Hanyu Zsolt 1975-ben született Nyírtasson. Már fiatal kora óta érdekelte a zene és a képzőművészet. Először autodidakta módon tanult festeni, majd több neves művész lett a mestere, többek között Vladimir Volegov, akivel egy spanyolországi művészeti akadémián találkozott. Nemrégiben mentora volt A tehetség esélyt érdemel című programnak, amely során több elismert festővel együtt egy éven keresztül festeni tanítottak hátrányos helyzetű gyerekeket.
„Hanyu Zsolt festőművész alkotásai egy varázslatos szimfónia darabjai. Szinte hallani a muzsikát, ami a festményein át megszólal, néha szelídebben, máskor felzúdulnak a hangok és hatalmas erővel ragadják meg az ember lelkét. Ugyanolyan erővel tudja ábrázolni a zenei paletta árnyalatait, mint más képein a csöndet, mely megható és befelé tereli az elmét önmagához. Színei izzanak, alakjai megszólítanak, élnek. Olyan meggyőző erővel hozza át az Ősemlékezetből figuráit, hogy ismerősnek gondolom őket. Művészete egyedi és érzelmeket közvetít, mert a célja is az, üzeneteket hagyni az emberi lélekben. A festőművész híd két örökkévalóság között. Aki megismeri Hanyu Zsolt művészetét, festményeit, viszi magával egzotikus és elementáris erejű színeit, alakjait, a lovak dobogását, a cselló aranyló hangját, a csöndek érintését, a világ káprázatát…” (Vészabó Noémi, Leonardo da Vinci- és Caravaggio-díjas festőművész, író)
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest nemcsak gazdag műgyűjteménnyel bír, hanem megnyitása, vagyis 1992 óta üzemelteti galériáját, amely a 10 évvel ezelőtti átépítés miatt az első emeletről a földszintre költözött. Itt kétségkívül nagy előny, hogy a Galéria olyan központi helyen található a hotelen belül, hogy szinte minden szállóvendég látja az aktuális kiállítást, valamint a rendezvényekre, éttermekbe érkező vendégek is elhaladnak mellette – vagyis sokkal nagyobb közönséget ér el minden egyes tárlat. Ugyancsak érdekesség, hogy mivel a kiállítás nem egy hagyományos galéria falain látható, hanem egy otthonos enteriőrben, a látogatók is másként élik meg, fogadják be a művészeti élményt. Hiszen akár egy kávé mellett üldögélve ugyanúgy elmerülhetnek egy-egy festményben, mintha otthon, a nappali falán látnák azt.
A Corvinus Műgyűjtemény mellett a Promenade Galéria kiállítási programja is szinte száz százalékban magyar művészek alkotásaiból tevődik össze – az Ar2Day Galéria közreműködésével. Ez két célt szolgál, egyrészt szeretnének bemutatkozási lehetőséget biztosítani tehetséges magyar művészeknek, másrészt e tárlatokkal a szállodában megforduló külföldi vendégek is megismerkedhetnek hazai alkotók munkáival.
Képek forrása: Kempinski Promenade Galéria
Kempinski Promenade Galéria, Budapest
2023. február végéig