Az elmúlt 75 évben készült kortárs és modern kínai festményekkel, szobrokkal és akvarellekkel repíti az ősi Kínába a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum „Kínai Hszie-ji – Mesterművek a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeumból” című időszaki kiállítása. A nyugati ember számára egy újfajta művészeti elmélyülést igénylő tárlat a budapesti állomás előtt már több országban is óriási sikert aratott, bemutatták például Franciaországban, Görögországban, a Belarusz Köztársaságban, Mexikóban és Dél-Koreában is. A novemberi nyitás óta nálunk is sok érdeklődőt vonzó, és emiatt március 23-ig meghosszabbított kiállítás a magyar és a kínai múzeum, valamint az MNB Arts and Culture együttműködésében érkezett hazánkba.
Egy öreg, nagy szakállú, mosolygós aggastyán arca néz ránk a Magyar Nemzeti Múzeum kínai kiállításának molinóján. A molinó Wu Weishan (ejtsd Vu Vejsan) 2012-ben készült szobrának egy részletét ábrázolja, amelyet már rögtön az első terembe belépve mi magunk is megcsodálhatunk. A Lao-ce kínai filozófust (akiről mind a mai napig nem tudjuk, hogy valós történelmi személy volt-e, vagy csak egy legenda) ökörháton ábrázoló alkotás az egyik legfontosabb mű a tárlaton. Ahogy azt Fegyvári-Komori Tünde régész, a kiállítás belső kurátora elmondta: „Ebben a szoborban minden benne van, amit a kínai kultúra adni tud, az ókortól egészen napjainkig. …Ez a jelenet, így, ahogyan ezen a szobron látjuk, megtestesíti a hszie-ji festészet alkotómódszerét egy bronz szoborban, ami rendkívül érdekessé teszi.”
De mi is az a Hszie-ji? A Hszie-ji a kínai művészet egyik alapfogalma, amely nemcsak alkotási mód, hanem esztétikai-filozófiai törekvés is egyben. Maga a kifejezés szó szerinti jelentése: „megírni az értelmet”. Úgy is mondhatnánk, hogy a Hszie-ji a művész belső világa, ami az alkotás során légies, könnyed mozdulatokkal a vászonra (jelen esetben leginkább a rizspapírra) vetül. Az így készült alkotásokon a művészek nem egy konkrét tárgyat, arcot, tájat festenek meg, hanem saját érzelemvilágukat, tapasztalataikat, spirituális törekvéseiket, emlékeiket, illetve a természeti jelenségek belső varázsát örökítik meg. Vagyis sosem a valóságban látottak pontos visszaadására, annak lemásolására törekednek, hanem helyette inkább néhány ecsetvonással igyekeznek a tárgyak esszenciáját, karakterét visszaadni. A Hszie-ji egyúttal illeszkedik az ember és a természet egységét hangsúlyozó ókori kínai világképbe is, a hagyományos kínai tájképeken szinte érezni a művész végtelen szeretetét és tiszteletét a természet minden szépsége iránt.
.
Az öt teremből álló tárlat 58 alkotása fokozatosan vezeti be a látogatókat a hszie-ji festészet mélységeibe, s bár kortárs és modern műveket láthatunk, mégis a legtöbb a múltba, a gyökerekhez viszi el nézőit. A művészeti élményt és megértést tovább árnyalja, hogy mindez három fő téma, újabb három szimbolikus és a nyugati fülnek egészen biztosan misztikus szó, a „Ji” (Eszme), a „Hszing” (Forma), és a „Csü” (Érdeklődés) köré szerveződik.
De hogy lehet az, hogy mai, kortárs festők is képesek műveikkel bemutatni a már az időszámításunk előtt megjelenő, majd a 10-14. században virágkorát élő hszie-ji festészetet? A válasz a hagyománytiszteletben keresendő, a kínai művészek ugyanis máig mély alázattal fordulnak a korábban élt mesterek tudása felé, amelynek köszönhetően elmondható, hogy a hszie-ji festészet alig változott az elmúlt évezredek során.
A kiállításon szereplő alkotások azonban nemcsak a hagyományos kínai festészet formáját és szellemiségét örökítik tovább és alakítják, hanem láthatunk szép példákat arra is, hogy milyen hatást gyakorolt az ötezer éves kínai kultúrára a 20. századi nyugati művészet. Ehhez kellett az 1979-ben meghirdetett ún. reform és nyitás politikája, aminek hatására egyrészt a kínai kultúra nyitottabbá vált a nyugatiak számára, másrészt számos kínai művész jutott el Európa különböző művészeti iskoláiba, ahol a nyugati, elsősorban az absztrakt festészet akarva-akaratlanul is formálta művészetüket. A tárlat ennek köszönhetően egy olyan Kínát is bemutat, amely ugyan ragaszkodik identitásához, de befogadja a kívülről érkező eszméket is, így teremtve meg a jövő globalizált világának kulturális szellemiségét.
A kiállítás utolsó termében egy magyar vonatkozású festmény is található, ami a kínai múzeum kedves gesztusa a budapesti helyszín felé. A mű egy magyar szüreti bált ábrázol, amely egy 1950-es évek elején hazánkba látogató kínai művész alkotása, aki itt-tartózkodása alatt előszeretettel járta a magyar (valamint a román) vidéket, majd a benyomásait végül többek közt e képen örökítette meg.
A tárlat megtekintése után egészen biztos, hogy egy új, harmonikusabb perspektívából szemléljük majd a mindennapokat, s a természetet magunk körül, megmutatja, hogyan kell a szívünkkel látni, segít elcsendesedni, s ha már átadtuk magunkat ennek a különleges művészeti utazásnak, akkor talán még a „halak örömét” is megismerhetjük.
Kínai Hszie-ji – Mesterművek a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeumból
MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum, Budapet
2025. március 23-ig