Credit: Centre Pompidou, MNAM-CCI/Georges Meguerditchian/Dist. RMN-GP
A Magyar Nemzeti Galéria A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig című tárlata a mozgalom egy kitüntetett időszakára fókuszál, ám a szürrealizmus általános érvényű képét tárja a látogatók elé. A párizsi Centre Pompidouval közösen rendezett kiállításról a tárlat magyar kurátorával, Kovács Anna Zsófiával beszélgettünk.
A szürrealizmus a huszadik század több évtizeden keresztül működő művészeti mozgalma volt. Hogyan lehet megfogalmazni a lényegét?
A szürrealizmus egy egész kontinens a huszadik századi művészeten belül, nemzetközi mozgalom, amely a harmincas évek után már mindenhova eljutott. Nem egy stílus, hanem inkább egy gondolkodásmód, egy filozófia, amely szinte minden műfajban materializálódott. Kezdetben egy Párizsból induló irodalmi irányzat volt, ezt követően a képzőművészet minden területén kibontakozott, a filmművészetben is, ettől olyan sokszínű, változatos és komplex. Kezdetben a fő célkitűzése a tudattalan felszabadítása volt, erre az automatizmusban keresték a választ, ami egy olyan alkotói módszer, amelyben az ember megpróbálja kikapcsolni a tudatát, írja a mondatokat, az automatikus rajz esetén szabadjára engedi a gesztust. Ezt követően a művészek olyan felfogásokkal léptek fel mint az álomvilág kutatása, a képzelet felszabadítása vagy az André Breton megközelítésmódjával szembehelyezkedő Georges Bataille körének tabudöntögető elgondolása, amely arról szól, hogy más szemmel próbáljuk vizsgálni, ami körülvesz bennünket.
A Galéria kiállítása az 1924-ben létrejövő mozgalom történetének egy korai évére, az 1929-es évre fókuszál. Miért pont az 1929-es évet emeli ki a tárlat?
Ez az az év, amikor a szürrealizmusban rejlő, már kezdettől fogva jelen levő jellemző ellentmondások megkerülhetetlenné válnak. A szürrealizmusnak az volt a célja, hogy forradalmasítsa nemcsak a művészetet, hanem az élet összes aspektusát, így a politikai elköteleződés is egy fontos programpont lett a mozgalomban. Nagyon hosszadalmas és heves ideológiai, politikai és művészeti vitákat folytattak, amelyek 1929-ben törésekhez vezettek a mozgalmon belül. Azonban ez az év nagyon sok újdonságot is hozott a szürrealizmus számára: egyrészt ekkor érkezik Dalí Párizsba, ekkor mutatják be az Andalúziai kutyát, ekkor válik szorossá az együttműködés a francia és a belga szürrealista csoport között, ekkor jelenik meg a Max Ernst első kollázsregénye. A sok vita és a nagyon gazdag év lezárásaként 1929 végén jelenik meg a második szürrealista manifesztum, amely valamiféleképpen revideálja az első kiáltvány téziseit, másrészt pontot tesz a nézeteltérésekre, amelyek az év folyamán dúltak.
Ezeket a törésvonalakat és újításokat hogyan mutatja be a tárlat?
A kiállítás hét szekciója látványban és hangulatban is nagyon erősen elkülönül egymástól. Minden fejezet más szereplőket, más kérdéseket, másfajta művészeti- és szürrealizmus-felfogást vizsgál. Fontos volt számunkra, hogy a párhuzamos törekvések komplexitását, a különbségeket és a hasonlóságokat is érzékeltessük a kiállításon.
E kurátori döntésnek megfelelően a szürrealista mozgalom egy izgalmas időbeli metszetét láthatják a látogatók a tárlaton. Ráérezhetünk-e pár év munkáit szemlélve arra, hogy mi volt a lényege a mozgalomnak, vagy kifejezetten egy speciális sűrűsödési pont történetét ismerhetjük meg?
Azt hiszem: is-is. Egyrészt nagyon részletesen kidomborítottuk a kifejezetten az 1929-es év szempontjából érdekes eseményeket, másrészt ezen a különleges szeleten keresztül a látogató megismerkedhet a szürrealizmus legfőbb képviselőivel, legfőbb technikáival. Egyszerre nagyon specifikus, de úgy érzem általános érvényű is a kiállítás.
Kiknek a műveivel találkozhatunk a tárlaton?
Dalí és Magritte kiemelt teret kapnak a kiállításon, de a látogatók találkozhatnak Brassai, Kertész, Picabia, Giorgio de Chirico, Miró, Max Ernst, Arp, Man Ray, Masson, Giacometti, Picasso alkotásaival is, tehát egy nagyon hangzatos névsorról van szó. Ugyanakkor szerintem az is érdeme a kiállításnak, hogy a nagy nevek mellett kevésbé ismert, de nagyon fontos alkotókkal is találkozhatunk, mint Jacques-André Boiffard vagy Eli Lotar.
Láthatunk-e csúcsműveket a kiállításon?
Természetesen. Dalí 1929-ben érkezik Párizsba, ekkor szervezik meg az első egyéni kiállítását is, ez egy rendkívül gazdag időszak volt a számára. A kiállításon több kiemelkedő jelentőségű alkotás is látható a művésztől. Magritte-tól is kiemelkedő alkotások szerepelnek a tárlaton, mint például a Vörös modell, amely egy lábban végződő cipőt vagy egy cipőben végződő lábat ábrázol, és amely ikonikus mű a munkásságában, akárcsak A kettős titok című alkotása. Sorolhatnám…
A párizsi Centre Pompidouval közösen rendezte a Nemzeti Galéria a kiállítást. Kifejezetten a Galéria számára készült ez a válogatás?
Ez egy utazókiállítás második állomása, tavaly Pisában volt látható. Ugyanakkor a Centre Pompidouval közösen komoly erőfeszítéseket tettünk azért, hogy ezt a tárlatot közelebb hozzuk a magyar közönséghez, beemeltük Brassait és Kertészt a kiállításba – bár 1929 nem az az év, amikor nagyon intenzív a magyarok és a szürrealizmus kapcsolata. Ki is egészítettük a tárlat anyagát, például kölcsönkértük a Thyssen-Bornemisza Múzeumból azt a nagyon látványos Dalí-festményt, ahol tigrisek, egy bajonett és egy hal támadják meg a lebegő Galát.
A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
2019. október 20-ig
GALÉRIA: (Képek forrása: Magyar Nemzeti Galéria)
1. René Magritte: A vörös modell, 1935 / Credit: Centre Pompidou, MNAM-CCI/Philippe Migeat/Dist. RMN-GP
2. Salvador Dalí: Láthatatlan alvó nő, ló, oroszlán, 1930 / Credit: Centre Pompidou, MNAM-CCI/Philippe Migeat/Dist. RMN-GP © Salvador Dalí, Fundació Gala-Salvador Dali
3. Salvador Dalí: Álom, melyet a gránátalma körül repkedő méh váltott ki egy pillanattal az ébredés előtt , 1944 / Credit: © Museo National Thyssen Bornemissza, Madrid, © Salvador Dalí, Fundació Gala-Salvador Dali
