Munkácsy Mihály Naplemente című festménye, Tihanyi Lajos Akt című alkotása, Vaszary János Reggelizőasztal című csendélete vagy Reigl Judit Folyamat című műve csak néhány olyan alkotás, amelyeket mindenképp látni kell egyszer az életben. Szerencsére erre most nagyszerű lehetőséget kínál a Virág Judit Galéria téli aukciója, melynek részeként december 17-ig – a járványügyi szabályokat betartva – most személyesen is megtekinthetők ezek a csodálatos remekművek.
A Virág Judit Galéria egymást követő két nap rendezi meg téli aukcióját: December 18-án, a háború utáni és kortárs művek aukcióján, 59 tétel kerül kalapács alá, többek között Reigl Judit, Rozsda Endre, Fiedler Ferenc, Nádler István és Méhes László művei, másnap pedig klasszikus művekre és Zsolnay-kerámiákra lehet licitálni.
Az aukció – és így a Galériában látható kiállítás – egyik legnagyobb szenzációja Munkácsy Mihály Naplemente című műve. Az impresszionisztikus tájkép kivételes kvalitásai miatt a Munkácsy-életmű egyik legfontosabb alkotásának tekinthető, azonban több mint 100 évig semmit sem tudtak róla a művészettörténészek, Amerikában lappangott. Egykor a San Fransiscó-i világkiállításon volt látható 500 magyar mű között, a világháború után azonban már nem került haza. A Naplemente bensőséges tájszemlélete miatt az életmű egyik legkülönlegesebb, stíluspalettájának egyik legmesszebbre merészkedő darabja.
Szintén több mint 100 évig nem került a magyar közönség elé Tihanyi Lajos Akt–ja, melynek hátoldalán egy korábban ismeretlen női portré látható. A festmény jelentőségét tovább fokozza, hogy az 1930-as években közvetlen a festőtől vásárolta a korszak legendás hírű filmese, Sir Alexander Korda, és a mű azóta is a család birtokában volt.
Scheiber Hugó Berlinben alkotta meg nagyváros sorozatának legizgalmasabb darabjait. Lüktető, dinamikus alkotásai utánozhatatlan fantáziával mutatják be a nyüzsgő metropolisz mindennapjait. A Világváros (Potsdamer Banhof) Scheiber berlini időszakának egyik legszebb darabja, mely egykor az ismert újságíró és műfordító, Barabás Béla tulajdonában volt.
A klasszikus – december 18-ai – aukció kiemelt tételei közé tartozik a hazai szakmai körökben is csak kevésbé ismert magyar kubizmus egyik különleges darabja, Szobotka Imre Fekvő alak–ja, amit az utóbbi 40 évben szintén a keresett művek között tartottak számon.
A kiállítás és az aukció különleges gyöngyszemei közé sorolandó Vaszary János Reggelizőasztal című csendélete, ami a festőművész expresszív korszakának egyik első, egyben kulcsdarabja, valamint Aba-Novák Vilmos Székely falu (Tótfalu) című tempera-technikával készült tájképe is.
Reigl Judit Folyamat című műve is az aukció egyik csúcsdarabja. Az idén elhunyt festőművész alkotásai a világ legnagyobb modern közgyűjteményeiben foglalnak helyet, a nemzetközi aukciókon pedig eladási rekordokat döntenek. Reigl 1973 és 1980 között a Folyamat-képcikluson dolgozott – később teljes munkásságát is e gyűjtőfogalom alá vonta -, a képen az anyag és hordozó viselkedésén, a különféle faktúrák tulajdonságainak kiaknázásán túl, maga az alkotás folyamata került a középpontba.
Rozsda Endre Danse de la guerre, vagyis Háborús tánc című festménye munkássága egy különleges időszakában keletkezett Párizsban, amikor a festő elindult a szürrealista stílus felfedezésének irányába. Festői nyelvezete ekkor egymást követő kísérletekből és azok kidolgozásából állt össze. A körülötte zajló háborús események hatására megjelenik művein a befelé fordulás, az emberi természet vizsgálata, a szabadságvágy, illetve a kutatás, mint az életének egy alapvető mozgatórugója.
Lakner László néhány évig tartó szürnaturalista időszakának egyik izgalmas darabja a Konyhai csendélet, mely a téma barokk változatát eleveníti fel. Az illuziókeltés megteremtését Lakner nem a technika és perspektíva tökélyre fejlesztésével, hanem épp ellenkezőleg, roncsolással, karcolással, kitörléssel, valódi káposztalevelek felhasználásával éri el.
Nádler István több műve is kalapács alá kerül az aukción. Hetvenes években készült alkotásainak két főszereplője az ún. csavart és a plasztikus átló, a Budapest Műhely egyik alapító tagjaként ugyanis ő is módszeresen kutatta a formák és színek kapcsolatait. Csavarás című festményének motívuma Rubik Ernő kígyójátékához hasonlít. A művész önreflektív, kilencvenes évekbeli alkotásai közül a Fekete (Black) című monumentális festményét is megtekinthetik az érdeklődők.
Az összesen 193 tételből álló aukciós anyag – a járványügyi szabályok betartása mellett – személyesen december 17-ig tekinthető meg a Virág Judit Galériában, de az árverés katalógusa és virtuális túrája online is elérhető.
További információ, online katalógus:
https://viragjuditgaleria.hu/hu/aukcio/aktualis_aukcio/
Képek forrása: Virág Judit Galéria