Egy szerelem emléke – A nádasdladányi Nádasdy-kastély

A gyönyörű környezetben, Budapesttől mindössze egy órányi autóútra található Nádasdy-kastély hazánk egyik legszebb historizáló, neogótikus, Tudor-stílusú kastélya. Valóban egy igazi gyöngyszem az utóbbi években felújított, és ma már múzeumként működő kastélyok sorában, ugyanis ide belépve, tényleg úgy éreztheti a látogató, mintha a kastély urai csak nemrég hagyták volna el szeretett otthonukat.

Üveg hat főre

Az idei évet az ENSZ az Üveg Nemzetközi Évének nyilvánította, amelyet hazánk is számos kiállítással és programmal ünnepel. Ezen események sorába illeszkedik a szentendrei Ferenczy Múzeum Üveg hat főre című kiállítása is, ahol hat, komoly hazai és nemzetközi elismertséggel rendelkező alkotó munkáit láthatja a közönség.

Térfoglalások - A Régi Műcsarnok történetei

A Magyar Képzőművészeti Egyetem fennállásának 150. évfordulóját egy nagyszabású, az egész tanévet átívelő programsorozattal ünnepli. Az MKE150 fő pillére az a reprezentatív kiállítássorozat, amelynek harmadik, egyben utolsó nagy állomása a Térfoglalások - A Régi Műcsarnok történetei című tárlat. A február közepén nyílt kiállítás fókuszában a frissen restaurált, káprázatos Lotz-freskók állnak.

A művészet templomai: Bernini

A művészet templomai művészeti ismeretterjesztő sorozat az elmúlt években sok csodálatos mozifilmmel örvendeztetett meg bennünket. A csaknem nyolc éve futó sorozat révén a világ legnagyobb mestereinek munkáiban gyönyörködhettünk, betekinthettünk neves múzeumok és galériák gyűjteményeibe, vagy újonnan felfedezett titkokat tudhattunk meg egy-egy művészóriásról. A sorozat legújabb epizódja – amely február 3-tól látható a hazai mozikban – a barokk Róma egyik legnagyobb hatású művésze, Gian Lorenzo Bernini munkáival hívja Önöket egy újabb felejthetetlen utazásra.

Frey úr ír

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum egy régi adósságát törleszti a hetekben megnyílt Frey Krisztián életművét bemutató kiállításával. Az Iparterv-nemzedék oszlopos tagjának 1997-ben Zürichben bekövetkezett halálát követően első posztumusz életmű-kiállítására 2000-ben a Műcsarnokban került sor. Közel két évtized után a jelenlegi, több mint kétszáz művet felvonultató tárlaton eddig ismeretlen munkák és igazi klasszikusok új konstellációkban tárulnak a közönség elé.

PhotoLab – egy hely, ami a fotográfiáról szól

Február 12-től még egy ok miatt érdemes lesz Szentendrére látogatni, ugyanis ekkor nyílik a Ferenczy Múzeumi Centrum új kiállítóhelye, a PhotoLab. A Vajda Múzeum földszintjén helyet kapó kiállítótér elsődleges célja, hogy lehetőséget nyújtson a fotóművészek számára a bemutatkozásra, illetve az új fotóprojektek méltó szakmai keretek közötti prezentálására.

A műgyűjtés szenvedélye

A francia műgyűjtő, Madeleine Millot-Durrenberger a nyolcvanas évek óta építi fotográfiai gyűjteményét; az Európa-szerte számtalanszor kiállított és keresett kollekciójában az egyetemes fotótörténet legfontosabb alkotóinak munkái találhatóak meg. A gyűjteményből rendezett válogatás - amelyben magyar fotóművészek munkái is szerepelnek - a Mai Manó Házban várja Önöket.