A lovasíjászokról mindenkinek van valamilyen elképzelése, hisz olvasott róluk könyvekben, látott róluk rajzokat, festményeket, sőt filmeket, de az íjak és az íjászat kialakulásának a történetét már csak nagyon kevesen ismerik behatóbban. A BTM Vármúzeum és a Magyar Történelmi Íjász Társaság október közepéig látható kiállítása most lenyűgöző részletességgel kalauzolja végig a látogatókat a sztyeppei népek – köztük magyar őseink – lóhátról használt fegyverének, a reflexíjnak a több mint kétezer éves történetén.
Talán – a mostani nyüzsgő várost nézve – hihetetlennek tűnik, hogy szinte a kezdetektől éltek íjászok Budapesten, pedig így volt. Erre a régészeti kutatások egyre növekvő leletanyaga szolgál egyre több bizonyítékkal, hisz a régészek ásója viszonylag gyakran talál hajdani, íjászathoz kötődő emlékeket a föld alatt. A kiállításon látható térkép szerint leggyakrabban az I., a III. és a XXIII. kerületből kerülnek elő íjászati leletek. Találtak már Budapest belterületén kőből pattintott, őskori nyílhegyeket, szkíta sírból előkerült bronz eszközöket, a római hadsereg keleti típusú íjászatának nyomait, avar, majd magyar íjcsontokat, tegezmerevítő lemezeket különböző temetkezési helyekről, eltört oszmán íjászgyűrűket a 17. századi ostromok törmelékéből, de mongol nyílvessző csonthegye is előkerült már a budai várból.
A kiállításra belépve azonnal érezni, hogy itt egy különleges történelemórának lesz tanúja a látogató, hisz már az első teremben látható kiállítási tárgyak és tablószövegek jelzik, hogy rengeteg munkát és szaktudást fektettek a tárlat megtervezésébe a kurátorok. Egyik teremből a másikba lépve fokozatosan rajzolódik ki az egykori sztyeppei népek lóhátról használt fegyverének, a reflexíjnak a története, bemutatva annak készítési technikáit, miközben röviden áttekinti hét, a nagy sztyeppei országúton kalandozó, majd a Kárpát-medencébe megérkező és letelepedő nép (a szkíták, hunok, avarok, magyarok, kunok, mongolok, oszmánok) íjászati stílusát a Kr. e. 8. századtól a Kr. u. 17. századig.
A tárlat bejárása során számtalan régészeti lelet várja az érdeklődőket: például megnézhetnek kora bronzkori nyílhegyeket, honfoglalás kori magyar tegez vasalásának maradványait, Kr.u. 2. századból származó aquincumi-római vadászjelenetes freskót vagy azt a Soroksárról előkerült anya és gyermeke csontvázleletet, amelyben az anya derekánál bronz nyílhegyet találtak a régészek. Mindezek mellett olyan érdekességeket is megtudhatnak, hogy mi mindent tudtak átlőni őseink egyetlen nyílvesszővel, vagy azt, hogy mi volt a különbség például egy magyar és egy oszmán nyílhegy között. A megannyi lelet között viszont nem találnak majd íjat vagy egy egész, épen maradt nyílvesszőt sem, ennek oka természetesen az anyaguk. Mivel fából készültek, így a földben ezek váltak az enyészeté leghamarabb. Ennek bizonyítására egy érdekes kísérletről is beszámolnak a látogatóknak. Paku Sándor íjkészítő mester Somogymeggyesen 2013-ban elásott egy általa készített íjat, hogy kiderüljön, miképpen enyészik el a szerves anyag a föld alatt, körülbelül olyan körülmények között, melyek a honfoglaló sírokban is fennálltak. A kísérlet sokatmondónak bizonyult, a három éves időtartam is komoly pusztulást jelentett. Az „eredmény” olyan meggyőző lett, hogy az internet nemzetközi közösségét is megtévesztette…amíg a kísérletező kedvű íjkészítők fel nem fedték az „új lelet” titkát.
A kiállítás részletesen bemutatja az íj- és nyílkészítés szerszámait és alapanyagait, de a tárlat az információk, a különböző leletek, a hiteles és szép rekonstrukciók mellett interaktív állomásokkal is szolgál, melyeken a bátor és kísérletező kedvű látogatók kipróbálhatják a különböző íjfogásokat, az íjászatot „lóhátról”, valamint egy 17. századi oszmán „edzőgépet” is.
A kiállítás mindezek mellett kitér arra a kultúrtörténeti folyamatra is, melynek során – a történettudomány fejlődésével, s a régészeti leletek előkerülésével, azok tudományos alapokon nyugvó, hiteles értelmezésével – fokozatosan közismertté vált a tény, hogy a honfoglaló magyarok lovasíjászok voltak. Ugyanakkor tévhiteket is eloszlat: erre példa az a nézet, mely szerint a tradicionális lovasíjászat a keresztény államalapítás után elsorvadt, eltűnt. A kiállításon megtudhatják, hogy ez nem így történt: a magyar harcosok ugyanis még sokáig nem hagytak fel a reflexíjak használatával sem vadászaton, sem harcban.
Lovasíjászok Budapest múltjából: A szkítáktól az oszmánokig
Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum, Budapest
2020. október 18-ig