Iparterv 50+

50 évvel ezelőtt Sinkovits Péter, egy friss diplomás művészettörténész, 11 neoavantgárd művész képeiből rendezett kiállítást Budapest belvárosában, az Iparterv irodaépületének dísztermében. A kiállítás – az akkori kultúrpolitika nem tetszése miatt – csak pár napig volt látható. Ez azonban nem jelentette azt, hogy egy évvel később ne mutassák meg ismét magukat a most már csak Iparterv-csoport néven emlegetett művészek. Bár a kiállítás másodjára sem élt meg hosszú időt, jelentősége és a későbbi művésznemzedékekre gyakorolt hatása ma is tart. A fél évszázaddal ezelőtti eseményekre most a Ludwig Múzeum emlékezik nagyszabású kiállítással.

Bak Imre, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Lakner László, Molnár Sándor, Nádler István, Siskov Ludmil és Tót Endre – 11 fiatal alkotó, akiknek műveit az akkor még csak húszas évei elején járó Sinkovits Péter beválogatott az első Iparterv kiállításra. A tárlat – a cenzori hivatal megkerülésével – 1968. december 12-én nyílt meg az Iparterv (pontosabban az Ipari Épülettervező Vállalat) belvárosi irodaépületében. Sinkovits jól tudta, hogy az akkori kultúrpolitika soha nem engedné ezen új utakat kereső, a Nyugatról érkező áramlatokat magukba szippantó, szabadon gondolkodó művészek képeit kiállítani, így aztán nem is lepődött meg azon senki, mikor néhány nap után már be is kellett zárni a tárlatot.

A második kiállításra ennek ellenére még egy évet sem kellett várni, 1969. október 24-et írtunk, amikor – ismét megzavarva az akkori kultúrpolitika állóvizét – négy új résztvevővel (Baranyay Andrással, Major Jánossal, Méhes Lászlóval és Szentjóby Tamással) megnyitotta kapuját az Iparterv II. kiállítás, tovább mélyítve az első bemutatkozás okozta nyomot a magyar művészettörténet nagykönyvében.

Bár az Ipartervesekre mindig mint csoportra gondolunk, olyan egyesülés volt ez, melyet sosem lehetett homogénnek nevezni. A munkákat, a képviselt irányzatokat és az alkotókat megvizsgálva senki előtt nem kérdés, hogy az „Iparterv-jelenség” igazából egymástól nagyon különböző pozíciókat képviselő művészeket sűrített magába, s inkább egy korszakot, illetve egy szélesebb szellemi közeget jelölt.

A mostani, Ludwig Múzeumban látható kiállítás, bár az évfordulóra készült, mégsem a két legendás tárlatot hozza el 21. századi nézőinek, sokkal inkább azt szeretné bemutatni, hogy az egykori csapat tagjai 50 év elteltével milyen utakat jártak be, milyen irányt vett, merre fejlődött művészetük, vagyis nem a régi, hanem az új műveikből nyújt válogatást. Sőt, a kurátorok másokat is elhoztak a kiállítóterekbe: olyan jelenkori művészeket (pl. Borsos Lőrincet, Kis Varsót vagy Andreas Fogarasit), akiknek egykor az Iparterves művészek voltak a mestereik, lehetőséget adva ezzel a generációk közötti párbeszédre, illetve a nézőpontok összevetésére.

A téma feldolgozására azonban nem csak e kiállítást ajánlja a múzeum: az évforduló kapcsán egy programsorozattal is készül, mely középpontjában az a március 22. és 23. között megrendezendő konferencia lesz, ahol az egykori résztvevők emlékezetén át pillanthatunk vissza a múltba, s ahol izgalmas kerekasztal-beszélgetéseken ismerkedhetünk meg behatóbban az Iparterv örökségével és hatástörténetével.