
Kortárs ékszertervezők az érzékszerveket különleges módon megszólító munkáival találkozhat a közönség november 5-ig a Deák17 Galériában. Az Érintés című kiállítás – amely a kortárs ékszerművészet taktilis dimenzióira hívja fel a figyelmet – a Kézzelfogható Alapítvány tizenöt éves fennállását ünnepli. A kiállításhoz kapcsolódva különleges, kis létszámú tárlatvezetések is várják az érdeklődőket, ahol látássérült tárlatvezetők instrukciói alapján, bekötött szemmel nyílik lehetőség megismerkedni a kiállított tárgyakkal.
A kortárs ékszer nagyjából a 60-as évek óta létező önálló művészeti műfaj a világban, Magyarország pedig a 90-es évek közepén kapcsolódott be a nemzetközi vérkeringésbe. Mára az egyik leginnovatívabb területnek számít, évről évre jelennek meg újabb és újabb tervezői irányok, a design ékszertől a stúdió vagy galéria ékszeren át a narratív, történetmesélő ékszerig számtalan variációban. A kortárs ékszer legfontosabb célja, hogy újradefiniálja az érték fogalmát, és dekorációs szerepén, illetve anyagi értékén túlmutatva mindezek elé helyezze a tervezői gondolatot.
A kurátor, Jermakov Katalin Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész és ékszertervező olyan alkotókat hívott meg a mostani tárlatra mint B. Horváth Brigitta, Bars Yvette, Csabák Ildikó, Egressy-Molnár Viktória, Farkas Bea, Görömbei Zsófi, Hock Judit, Horváth Katalin, Jermakov Katalin, Mandl Mónika, Mátyók Györgyi, Miklósi András, Nagy Erika, Pálfalvi Emese és Tarr Tünde Borbála, akik most először kísérleteztek az ékszerművészetben az alkotás szépsége mellett a tapintás szerepével.
A kiállítás központi kérdése: mit jelent számunkra a pont, a vonal és a tér, ha ékszer formájában testesülnek meg? Az alkotások azt vizsgálják, hogyan válhat a fém, a fa, a kő vagy akár a toll nem pusztán díszítőelemmé, hanem üzenethordozóvá, – sőt a tapintáson keresztül – befogadható művészeti élménnyé.
„Ezzel a kiállítással azt szeretnénk megmutatni, hogy a tapintás ugyanolyan fontos érzékelési út, mint a látás – sőt, bizonyos szempontból intimebb és közvetlenebb is” – mondta Jermakov Katalin.
A kiállítás egyik különlegessége a látogatóknak szóló szemléletformáló kísérőprogram, ahol kis létszámú csoportokban, látássérült tárlatvezetők irányításával, bekötött szemmel fedezhetik fel az ékszereket. A program során a tapintás válik elsődleges érzékszervükké – ezáltal a műtárgyakhoz való kapcsolódás során új perspektíva tárul fel.
„Amikor valaki bekötött szemmel tapintja végig a kiállított tárgyakat, nemcsak a művészethez kapcsolódik másképp, hanem átélheti a látássérült emberek mindennapjait is. Az élmény mindig párbeszédet indít el, és közelebb hozza egymáshoz az embereket” – hangsúlyozta Mógáné Sebők Erzsébet, a Kézzelfogható Alapítvány elnöke.
A Kézzelfogható Alapítvány idén ünnepli tizenöt éves fennállását. A szervezet célja a kezdetektől fogva az, hogy a látássérült emberek társadalmi rehabilitációját művészeti élmények révén segítse, és olyan tárlatokat hozzon létre, amelyek mindenki számára hozzáférhetővé teszik a művészetet. Az Érintés című kiállítás most ezt a küldetést folytatja a kortárs ékszerművészet eszközeivel.
A tárlat többek között a Café Communications Kft., a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Vakok Szakiskolája részvételével jött létre.
Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
Budapest (Deák Ferenc utca 17., 1. emelet, 7. kapucsengő)
2025. november 5-ig
