Fényes Adolf nem sokkal a budapesti gettóból való szabadulása után, 1945. március 15-én, 77 évesen hunyt el Nagymező utcai műteremlakásában. Sajnos fájdalmasan keveset tudunk róla, holott képei az 1910-es években a legkeresettebbek között voltak számontartva, életében elismert és emberileg is sokak által kedvelt kiállítóművész volt, de ennek ellenére utoljára 1960-ban rendeztek gyűjteményes tárlatot műveiből. Most a Magyar Nemzeti Galéria igyekszik törleszteni ezt a nagy művészettörténeti adósságot.
More Than Human
A Light Art Museum kapcsán egy dologban már a belépés előtt biztosak lehetünk, minden érzékszervünkre ható, szinte nem is evilági élményben lesz részünk. Így van ez legújabb tárlatuk, a More Than Human kapcsán is, ahol magyar és nemzetközi művészek látványos installációi, vetítései és immerzív alkotásai azt az izgalmas kérdést járják körül, hogy milyen lenne a világ, ha nem az ember állna annak középpontjában. A tárlaton művészet és tudomány ad találkozót egymásnak, az itt látható közel 40 műalkotás nemcsak elgondolkodtat, hanem jelenlegi világszemléletünket felülírva inspiráló, alternatív elképzeléseket is bemutat.
Menny és Pokol házassága
William Blake-kel ezidáig leginkább irodalomórákon vagy olvasmányélményeiben találkozhatott a hazai közönség, kiállítást ugyanis még soha nem rendeztek a műveiből Magyarországon. A Szépművészeti Múzeumban január 11-éig megtekinthető Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai című tárlat izgalmas utazásra invitál a költő-rézmetsző művész sajátos képzeletvilágában, egy a látomások és víziók által formált romantikus univerzumban, a borzalom katyvaszában vagy épp a teremtés újraírt történetében.
Jókai 200. Az üstökös, kit önlángja a végtelenbe visz
„Mi mindig ketten vagyunk: én és a munkám” – mondta Jókai hőse, Berend Iván a Fekete gyémántokban. Azonban természetesen nemcsak a főhősnek adott szavak ezek, Jókai saját élete is benne van e sorokban. Óvatos becslések szerint szépprózai munkái háromszáz kötetre tehetők, csaknem 40 millió betűt vetett papírra élete során, és ez még csak az írói munkássága! Jókai születésének 200. évfordulóján most az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum hívja az érdeklődőket egy olyan irodalmi és kultúrtörténeti utazásra, ahol az írón túl a mindenre kíváncsi, eredetileg festőnek készülő természettudós, amatőr csillagász, etnográfus, lelkes kertész, a bányászat és a mérnöki tudományok akkori legfrissebb eredményeiben jártas kutató Jókai Mórt is megismerhetik.
Szipál 101: Fény – Élet – Örökség
Nemes egyszerűséggel csupa szépség, ami a debreceni MODEM 3. emeleti kiállítóterében Szipál Márton életmű-kiállításán látható. Arcok és testek, tekintetek és mozdulatok, mondhatni semmi különös, a fotográfus sajátosan egyedi szemüvegén át nézve mégis mintha valami olyat látnánk, amire a legjobbak közül is csak kevesen képesek.
Fortepan ABC + AI
A Kieselbach Galéria még egy hétig látogatható kiállítása a 20. századi magyar történelem sűrűjébe kalauzolja a látogatókat, mégpedig a Fortepan fényképei és a mesterséges intelligencia segítségével. Az izgalmas időutazás Tamási Miklós, a kiállítással egy időben megjelent, Fortepan ABC című könyvén alapul. A kiadványba beválogatott közel hatszáz, többségében amatőr felvétel közül 95 látható a mostani tárlaton.
Több mint séta
Tarts velünk a Budai Várséták tematikus vezetésein, és nézz be a budai Várnegyed kulisszái mögé! Programjainkon elmeséljük a helyszín 800 éves történelmét, és megmutatjuk páratlan kulturális és művészeti értékeit. Barangolunk a Budavári Palotanegyedben és a polgárvárosban, gyönyörködünk a panorámában Buda legtetején, sőt titkok után kutatva lemerészkedünk a föld alá is.
Két kiemelt sétánkra 2025.08.22. és 09.22. között 10% kedvezménnyel vásárolhatsz páros jegyet. A kedvezményt a rendszer automatikusan levonja, ha az adott sétákra két jegyet teszel a kosárba.
MS mester és kora
A magyar művészettörténet sokat kutatott rejtélyei közül az egyik biztosan MS mesterhez köthető, hiszen kilétét többen többféleképp próbálták már megfejteni. A Szépművészti Múzeum és az esztergomi Keresztény Múzeum közösen rendezett tárlata most új fejezetet nyit a mester kilétére és művészetére vonatkozó sok évtizedes kutatásban.
Az élet művészete. Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914)
Milyen volt az a kor, amikor Alphonse Mucha, Gustav Klimt, Henri de Toulouse-Lautrec, Rippl-Rónai József vagy Vaszary János tervezte plakátok között korzózhatott az utca embere? S vajon ezek a plakátok miről mesélnek a ma emberének? A Magyar Nemzeti Galéria új, időszaki kiállítása a 19. és 20. század fordulójához, az első világháborút megelőző, boldog békeévekhez viszi vissza nézőit, abba az izgalmas korba, amikor az egyre nagyobb teret hóditó szecessziós stílus jegyében az európai, köztük természetesen a magyar plakátművészet is igazi aranykorát élte. Az október elejéig nyitva tartó tárlaton a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika remekművei mellett megidézik a korszak szecessziós tárgykultúráját is, köztük könyveket, folyóiratokat, iparművészeti tárgyakat, kerámiákat és bútorokat.
10 kakas. 10 erény. 1 belső világ
Mi történik, amikor egy gyermekkori emlék, egy családi hagyomány és egy belső utazás találkozik a kortárs művészettel? Zeus Salas venezuelai képzőművész és performer legújabb kiállítása a harci kakasok világán keresztül mesél emberi erényekről, önismeretről és közösségi alkotásról. A Műtárgyak Éjszakájára időzített, élő festészeti performansszal megnyitott tárlat egyszerre személyes és egyetemes. Ez a projekt nemcsak képeket, hanem kérdéseket is fest – magunkról, egymásról, és arról, hogy most, hogy itt vagyunk: merre tovább?
