Égre nyíló ablakok – díszüvegablak-kiállítás, Barabás-villa. Forrás: www.ars-sacra.hu

2020-ban 96 településen mintegy 400 térítésmentes programmal várja az érdeklődőket a XIV. Ars Sacra Fesztivál. A kilencnapos szeptember 20-ig tartó esemény kínálatában idén is szerepelnek kiállítások, tárlatvezetések, koncertek, filmvetítések, beszélgetések, színházi előadások és gyerekprogramok.

„Az Ars Sacra olyan fura, ingyen van a művészet, de még a tök menő koncertek is, és nulla forintért megkapod, mint a levegőt meg a vizet … Az Ars Sacra, az egylényegű három személy, Márta meg Ildikó meg Ilcsi, egyazon lelkület három arccal, és a közöttük folyamatosan keringő gömbvillám, a szeretet, mely egybetart napot és minden csillagot, mert művészet nélkül tud élni az ember, csak minek…” – olvasni a fesztivál ajánlójában az egyik állandó résztvevő, Lackfi János író, költő az Ars Sacrával kapcsolatos kedvcsináló gondolatait.

A fesztivált ma már szerencsére nagyon sokan ismerik és várják, hisz régóta része hazánk szeptemberi kulturális kínálatának. 2007 volt az első év, amikor Párizs, Bécs, Lisszabon és Brüsszel után Erdő Péter bíboros kezdeményezésére Budapest rendezett Városmissziót, amelynek gyümölcseként a következő évben, 2008-ban megszületett az Ars Sacra Fesztivál. A mindig ősszel jelentkező programsorozattal a szervezők nem kevesebbet tűztek ki célul, minthogy a szeretet nyelvén és a művészetek segítségével szólítják meg Budapest különböző vallású és világnézetű lakóit, illetve hogy a különböző művészeti ágakon belül felszínre hozzák és népszerűsítik a szakralitást. A tervek valóra váltak, olyannyira, hogy az évek során a Budapestről indult kezdeményezés országossá vált, majd a határokon átívelve egyre nagyobb körben vált ismertté, hogy immár „együtt erősíthessék a valódi értékeket: a szép, a jó és az igaz iránti igényt”.

Az idei fesztivál szervezésébe is bele-beleszólt a vírus, ám ennek ellenére is sikerült a szervezőknek mintegy 400 programot meghirdetni a fesztivál égisze alatt. A programok házigazdái azonban kérik, hogy látogatás előtt mindig keressék fel a fesztivál hivatalos honlapját, mert sajnos a fokozódó vírushelyzet miatt már több programot is törölni kellett a meghirdetett kínálatból. Jó hír viszont, hogy pont a kialakult helyzet miatt, több koncert, előadás élőben is követhető a fesztivál YouTube-csatornáján (https://www.youtube.com/c/ArsSacra/videos).

Ízelítő a heti kínálatból:

Muzsinszki Nagy Endre festményei Jézus életéről (kiállítás) – szeptember 20-ig naponta, 11:00-17:00, Szent István-bazilika
Freskók nyomában, a Kárpát-medence legszebb középkori falképei (kiállítás) – szeptember 14-18., 10:00-16:00, szeptember 19-20., 10:00-18:00, Budapest, Mária Magdolna-torony
Tárlatvezetés a Mátyás-templomban – szeptember 14., 10:00, 14:00, szeptember 18., 10:00, 14:00, Budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás)-templom
Ránki Fülöp zongoraestje – szeptember 14., 19:30, Budapest Music Center
V. Ars Sacra Filmfesztivál – szeptember 14-20-ig, Tabán Art Mozi, Budapest
Lectio Divina I. – szeptember 14., 18:30, Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom
Lectio Divina II. – szeptember 17., 18:30, Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom
Az Eucharisztia két évezred egyháztörténelmében
(előadás) – szeptember 15., 18:00, Budapest Történeti Múzeum – Vármúzeum (Gótikus terem)
Virágh András Gábor orgonakoncertje – szeptember 16., 16:00, Szent István-bazilika
XIV. Szakrális Építészeti Konferencia Pálosok építészete tegnap és ma – 750 éves a Pálos Rend – szeptember 15., 9:30-19:00, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
Nagy János Trió jazzkoncertje – szeptember 16., 19:00, Háló Közösségi és Kulturális Központ
Lackfi János: Hinták – szeptember 19., 19:00, Párbeszéd Háza
Zárókoncert Mozarttal és Bogányi Gergellyel – szeptember 20., 19:00, Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok-plébániatemplom

A fesztiválról és a programkínálatról bővebben a www.ars-sacra.hu oldalon olvashatnak.

XIV. Ars Sacra Fesztivál
2020. szeptember 20-ig