Yoko Ono Szentendrén Kmetty János Múzeum – a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítóhelye

Yoko Ono Szentendrén

Az idén 85. születésnapját ünneplő Yoko Ono nevét, bár Magyarországon is mindenki ismeri, művészként mégis keveset tud róla az átlagember, ami persze köszönhető annak is, hogy utoljára 1993-ban a Ludwig Múzeumban rendeztek hazánkban kiállítást műveiből. Ezt a helyzetet orvosolta most a szentendrei Kmetty János Múzeum, ahol egészen szeptemberig várják az érdeklődőket Yoko Ono gondolkodásra hívó,…

6. Textilművészeti Triennálé Szombathelyi Képtár

6. Textilművészeti Triennálé

15 ország művésze – mintegy öt kategóriában – ismét Szombathelyen mutatja meg, hogy mennyi csodálatos remekmű születik még ma is a textilből. A magyar kortárs textilművészet életében 2018 jubileumi év, hiszen pontosan ötven évvel ezelőtt, 1968-ban rendezték meg a Textil- Falikép ’68 című kiállítást a budapesti Ernst Múzeumban, amely egy csapásra megújította a textilművészet műfaját.…

Munkácsy 50 Jósa András Múzeum

Munkácsy 50

Még júniusban, a Múzeumok Éjszakáján nyílt meg, de egészen október közepéig látható a nyíregyházi Jósa András Múzeumban az a 2005 óta úton lévő Munkácsy-kiállítás, melynek az észak-alföldi megyeszékhely immár a negyvenedik állomása. A tárlatra azoknak is érdemes ellátogatniuk, akik máshol már látták a kiállítást, hisz a korábbi években bemutatott anyaghoz képest ez a tárlat több…

Harminc év képekben II. – a Mimézis Gyűjtemény váci alkotói Görög Templom

Harminc év képekben II. – A Mimézis Gyűjtemény váci alkotói

A váci Mimézis Gyűjtemény a helyi művészeti szcéna egyik nagyon fontos és értékes alkotóeleme, melyre a helyiek méltán lehetnek büszkék. Az NKA támogatásával immár harminc éve gyarapodó, műfaját tekintve figurális-realista festészeti és grafikai gyűjtemény a kortárs hazai alkotók (Konkoly Gyula, Méhes László, Kőnig Frigyes, Kelemen Károly stb.) mellett természetesen Vácon élő művészek alkotásait is tartalmazza.…

Misetics Mátyás: Dark Matter

A Várfok Project Room néhány napja nyílt kiállítása Misetics Mátyás legújabb munkáit, a Dark Matter című fotósorozatát vonultatja fel. A fotográfia hagyományos eszköztárát radikálisan átíró alkotásokat bemutató tárlat elsődleges célja a tér- és időfelfogásunk korlátainak tágítása. Misetics Mátyás (1982) a Várfok Galéria állandó művészköréhez tartozó fotográfus, aki fiatal kora ellenére évek óta meghatározó alakja a hazai fotográfiai színtérnek, olyannyira,…

Vasárnap zár Mészáros Szabolcs Tálak és Tájak című kiállítása

Mészáros Szabolcs festőművész lefesti a tányérjába kimert spenótot, rajta a kötelező tükörtojással, a főzésre váró csülköt a maga jelentőségteljes valójában, de ugyanígy lefesti a tavaszi víztükröt, az eső utáni szivárványt és a nyári erdő fáit is. Valami különös lelki béke, külső és – még a húslevesben úszó zöldségek esetében is – belső szépség, amolyan jóleső…

Anna. Változatok székely asszonysorsra – Meghosszabbítva

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Nemzeti Múzeum május 13-ig meghosszabbította az Anna. Változatok székely asszonysorsra című kiállításának nyitva tartását. A néprajzi szempontból szokatlan, formabontó tárlaton a látogatók egy kitalált női alak, Anna útját követve ismerhetik meg a történelem egyes szakaszait, az élet múlt századi színtereit és tárgyait, illetve az asszonyi sors létfontosságú kérdéseit. A…

Michel Bouvet világhírű grafikusművész kiállítása a Pécsi Galériában Pécsi Galéria

Michel Bouvet világhírű grafikusművész kiállítása a Pécsi Galériában

A francia Michel Bouvet a világ egyik legkeresettebb kulturális plakáttervezője. 25 évvel ezelőtti első pécsi bemutatkozása után most több mint 60 kulturális plakáttal, valamint vázlattal tért vissza a Pécsi Galériába. Nem csak Párizs! címmel április közepe óta látogatható Michel Bouvet világhírű grafikusművész kiállítása a Pécsi Galériában. A művész egyéni kiállításaival már a világ 80 országában,…

KÉP-REGÉNY-TÖRTÉNET: A kilencedik művészet ikonjai Magyarországon Országos Széchényi Könyvtár

KÉP-REGÉNY-TÖRTÉNET: A kilencedik művészet ikonjai Magyarországon Országos Széchényi Könyvtár

Aki szeret, vagy gyerekkorában szeretett képregényeket olvasgatni, annak egészen biztosan nagy élmény lesz az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Képregény Szövetség közös, július végéig látható kiállítása, ahol a magyar képregény múltjába és jelenébe tekinthetnek bele a rajongók, az első buborékos történetektől a legfrissebb zombi füzetekig. A kiállítás azonban nemcsak a rajongóknak és a gyűjtőknek…

Heith Haring. Az ABC Albertina, Bécs

Keith Haring ABC-je

Idén volna 60 éves Keith Haring, melynek alkalmából az Albertina kereken 100 olyan alkotását mutatja be a híres metrórajzoló graffiti művésznek (1980 és 1985 között ő hasznosította a New York-i metró nem eladott, fekete papírral leragasztott reklámtábláit: ezekre rajzolta fehér krétával a jellegzetes rajzait), amelyek mindegyike a hatalmi erőszak, a kisebbségek elnyomása, az előítéletek és…