Érintés. Tapintható, kortárs ékszerkiállítás a Deák17-ben

Kortárs ékszertervezők az érzékszerveket különleges módon megszólító munkáival találkozhat a közönség november 5-ig a Deák17 Galériában. Az Érintés című kiállítás – amely a kortárs ékszerművészet taktilis dimenzióira hívja fel a figyelmet – a Kézzelfogható Alapítvány tizenöt éves fennállását ünnepli.  A kiállításhoz kapcsolódva különleges, kis létszámú tárlatvezetések is várják az érdeklődőket, ahol látássérült tárlatvezetők instrukciói alapján, bekötött szemmel nyílik lehetőség megismerkedni a kiállított tárgyakkal.

Színre színt – Az ember tragédiája a Kisképző diákjainak ábrázolásában

Madách Imre főműve, Az ember tragédiája ihlette a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (Kisképző) diákjainak különleges illusztrációit, amelyeket most egy szép, szabadtéri kiállításba rendezve a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján tekinthetnek meg az arra sétálók. A kihelyezett alkotások különösen az esti kivilágításban érvényesülnek igazán, így az őszi, korai sötétedés se vegye el a kedvét senkinek a tárlat megtekintésétől, sőt!

GROSS ARNOLD 95 – Utazások valós és képzeletbeli tájakra

„Nagy szükségünk van arra a mesevilágra, amit körénk szőtt Gross Arnold, és igaz, hogy már régóta nem szövögeti, de úgy tűnik, hogy a zaklatott ezredforduló pont olyan éhes ezekre az idillekre, eszményekre és mesékre, mint az egykori látogatók” – Révész Emese gondolatai ezek, aki Budapesten, a Képező Galériában látható kiállítást nyitotta, s egyben A művészet kertje című Gross-album írója is. Tőle idézünk a továbbiakban.

Lélek kövek

Lélek kövek címmel szeptember 14-ig látható Szőke József szobrászművész szabadtéri életmű-kiállítása a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében. A Várkert Bazár és a Pap Kőfaragó Üzem együttműködésében megvalósuló tárlaton, amely a lélek és az univerzum témáját járja körül, több mint félszáz bronz- és márványszobor várja az arra sétálókat.

Kortárs függőségek

A JPM Modern Magyar Képtár idén nyáron Szluka Balázs pécsi műgyűjtő 25 éve épülő gyűjteményének különleges darabjaival várja látogatóit. A közel száz jelenkori magyar művész alkotásait felsorakoztató tárlat színvonalas áttekintést nyújt a magyar képzőművészet legújabb, legjelentősebb törekvéseiről.

Hűség a szépséghez — Berend Iván életmű-kiállítása Szentendrén

Három évvel a művész halála után, Berend Iván (1940–2022) képzőművész életművének eddigi legátfogóbb bemutatásával vár mindenkit egykori szeretett városa, Szentendre. Az ingyenesen megtekinthető tárlat nem csupán tisztelgés egy különleges alkotó előtt, hanem egyúttal páratlan lehetőség arra, hogy a látogatók megismerjék a művész sokrétű, technikailag kifinomult és mélyen értékgazdag munkásságát.

Nem helyettesíthető tárgyak / III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

A Műcsarnok 2014 óta évente megrendezett Nemzeti Szalonjainak sorában immár harmadik alkalommal mutatja be a hazai és határon túli magyar képzőművészet előző öt évének legfontosabb törekvéseit, alkotásait. A kurátorok minden szalon esetében igyekeznek széleskörűen válogatni több generáció sokféle gondolati háttérrel rendelkező, többféle műfajt, technikát felvonultató műveiből, és ez most sem volt másképp.

Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből

A 19. század vége óta Amerika és a személyautó elválaszthatatlanul összefüggnek egymással. A gyors innováció korszakában született jármű forradalmasította a mozgást, szinte határtalan szabadságot és új sebességet biztosítva, miközben a fényképezés dinamikus médiumként jelent meg a haladás és az átalakulás megörökítésére. Pálfi György fotógyűjteménye nemcsak ezeket mutatja be, hanem jól reprezentálja az amerikai és az európai fotográfusok szemléletét is az autók és főként a fotográfia közel száznegyven éves változásairól.

Ismét megnyitotta kapuit a Káli Art-Park Köveskálon

Ötödik alkalommal láthatóak a Káli Art Inn által szervezett szobrászati pályázat alkotásai a Káli Art-Parkban. A szakmai zsűri által kiválasztott legjobbnak ítélt tizennégy pályamű október végéig ingyenesen megtekinthető és megvásárolható. A kiállítás nemcsak a művészek bemutatkozásának, az értő és nyitott közönség látogatásának lehetőségét teremti meg, de különleges turisztikai attrakcióként is szolgál.