Munkácsy. Egy világsiker története

Munkácsy Mihályt mindig jó ünnepelni, különösen így van ez a 2024-2025-ös dupla emlékév – vagyis születésének 180. és halálának 125. évfordulója – kapcsán, amelyről természetesen számtalan művének egykori állandó otthona, a Szépművészeti Múzeum sem feledkezett meg. Nagyszabású, jubileumi tárlatuk most több mint száz műalkotás, számtalan archív fotó, dokumentum, relikvia, valamint kultusztárgy mentén segít feltárni Munkácsy legendás életét, sikereinek kulcsát és páratlanul gazdag életművét.

Munkácsy Mihály (1844–1900) 1869 tavaszán, Düsseldorfban kezdte el festeni a Siralomház című festményét. Műtermében, e kép előtt állva egészen biztosan nem sejtette, hogy élete innentől kezdve teljesen meg fog változni, és mindent el fog érni, amit egy festő életében elérhet. Egy, a kiállításon is idézett leveléből tudjuk, hogy „egy szép pénteki napon” egy „ángilus” kereste fel azzal a céllal, hogy megtekintse és rendkívül magas áron (10.000 frankért) megvásárolja az éppen készülő művet. Bár a levélből nem derül ki, hogy ki volt a látogató, a legújabb kutatások szerint egyértelmű, hogy a vevő William P. Wilstach amerikai vasgyáros volt, akinek a kérésére a festményt a Párizsi Szalon kiállítására is elküldte Munkácsy, ahol rögtön el is nyerte a negyven aranyérem egyikét. A műről a kor két nagy festője, Gustave Courbet és Wilhelm Leibl is csak áradozni tudtak, utóbbi, ahogy azt a kiállításon megtudjuk, még levelet is írt Munkácsynak nagyrabecsülése jeléül, amelyet ő aztán egész életében a tárcájában őrzött.

Munkácsy élete ezután hatalmasat fordult a hírnév felé: gyűjtők és kereskedők keresték vele a kapcsolatot, és nemcsak tekintélye nőtt meg, hanem műveinek értéke is. Sikerein szárnyra kapva 1871-72 telén végleg Franciaországba költözött, ahol rendszeresen szerepelt a Szalon kiállításain. Már itt alkotta meg a szintén nagy visszhangot keltő Zálogház és az Éjjeli csavargók című, e kiállításon is látható remekműveit – utóbbiért 1874-ben újabb aranyéremmel tüntették ki.

Életének második sorsdöntő találkozása is ekkora tehető, Párizsban ismerte meg, Édouard de Marches bárót és feleségét, Cécile Papiert, akik sokat segítettek neki a letelepedésben és a kezdeti nehézségek, köztük kialakuló depressziója leküzdésében. A kapcsolat olyannyira szoros volt, hogy a báró halála után Munkácsy úgy döntött, hogy Cécile-t választja élete párjául, esküvőjüket a gyászév letelte után, 1874-ben tartották meg Luxenburgban. E házasság érthető módon hozzájárult Munkácsy további társadalmi felemelkedéséhez.

Bár Munkácsy az 1870-es évek végére már többszörösen elismert művész volt (a Milton című műve például elnyerte az 1878-as párizsi világkiállítás nagy aranyérmét), Ferenc József pedig nemesi rangot adományozott neki, kellett még egy ember, aki a világhírnév felé repíti, ez pedig Charles Sedelmeyer osztrák műkereskedő személyében érkezett meg az életébe (róla a kiállításon Munkácsy által festett portré is látható), akivel tíz évre szóló szerződést kötött. Bár több művészettörténész szerint ez a találkozás nem tett jót Munkácsy művészi fejlődésének, kétségtelen, hogy Sedelmeyernek köszönheti, hogy a tengerentúlon is megismerték a nevét, és ő bíztatta a „kolosszálképek”, így az óriás Krisztus-trilógia megfestésére is. E festményeket az 1880-as években összesen több mint kétmillió ember látta, Munkácsy pedig a szó szoros értelemben világhírű művésszé vált.

Munkácsy „…nem képet fest, hanem vizuális élményt…” – írta 1956-ban Fülep Lajos művészettörténész. Hogy ez mennyire így van, azt a Szépművészetiben látható kiállítás is bizonyítja. A több termet megtöltő tárlat hat nagy témára felfűzve mutatja be Munkácsy grandiózus művészi pályáját, benne az Atlanti-óceánon is átívelő nemzetközi karriertörténetét. A március végéig nyitva tartó kiállításon együtt láthatók a Magyar Nemzeti Galériában őrzött ikonikus alkotásai (köztük a Milton (redukció), Vihar a pusztán, a Poros út első és második változata, a Rőzsehordó nő és az Ásító inas című festményei), az Országgyűlési Múzeumból kölcsönzött Honfoglalás (Munkácsy legnagyobb mozdítható festménye), a debreceni Déri Múzeum Golgota című festménye (a Krisztus-trilógia legnagyobb darabja), valamint magángyűjteményekben őrzött, kiállításokon ritkán szereplő alkotások. A magyar közönség ezen a tárlaton találkozhat első alkalommal a New York Historical Societyből kölcsönzött Pávák (Reggeli a szabadban) és a Pákh Imre magángyűjteményéből érkező Pamlagon ülő nő című festményekkel is. Szintén a kiállítás különlegessége – egyik vivőképe és a tárlathoz készült katalógus borítóképe – a Magyarországon eddig csak egy alkalommal, idestova húsz évvel ezelőtt bemutatott, a szintén amerikai Albany Institute of History & Artból érkezett Reggel a nyaralóban című festmény. A tárlat számos tárgyi emlékeket is bemutat, így minden látogató megtekintheti Munkácsy egykori székét, festőállványát, ezüst babérkoszorúját, vázlatfüzetét, valamint utolsó festőpalettáját is.

A kiállítás Munkácsy temetésének archív filmfelvételével búcsúzik. Az élete végén sokat szenvedő művészt 1900. május 9-én a Műcsarnokban ravatalozták fel, több tízezres tömeg kísérte utolsó útjára. Özvegye gondoskodott róla, hogy hagyatéka hazakerüljön. Itthoni megbecsültségét jól mutatja, hogy Budapesten ma hat utca, országszerte hét iskola, több mint 300 közterület és két múzeum viseli a nevét, illetve róla nevezték el a képzőművészeknek adható legrangosabb magyar állami díjat, a Munkácsy-díjat is.

2025. március 30-ig
Szépművészeti Múzeum, Budapest