Hosszú út, nagy utazásokkal

Hosszú út, nagy utazásokkal

A Várfok Galéria és Françoise Gilot kapcsolata 2000-ben kezdődött, s a francia művész az azóta eltelt időben a kiállítóhely egyik legfontosabb alkotója lett, munkáit számtalan tárlaton láthatták már az érdeklődők. Ezért talán nem is meglepő, hogy a Várfok Galéria az őszi évadot ismét Gilot műveivel indítja, mégpedig annak apropóján, hogy a TASCHEN Kiadó külön kötetet…

Elindult a Fotóhónap 2018

Elindult a Fotóhónap2018

A Magyar Fotóművészek Szövetsége idén tizenegyedik alkalommal nyitotta meg a Fotóhónap2018 fesztivált, mely az elkövetkező egy hónapban számos budapesti helyszínen várja az érdeklődőket. Az október 18-ától látogatható eseménysorozat sok érdekes programot kínál: a kiállítások mellett szakmai beszélgetéseket, filmvetítéseket és egy nemzetközi konferenciát is. A fotóhónap kiemelt kiállítása idén Weegee, azaz Arthur Fellig tárlata a Mai…

Bajnok képek – Hemző Károly sportfotói Kőszegen

Hemző Károly legendás fényképész volt, aki legendákat fényképezett. Nemcsak Puskást és az Aranycsapatot, de Papp Lacitól Gyarmati Dezsőn át Balczó Zoltánig szinte mindenkit megörökített, aki a magyar sport legszebb évtizedeiben a csúcsra jutott. Hemző 1952-ben szerződött a Honvéd SE-hez, a legfontosabb hazai sportklubhoz hivatásos fotográfusként. Ekkor, a Helsinkiben rendezett olimpián taroltak bajnokaink, fociban pedig a magyarok góljaitól rettegett a világ. A mérkőzések alatt szó…

A csábítás fegyvere – Divat, stílus és öltözködés száz év magyar festészetében

A csábítás fegyvere – Divat, stílus és öltözködés száz év magyar festészetében

A Kieselbach Galéria ismét egy rendkívül érdekes és színvonalas kiállítást nyitott meg: a magyar festészet és az elmúlt száz év divatjának, öltözködési kultúrájának kapcsolatáról mesél legújabb tárlatan, mégpedig olyan művészek képeinek segítségével, mint Szinyei Merse Pál, Benczúr Gyula, Rippl-Rónai József vagy gróf Batthyány Gyula. Hogy mikor, mit tart divatosnak a magára évszakonként más-más ruhát öltő…

Űrhajós bélyegekkel, borítékokkal, különleges űrpecsétekkel, űrhajósokkal folytatott levelezésekkel, általuk dedikált könyvekkel és még megannyi űrhajózáshoz köthető érdekességgel várja látogatóit a balmazújvárosi Semsey-kastély. Egy űrhajós kiállításnak nem kell feltétlenül grandiózusnak lennie. Nem kell elhozni Houstonból Neil Amstrong egykori szkafanderét, vagy egy műhold valósághű modelljét, a Semsey-kastély megmutatja, hogy sok kedves apró tárgy is képes a történelemmesélésre. A kastélyban látható kiállítás az űrhajózás kezdetétől (Gagarin 1961-es útjától) egészen 2005-ig vezeti végig a látogatókat a világűr meghódításának történetén, mégpedig űrhajós bélyegek, levelezőlapok, borítékok, pecsétek, űrhajósok autogramjai, emléklapok, dedikált fotók, képeslapok, bélyegblokkok és különleges űrpecsétek segítségével. Az anyag főleg az egykori Szovjetunióból, azon belül is Moszkvából, Bajkonurból, Csillagvárosból, Bakuból, Arhangelsből és Kievből származik, de találhatók benne más volt szocialista országokból (pl. Csehszlovákia, NDK) származó dokumentumok is. A gyűjteményben természetesen helyett kapott az űrverseny másik főszereplője, az Amerikai Egyesült Államok is: amerikai űrhajósokat ábrázoló bélyegek, bélyegblokkok, FDC-k (elsőnapi borítékok), sőt Neil Amstrong, Slyton Donald, Brand Vance és William Palles autogramjai is a tárlat részei. Az anyagban láthatóak még egykori űrhajósokkal folytatott levelezések, újságcikkek, kópiák és dedikált könyvek is, elolvashatják többek közt Gagarin kiképzőjének és az űrközpont vezetőinek levelezéseit, de akik kíváncsiak Gorbacsov és Brezsnyev aláírásaira, arra is lehetőségük lesz, hisz a kiállításon általuk jegyzett levelek is szerepelnek. Az űrhajózás története – dokumentum-kiállítás Semsey-kastély, Balmazújváros 2018. szeptember 30-ig

Az űrhajózás története

Űrhajós bélyegekkel, borítékokkal, különleges űrpecsétekkel, űrhajósokkal folytatott levelezésekkel, általuk dedikált könyvekkel és még megannyi űrhajózáshoz köthető érdekességgel várja látogatóit a balmazújvárosi Semsey-kastély. Egy űrhajós kiállításnak nem kell feltétlenül grandiózusnak lennie. Nem kell elhozni Houstonból Neil Amstrong egykori szkafanderét, vagy egy műhold valósághű modelljét, a Semsey-kastély megmutatja, hogy sok kedves apró tárgy is képes a történelemmesélésre.…

Terméktervezés Lengyelországban és Magyarországon 2000 után FUGA Budapesti Építészeti Központ

Terméktervezés Lengyelországban és Magyarországon 2000 után FUGA Budapesti Építészeti Központ

Trendi könyvespolcok, játékok, áramvonalas vonatok, design hangszórók, háztartási gépek, mindenféle színű és formájú tálak és székek. A FUGA Budapesti Építészeti Központban május végéig látható az a lengyel és magyar design kiállítás, amely a két ország formatervezésének dinamikus fejlődését mutatja be, elsősorban a 2000 után született tervekre összpontosítva. A lengyel és a magyar designról több különféle,…

Manifesto Magyar Nemzeti Galéria

Manifesto

20. századi művészeti kiáltványok, 13 videoinstalláció és a főszereplő, Cate Blanchett – mindez egy kiállításon, a Magyar Nemzeti Galériában. Egyedülálló élményben lesz részük azoknak, akik a Magyar Nemzeti Galériában látható Manifesto című videoinstalláció megtekintésére vesznek jegyet. Ami a befogadó részéről szükségeltetik, az egyrészt legalább 130 perc szabadidő (hisz a 13 kisfilm végignézése minimum ennyi időt…

Határtalan design Új Budapest Galéria

Határtalan design

A budapesti Bálnában látható Határtalan design című tárlat talán az egyik legszebb példája annak, hogy csupán két ember, jelen esetben Szigeti Szilvia textildizájner és férje, Radnóti Tamás belsőépítész lelkesedése elég ahhoz, hogy egy nemzetközi szintű, évről évre egyre több hazai és külföldi alkotót vonzó rendezvény születhessen. A korábbi évekhez hasonlóan a mostani kiállítás is az…