel február 10-én nyílt „színorgiás” kiállítása a Bartók Béla úti K.A.S. Galériában.
Bánki Ákos absztrakt expresszionista képeket fest, olyanokat, amelyek rendkívüli erővel mozgatják meg érzékeinket. Munkásságában színekkel, formákkal, gesztusokkal kísérletezve hoz létre különböző energiájú és intenzitású képtereket, amelyek egyszerre hatnak testre és lélekre. Elmondása szerint saját hangja megtalálásában meghatározó művészeti élménye volt Mark Rothko festészetével való fiatalkori találkozása.
A kazincbarcikai születésű művész az alkotás mellett széleskörű művészetszervezői tevékenységet is folytat: részt vesz színházi előadásokban és performanszokban, sokan a mű-VÉSZ Pince, a Roham Egyesület és a Latarka Galéria alapító tagjaként ismerik, de a Resident Art Fair és a Resident Art Garten projekt is az ő nevéhez fűződik
Mostani, a K.A.S. Galériában látható Flūmen című kiállításának kiindulópontja a víz, vagyis a víz megállíthatatlan mozgása és ereje. A vízé, mely bennünk és körülöttünk állandóan jelen van, különösen, ha egy olyan folyó által kettészelt városban élünk, mint Budapest, vagy ha időlegesen eltávolodva tőle olyan új otthont választunk magunknak, mint Barcelona, ahogy Bánki Ákos is tette, amikor 10 hónapra a tengerparti városba költözött.
A víznek önmagában nincs alakja, mert eleme a változás, a mozgásban lévő erő. Bánki Barcelonában készült sorozatában ezt a mozgásában megragadhatatlan entitást jeleníti meg. Kezdetben a képtől eltávolodva, hozzá sem kézzel, sem ecsettel nem érve, a vizet porrá őrlő festékszóróval permetezi vásznait, majd miután elmerültünk vele a végtelenben, képeit ismét ellepi az élet, a légneműből újra víz lesz, az érintetlen vásznakból pedig simítás, kontakt felület.
A K.A.S. Galériában március közepéig látható kiállításán Bánki Ákos Barcelonában készült sorozatának darabjai, illetve a Budapest Art Factory-ban alkotott legújabb művei várják az érdeklődőket.
Képek forrása: K.A.S. Galéria
Bánki Ákos – Flūmen
K.A.S. Galéria, Budapest
2021. március 16-ig
Nyitva: szerda, csütörtök, péntek 15 – 18 óráig, illetve bejelentkezéssel más időpontokban is!
https://kasgaleria.tumblr.com/