Móricz Zsigmond 18 évig, Csáth Géza 20, Füst Milán 39, míg Szentkuthy Miklós mintegy 60 évig vezetett naplót. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új kiállítása, amely alapításának 70. évfordulója alkalmából rendezett harmadik tárlat, most nagy íróink naplóiba, illetve naplóírási szokásaiba enged bepillantást.
Íróink, költőink esetében nem is csodálkozunk azon, hogy sokan közülük naplót vezettek, illetve vezetnek ma is, hiszen ki, ha ők nem, és ahogy Petri György is írta: „Muszáj naplót írni. Annyi minden ment veszendőbe az évek folyamán, amit már sosem lesz módunk rekonstruálni.”
Érthető módon mégis sokan féltek attól, hogy esetleg illetéktelen kezekbe kerülnek a sokszor leginkább csak maguknak írt gondolatok, így nem véletlen, hogy a múzeum a kiállítás címéül éppen a Füst Milántól kölcsönzött – „Halálom esetén elégetendő!” – sorokat választotta, aki korai naplófüzeteit mindig ezzel a bejegyzéssel kezdte. Hogy esetében végül mégsem a tűz martalékává váltak éveken át vezetett naplói szintén neki köszönhetjük, néhány év elteltével ugyanis már élete fő művének tartotta feljegyzéseit, ugyanúgy, mint Karinthy Ferenc, aki publikálta is a legérdekesebbnek tartott részeket. De így volt ezzel Móricz Zsigmond is, aki remélte, hogy egyszer, „talán háromszáz év múlva” egy kései utódja hasznát veszi naplóinak.
A kiállítás is az okokkal vezet be minket a naplóírás rejtelmeibe: a falakon egymás után olvashatjuk, hogy ki, miért kezdett el naplót írni. Szerb Antal például naplójával formát kívánt adni életének, Ilyés Gyula pedig azt szerette volna elérni a leírt sorokkal „…hogy megmaradjon az élet. Hogy megálljon az idő”. Gáll István rosszkedvét akarta olykor kiírni magából, míg Tőzsér Árpád szerint „A napló nem panaszfal. Nem panaszfal, de mentálhigiéna mégis”. Sokan a művek írása mellett, olykor azok helyett vezették naplóikat.
A PIM Kézirattára számtalan felbecsülhetetlen értékű naplót őriz a magyar irodalom olyan kiemelkedő alakjaitól, mint Csáth Géza, Fodor András, Füst Milán, Móricz Zsigmond, Cs. Szabó László, Szentkuthy Miklós vagy Lesznai Anna, de naplószerű feljegyzések, időszakosan vezetett naplók és határidőnaplók szinte minden, a PIM-be került hagyatékban megtalálhatóak.
Az is nagyon érdekes, hogy milyen volt az írók viszonya saját naplóikhoz: míg Márai Sándor egyenértékűnek tekintette a feljegyzéseit és a szépirodalmi műveit, addig Kassák Lajos és Lengyel József inkább csak lehetséges szépirodalmi alkotások csíráit látta személyes jegyzeteiben, Fodor András pedig egyenesen szerkeszthetetlennek és emiatt művészietlennek tartotta őket.
A kiállítás a legekről is beszámol. Láthatjuk a legkisebb, a legnagyobb, a legszebb, a legcsúnyább, a legnépszerűbb és a legtitkosabb naplókat is. Ez utóbbiakhoz tartoznak Solymos Ida és Szentkuthy Miklós zárolt naplói, amelyeket dobozokban, visszaszámlálóval ellátott órával mutat be a tárlat.
A kiállítás több naplórészlete természetesen a nagy történelmi eseményekre is reflektál. A látogatók különböző írói szemszögekből nézhetnek rá például olyan eseményekre, mint az első világháború kitörése, az 56-os forradalom, a rendszerváltás, a teljes napfogyatkozás vagy a covid. Emellett olyan magántörténeti pillanatok is megjelennek, mint a születésnapok, karácsonyok, kiállítás- és mozilátogatások vagy újévi fogadalmak. Az utóbbiak közül talán az egyik legszívhezszólóbb Szabó Lőrinc 1920. január 1-ei bejegyzése: „Reméljük a legjobbakat az új évtől. Mindenkinek megbocsátok, mindenkit szeretek, szeretném, ha mindenki szeretne…”
A tárlat azonban nemcsak a hagyományos értelemben vett naplókról szól, hanem azok egy téma köré rendeződő altípusairól is: Lesznai Annának például alkotói előmunkálatokat tartalmazó műhelynaplója volt, Szerb Antal háztartási naplót vezetett, de Polcz Alaine, Kányádi Sándor vagy Tandori Dezső hangos naplóiból is meg lehet hallgatni részleteket. Az érdeklődők láthatnak példákat álomnaplóra, olvasónaplóra, (egy vasúti kocsiban helyet foglalva) útinaplóra is, illetve megtekinthető Bethlen Pálné Kemény Krisztina gyermekei születéséről szóló feljegyzése, ami tulajdonképpen a babanaplók őse.
Aki maga is vezet naplót, az ezen a kiállításon egészen biztosan felfedez majd számtalan hasonlóságot saját és nagy íróink naplóírási szokásai vagy éppen kételyei között. A tárlat kétségkívül segít közelebb kerülni kedvenceinkhez, de biztosan olyanok is lesznek, akiknek az itt olvasott naplórészletek után válik jobban érthetőbbé egy-egy írói életmű.
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
2025. augusztus 31-ig