Valljuk be, a kortárs művészet befogadása sokszor nem egyszerű feladat. Pláne nem az egy laikusnak vagy a klasszikus műalkotásokhoz szokott múzeumlátogatónak, a kiállításokra ritkán járó diákokról nem is beszélve. Sokszor sokan tették már fel azt a kérdést kortárs műveket látva, hogy: „Ez művészet?”. Amit általában rögtön a „De hisz ilyet én is tudnék csinálni!” gondolat követ. A „Miért nem olyanok a festmények, szobrok, mint régen?” szintén egy gyakran feltett kérdés, de az is előfordul, hogy már a kép címét vagy tárgyát sem érti a nézője.
Budapest FotóFesztivál Nr9.
Március 29-én elindult hazánk legnagyobb fotográfiai eseménye, az immár kilencedik éve visszatérő Budapest FotóFesztivál. A hat héten átívelő rendezvénysorozat ismét izgalmas nemzetközi sztárkiállítással, kortárs hazai körképpel, a fővárosi múzeumok és galériák, valamint a nemzetközi kultúrintézetek fotókiállításaival várja a látogatókat.
Morfizmus – Rajzok és grafikák a Pán-Mezei gyűjteményből
Mezei Gábor (1935) belsőépítész, műgyűjtő, festő gyűjteményének egy jelentős részét édesapjától, Pán Imrétől (1904–1972) örökölte. A Kisterem kiállítása most ebből a gyűjteményrészből mutat be egy válogatást – absztrakt, absztrakt expresszionista és szürrealista figuratív rajzokat, grafikákat – olyan neves alkotóktól, mint Max Ernst, Giacometti, Henri Matisse, Marcel Jean, Corneille, Jacques Doucet, Marcelle Cahn, René Bertholo, Christine Boumeester, Eva Landori vagy Gonçalo Duaerte. A munkák legnagyobb része még soha nem szerepelt kiállításon Magyarországon. A gazdag, változatos anyag bepillantást enged a hatvanas évek Párizsának nemzetközi művészeti világába. Ebbe a közegbe érkezett Anna Mark is, aki 1957-ben hagyta el Magyarországot. A kiállításon az ő korai, szürrealista rajzaival egészül ki a Mezei-gyűjteményből való válogatás.
New Function. Művészek, mérnökök, kivitelezők – Válogatás az MNB kortárs gyűjteményéből
Az MNB Arts and Culture hazai kiállítássorozata január végén újabb vidéki állomást köszöntött: ezúttal Miskolcon várja a művészetrajongókat. A Miskolci Galériában március közepéig látható tárlat azt vizsgálja, miként épültek be az ipari és technológiai fejlődés eredményei a művészeti gyakorlatokba.
Mézes élet – A Beliczay mézeskalácsos és viaszgyertyaöntő műhely története
Páratlan módon maradt fenn a Beliczay mézeskalácsos műhely hagyatéka, amelynek legtöbb tárgyát ma a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma őrzi. Sőt, nemcsak őrzi, hanem most először meg is mutatja látogatóinak. Mézes élet című, igazi karácsonyi hangulatú tárlatuk a mézeskalácskészítés megannyi kedves emléke mellett rendkívül gazdag anyagot prezentál a család személyes dokumentumaiból is.
„Heuréka!” – A magyar géniusz nyomában
„Heuréka! (Megtaláltam!)” – kiáltotta Arkhimédész, amikor a legenda szerint fürdés közben felfedezte a felhajtóerőt. Ennek mintájára nevezte el Pólya György matematikus, fizikus heurisztikának azt a tudományos megismerési módot, amelynek során a kutató nem pusztán logikai következtetés, hanem tapasztalatokon nyugvó próbálkozások útján jut eredményre. A számos hasznos felismeréshez vezető módszer tudományos rangra emelése éppen úgy magyar származású tudóshoz köthető, ahogyan a Rubik-kockától a flow-élményig, a televíziótól az mRNS-technológiáig megannyi tudományos eredmény, amelyekről most a Várkert Bazár új szabadtéri kiállítása mesél nekünk.
Az egri vár története
Kövek, kőfaragványok, réz, ezüst és arany pénzérmék, kerámiák, fajanszok, porcelánok, törékeny üvegek, melegséget idéző kályhacsempék, vaseszközök, fegyverek – kardok, puskák, páncélok –, réz és aranyozott liturgikus tárgyak, kódexek és ősnyomtatványok, metszetek, pompázatos kárpitok, freskótöredékek és táblaképek, egykor hordott viseletek rekonstrukciói, valamint ékszerek idézik fel az egri vár ezeréves történetét a Dobó István Vármúzeum Gótikus palotájának emeleti termeiben látható állandó kiállításon. Időutazás a közel 150 éve zajló régészeti, kultúr- és hadtörténeti kutatások által idevarázsolt világban.
Lugossy Mária szobrászművész retrospektív kiállítása
Lugossy Mária szobrászművész a kortárs magyar szobrászat és üvegszobrászat világhírű alkotója, kinek alkotásai megtalálhatók a legrangosabb hazai és nemzetközi köz-és magángyűjteményekben, többek közt a párizsi Musée du Louvre, a londoni The British Museum, a New York-i The Corning Museum of Glass, a tokiói Suntory Museum, valamint Veszprém városa és a Laczkó Dezső Múzeum is büszkélkedhet Lugossy-művekkel.
Négyszöglet / Átkelés – nem csak Budapesten
Kék, piros, sárga, zöld, vízsszintesek, függőlegesek. Magyarország és Budapest, Szép Ernő és Térey János, személyes emlékek és univerzalitás: vajon lefordítható-e a tünékeny emberi élet színekre és formákra? Forrai Ferenc sok éve épített Négyszöglet-sorozata szeptember végéig látható az Artus Galériában.
Hagyományunk ruhaszobrai
Csodálatos óriások gyönyörű ruhákba öltöztetve, vagyis óriás ruhaszobrok várják mindazokat, akik az elkövetkező néhány napban még ellátogatnak a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjébe. Az augusztus 30-án záró kiállítás − amely a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége szervezésében valósult meg − a magyar népművészet és öltözködéskultúra elemeit, színeit, motívumait idézi meg és gondolja újra.
