André Kertész: A szentimentalista – Válogatás Szigetbecsének ajándékozott képeiből

„Mindazt, amit értékesnek tartanak bennem, Magyarországról származik” – mondta magáról világhírű magyar fotósunk, André Kertész. Hosszú és termékeny pályája során élt Párizsban és New Yorkban is, s bár ezekben a városokban tudott kiteljesedni művészileg, szíve mindig egy kis magyar faluba, Szigetbecsére húzta vissza, ahol gyermek- és fiatalkorának legszebb élményeit szerezte. Ezekre az emlékekre mindig amolyan tiszta forrásként tekintett, amelyből egész élete során meríthetett. Mély érzései kifejezéseként halála előtt a falunak (mára község) ajándékozott 120 gondosan válogatott fotót. A Capa Központ André Kertész – A szentimentalista – Válogatás Szigetbecsének ajándékozott képeiből című kiállítása most e fotók mentén mutatja be André Kertész kivételes életpályáját.

LISTEN. – Zenei utazás a világ körül

Két, csodálatosan szép kanadai inuit énekesnő szorosan egymásba kapaszkodva, egymással szembe fordulva énekel egy sötét teremben. A torokéneklés egy mesteri előadása ez, amelyet katajjaq-nak hívnak. A néző maga körül mindent elfeledve hallgatja kettejük közös hangjátékát, amely egykor szólhatott a sikeres vadászatért, de szórakoztató játékként is szolgált a nők között az igluban, amíg a férfiak haza nem tértek. A „vokális kötélhúzás” addig tartott, amíg egyikük ki nem fogyott a szuszból, vagy el nem nevették magukat. Ez a zenei fenomén csak egy a Zene Háza LISTEN. című kiállításának egészen kivételes hangélményei közül.

Szférák között. Művészet és tudomány – Válogatás a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből

A Várkert Bazár Déli palotájának utcaszintjén található YBL6 Művészeti Tér május 11-ig ismét egy izgalmas kiállítás otthona lett. Az MNB Arts and Culture és a Várkapitányság együttműködésében született, Szférák között című tárlat a Magyar Nemzeti Bank 1400 darabos kortárs gyűjteményéből mutat be egy szép válogatást. A négy éve életre hívott és folyamatosan bővülő kollekcióból most − a Magyar Tudomány Évéhez is kapcsolódva − a tudományos szemléletű alkotók munkáit ismerhetik meg az érdeklődők, olyan művészekét, mint Bak Imre, Frey Krisztián, Hantai Simon, Kóródi Zsuzsanna, Lantos Ferenc, Reigl Judit vagy Szentpétery Ádám.

Mesterművek a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeumból

Az elmúlt 75 évben készült kortárs és modern kínai festményekkel, szobrokkal és akvarellekkel repíti az ősi Kínába a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum „Kínai Hszie-ji – Mesterművek a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeumból” című időszaki kiállítása. A nyugati ember számára egy újfajta művészeti elmélyülést igénylő tárlat a budapesti állomás előtt már több országban is óriási sikert aratott, bemutatták például Franciaországban, Görögországban, a Belarusz Köztársaságban, Mexikóban és Dél-Koreában is. A novemberi nyitás óta nálunk is sok érdeklődőt vonzó, és emiatt március 23-ig meghosszabbított kiállítás a magyar és a kínai múzeum, valamint az MNB Arts and Culture együttműködésében érkezett hazánkba.

Kapcsolódások / Krüzsely Gábor Connections című kiállítása a Promenade Galériában

Ki gondolná, hogy a nyüzsgő belvárosban valódi oázist jelent a Kempinski Hotel Corvinus, melynek aulájában található Promenade Galéria időről-időre kortárs képzőművészek munkáinak ad otthont? A földszinten lévő reggeliző és az étterem príma kínálata, a kellemes zene megalapozza a hangulatot, miközben a falakon látható alkotásokkal ismerkedhetünk. Ebben a barátságos miliőben kaptak helyet Krüzsely Gábor festőművész munkái, melyek már több alkalommal voltak láthatóak ebben a térben. A jelenlegi válogatás még az elmúlt ünnepek hangulatára reagál.

Munkácsy. Egy világsiker története

Munkácsy Mihályt mindig jó ünnepelni, különösen így van ez a 2024-2025-ös dupla emlékév – vagyis születésének 180. és halálának 125. évfordulója – kapcsán, amelyről természetesen számtalan művének egykori állandó otthona, a Szépművészeti Múzeum sem feledkezett meg. Nagyszabású, jubileumi tárlatuk most több mint száz műalkotás, számtalan archív fotó, dokumentum, relikvia, valamint kultusztárgy mentén segít feltárni Munkácsy legendás életét, sikereinek kulcsát és páratlanul gazdag életművét.

Biedermeier mindennapok

A 19. századi hétköznapokba repíti vissza látogatóit a Magyar Nemzeti Galéria mintegy 300 műtárgyat felvonultató nagyszabású kiállítása, ahol magyar és osztrák múzeumokból kölcsönzött biedermeier remekművek segítenek elképzelni, hogy miként éltek, szerettek, öltözködtek, űzték hivatásuk, vagy éppen szórakoztak elődeink. A kiállítás egyben hiánypótló is, hiszen a Műcsarnok 1938-as festménykiállítása után először most láthat a közönség Magyarországon a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetét átfogóan reprezentáló tárlatot.

Mácsai24 – Festmény, fotó, film

Mácsai István azon festők egyike, akit újra fel kell fedezni magunknak, szerencsére ebben az utóbbi évek kutatásai és immár második nagy életmű-kiállítása is a segítségünkre van. A tavalyi Kiscelli Múzeumban látható tárlata után most a balatonfüredi Vaszary Galéria vezeti végig látogatóit a kritikusok által évtizedekig mellőzött, 2005-ben elhunyt festő művészi pályáján, bemutatva a buzgó naplóíró, a tehetséges fotós és az emlékeket gondosan megőrző amatőrfilmes Mácsai Istvánt is.

Phantom Vision – Az érzékelés mélyáramlatai

Augusztusban nyílt és egészen jövő júliusig látogatható Budapest egyik legkülönlegesebb, a szemre, fülre, agyra és (túlzás nélkül) a szívre és lélekre egyszerre ható attrakciója, a Light Art Museum Budapest legújabb kiállítása. A Phantom Vision – Az érzékelés mélyáramlatai című nemzetközi válogatás több mint 35 nemzetközi és magyar művész a tudomány és a technológia legújabb eredményeit felhasználó fényművészeti alkotásán, interaktív installációján és immerzív vetítésén keresztül enged betekintést az agyhullámok mintázataiba, a mesterséges intelligencia által vizualizált álmokba, a természet rejtett kommunikációs hálózataiba, de valóságunk olyan rétegeit is láthatóvá teszi, amelyek túlmutatnak a mindennapi érzékelés határain.