Lukácsi László alkotása

A Magyar Üvegművészeti Társaság (MÜT) öt év kényszerszünet után idén negyedik alkalommal rendezi meg nagy csoportos kiállítását, a HUGLASS-t. A hatvan művész alkotását bemutató különleges válogatás november 7-ig tekinthető meg a Szent István-bazilika kupolájában található Lovagteremben.

A nemzetközi szinten is elismert HUGLASS-kiállítások egyik fő célja, hogy az üvegművész szakma újra és újra bemutassa eredményeit a nagyközönségnek, és hogy a kevésbé aktív tagoknak is lehetőséget biztosítson kiállításra szakmai közegben. Így – ahogy azt már korábban is hangsúlyozták – a tárlatnak nagyon fontos szerep jut a közösség erősítésében, az alkotók közötti párbeszéd segítésében, valamint az inspirálódás és a rejtett potenciálok feltárásában, a tapasztalat szerint ugyanis nagyon ritkán adódik alkalom egymás munkásságának megtekintésére.

A Bazilikában látható kiállításon a magyar alkotók mellett számos külföldi művész is bemutatkozik, így a most látható válogatás valóban különleges alkalmat kínál arra, hogy az érdeklődők betekinthessenek a kortárs üvegművészeti trendekbe, illetve rácsodálkozzanak, hogy mennyi csodálatos lehetőséget rejt ez a művészeti ág itthon és határainkon túl egyaránt.

Jan Zoricak alkotása

Az esemény ugyanakkor természetesen a hazai műgyűjtőknek és a szakmának is szól. „Az esemény nem titkolt célja, hogy a művészeti piac résztvevőinek figyelmét felkeltse az üveg irányában. A magyar üvegművészek többsége saját műhelyében alkot, műveik azonban, amint elkészülnek, szinte azonnal elhagyják az országot” – fogalmazott a kiállítás kapcsán Dr. Darabos Anita, a Magyar Üvegművészeti Társaság elnöke.

Ez a tárlat elsősorban olyan műveket sorakoztat fel, amelyeket más módon nem lenne lehetőség megtekinteni, ráadásul egy részüket éppen a műgyűjtők kölcsönözték annak érdekében, hogy a látogatók minél szélesebb és színesebb képet kapjanak e kevésbé középpontban lévő területről.

A bemutató további érdekessége, hogy az alkotásokat mindennap más-más művész vigyázza. A beosztásukról előre tájékozódhatnak, így arra az időpontra tervezhetik a látogatást, amelyik alkotóval találkozni, beszélgetni szeretnének.

A kiállítás díszvendége Jan Zoricak, a Nemzetközi Üvegművészet kiemelkedő alakja.

Szent István-bazilika kupolája – Lovagterem
(A kiállítást a Szent István-bazilika kilátójába váltott belépőjeggyel lehet megtekinteni.)
2022. november 7-ig