
A világhírű kortárs szobrászművész, Virgilius Moldovan kiállításai kapcsán egyáltalán nem meglepő, amikor a kiállítóhelyek kiteszik a 18 éven felülieknek táblát, hisz hatalmas méretű aktszobrai, kopasz bronz és szilikon fejei igencsak sokkolóak tudnak lenni még a felnőtt látogatók számára is. Ezúttal a szegedi Reök-palota látogatói találkozhatnak a művész hatalmas, a valóságos emberi testnél sokszor másfélszer, kétszer nagyobb, nem egyszer rendkívüli módon zavarba ejtő szobraival.
A jelenleg Bécsben élő román származású művész (aki nem mellesleg igen elismert restaurátorként is dolgozik az osztrák fővárosban) szobrai annyira realisztikusak, hogy a kidudorodó, sokszor még a bőrön is átlátszó erektől a megfeszített arcizmokon át a legutolsó szőrszálakig és redőkig minden ki van dolgozva rajtuk. A művész szobrai nem az ember dávidi szépségével, hanem éppen ellenkezőleg, a csúnyával szembesítenek, alakjai megtört arcú, torz testű emberek (leginkább férfiak), akiknek sorsuk is ugyanolyan széthullóban van, mint fizikai megjelenésük. Olyan alkotások ezek, amelyeket többször is körbe kell járni, hogy minden részletük megmutatkozzon, s az eredmény egészen biztosan egy letaglózott, ám Moldovan tehetsége és zsenialitása előtt meghajló látogató lesz.
Virgilius Moldovan
REÖK (Regionális Összművészeti Központ), Szeged
2018. augusztus 31-ig