Idén ősztől már hét állandó múzeumpedagógiai foglalkozás várja a Pesti Vigadóba ellátogató fiatalokat. A résztvevő osztályok és csoportok bebarangolhatják az épület gyönyörű, történelmi részeit és kortárs művészeti kiállításait, miközben behatóbban megismerhetik a kiállító művészek életét, technikáit, a kortárs művészet értelmezési lehetőségeit, de a nagy múltú épülethez kapcsolódó történelmi eseményekről is sokat megtudhatnak.

A szakemberek nagycsoportos óvodás kortól a középiskola végéig várják a lelkes felfedezőket és alkotni vágyókat: a kisebbekkel a fantázia és a mesék világában bolyonganak majd, míg a nagyobbak pályaorientációs és a történelem tanóra követelményeihez igazodó foglalkozásokon is részt vehetnek. Programjaikon előtérbe kerül a kreativitás, és nagy szerepet kap az alkotómunka is. Az alsó tagozatosoknak és nagyobb óvodásoknak szóló órákon a Pesti Vigadó Díszlépcsőházában található Lotz Károly freskó két „főszereplője”, Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi kap hangsúlyos szerepet, de továbbra is elérhetőek azok a már ismert és népszerű foglalkozások is, amelyek az épület felfedezését, történetének megismerését teszik lehetővé.

Jó hír, hogy a márciusban nagy sikerrel zajló, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeihez kapcsolódó kihelyezett tanórák – megújult formában – immár az állandó kínálat részévé váltak. A népszerű programon a résztvevőkkel a történelemórákon megismert eseményeket, személyeket, helyszíneket játékos formában elevenítik fel a szervezők.

Bővebb információ a foglalkozásokról és a jelentkezés menetéről a Pesti Vigadó weboldalán (https://vigado.hu/muzeumpedagogia)  olvasható.