Tizenhat éve nem láthattunk átfogó Dürer-kiállítást Bécsben. Az Albertina 2003-ban rendezett utoljára gyűjteményes kiállítást a bécsi mester műveiből, így mostani tárlatuk egy igen régóta várt esemény az osztrák fővárosban.
Leonardo da Vinci: Egy élet rajzokban
Leonardo da Vinci halálának 500. évfordulójáról több múzeum is megemlékezik idén, amely persze nem is csoda, hisz az itáliai reneszánsz polihisztor mesterének életműve az egyik legérdekesebb és legtöbbet kutatott a világon. A megemlékezők közé tartozik a londoni Queen’s Gallery is, ahol ezúttal Leonardo több mint kétszáz rajzát tekinthetik meg a látogatók.
Korniss Péter Rómában
A 81 éves Korniss Péter műveivel ugyan tavaly már találkozhatott az olasz közönség Milánóban, de akkor másokkal együtt mutatták be képeit a Mia Photo Fair nemzetközi fotóvásáron. Most a rómaiak ismerkedhetnek meg közelebbről művészetével, mégpedig egy nagyszabású, az életmű négy fontos szakaszát bemutató, önálló kiállításon.
Mantegna és Bellini
Két nagyszerű reneszánsz mester, Andrea Mantegna (cca.1431–1506) és Giovanni Bellini (1426/33–1516) kiállításával várja január végéig látogatóit a londoni National Gallery.
Távoli tájak festményei
Hová és merre utaztak Európa művészei a 18. század elejétől a 20. század derekáig, s vajon hogyan örökítették meg vásznaikon a távoli vidékek embereit, népeit. A párizsi Musée du Quai Branly ezt mutatja most meg látogatóinak.
Egon Schiele vonalai
Az osztrák festőzseni, Egon Schiele (1890–1918) művészete szűk tíz évet ölel fel. Bár a rendkívül fiatalon felfedezett tehetséget túlságosan korán ragadta el a halál (állapotos felesége és ő is a spanyolnátha-járvány áldozatává vált), művészete a festészet történetének egyik csúcsa.
Utcafotók New Yorkból
Az 1930-as években jártunk, amikor Helen Lewitt (1913-2009) először sütötte el frissen vásárolt Leica kameráját New Yorkban. Kezdetben a gyerekeket és kedves krétarajzaikat fotózta, majd az utcákat járva egyre szenvedélyesebb megfigyelője és megörökítője lett környezetének.
Thomas Cole Londonban
Thomas Cole (1801-1848) óriási vásznaival hívja Londonba az érdeklődőket a The National Gallery. A javarészt a New York-i Metropolitan Múzeumból érkezett anyag az angol főváros nyári kiállítási szezonjának egyik gar
A szecesszió nagymestere
Alfons Mucha-kiállítást rendezni mindig garantált siker, Európa bármely országáról is legyen szó. Gazdag életművének megannyi felejthetetlen fejezetének képeivel ezúttal Párizsban találkozhatnak a rajongók.
Az ékszer felszabadítása
Az ékszer szó hallatán mindenki képzeletében, emlékeiben megjelenik egy tárgy, és mindenki pontosan tudja, mit is jelöl ez a szó. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége azonban nem elégedett meg ezzel, úgy gondolták, hogy prágai kiállításukon érdemes egy kicsit az ékszer felszabadításáról is beszélni. De mit is jelent az ékszer felszabadítása?
