Menny és Pokol házassága

William Blake-kel ezidáig leginkább irodalomórákon vagy olvasmányélményeiben találkozhatott a hazai közönség, kiállítást ugyanis még soha nem rendeztek a műveiből Magyarországon. A Szépművészeti Múzeumban január 11-éig megtekinthető Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai című tárlat izgalmas utazásra invitál a költő-rézmetsző művész sajátos képzeletvilágában, egy a látomások és víziók által formált romantikus univerzumban, a borzalom katyvaszában vagy épp a teremtés újraírt történetében.

Ezen a kiállításon senki ne a klasszikus értelemben vett szépet keresse. Inkább Weöres Sándor fordítása nyomán igyekezzen Az ártatlanság jövendölései című Blake-vers első négy sorához tartani magát: “Egy homokszemben lásd meg a világot, / Egy vadvirágban a fénylő eget, / Egy órában az örökkévalót, / S tartsd tenyeredben a végtelent.”

Az idő amúgy is összefolyik ebben a különleges univerzumban: William Blake jelene egyben a teremtésig visszanyúló múlt és az apokalipszisben beteljesedő jövő metszéspontja. Koordináta-rendszerében pedig – ahogy Regős Csilla és Alice Insley kurátorok utaltak rá – egészen felismerhetően ott a 21. század és a ma problematikája. Valahol az angol romantika és a végítélet között félúton.

Isten bekukkantott hozzá

Ahogy az egyes alkotásokat magyarázó falszövegek mondják, Blake szimbólumokban gazdag alkotói világa bonyolult univerzum, ahol a látható és a láthatatlan, a szent és a profán egymás mellett létezett. Ami mégis a legszembeötlőbb, miközben a látogató halad a rettegés és a veszély, a fantasztikus teremtmények, a gótika, Newton teste és Dante pokla, valamint a Sátán és az alvilág tengelyére felépített tematikus blokkok között, az a zsenialitással nagyon gyakran kéz a kézben járó őrület. „Semmi kétség, hogy ez a szegény ember bolond volt” – írta róla kortársa, William Wordsworth angol romantikus költő, hozzátéve, hogy van valami a bolondságában, „ami jobban érdekel, mint Lord Byron és Walter Scott józansága.”

Blake egész életében különcnek számított. Még csak négyéves volt, amikor Isten állítólag benézett az ablakán, később pedig látni vélt egy angyalokkal teli fát is. Ez a látomás egy életre alternatív valósággá emelte számára a víziók világát – idős korában a fiatalabb költők, képzőművészek előszeretettel rángatták bele különféle szeánszokba, hogy médiumi képességeit inspirációs forrásként használják. Állítólag egy ilyen alkalommal pillantotta meg a kiállítás egyik emblematikus alkotásán szereplő bolha-szellemet is. “Ott jön! – kiáltott fel az elbeszélések szerint – Kiöltött nyelvével mohón csapkod, kezében vérre váró serleg, testét arany és zöld pikkelyes bőr borítja.” Innentől úgy tartotta, hogy egy vérszomjas ember lelke lakik minden bolhában.

Sátán, a lázadó ember

Prófétának tekintette magát, aki művészetével és költészetével hidat épít a spirituális és a fizikai világ közé. Utóbbit a korabeli történelmi események, háborúk, kedvezőtlen politikai, tudományos viszonyok tették pokollá, előbbi pedig egy olyan terep számára, ahol a Pokol még egyesülhet is a Mennyel. Házasságra léphetnek, és a frigyből akár még születhet is valami jó. Akár egy új Megváltó. Vagy valaki más.

Művei mély, vallásos, de az egyházat sok tekintetben keményen megkérdőjelező hitről tesznek tanúbizonyságot. Nagyon sokszor nyúl bibliai témákhoz, saját mitológiájának kitalált alakjai egyfelől biblikus forrásokból táplálkoznak, másfelől egyfajta ősszimbolikával felruházott lényekként egyéb témájú alkotásaiban is megjelennek. Káin, ahogy menekül, miután megölte Ábelt a Thel könyvében felbukkanó, újra és újra testet kereső lélekkel azonosítható. Szenvedése ugyanabból fakad, mint a lélek szabad szárnyalását megbéklyózó test kínja.

Egy másik, kiállításban ritkán látható, de itt most megtekinthető alkotása, a Newton teste is összetett figura. Ahogy Földényi F. László írja róla a Newton álma című művében: „A monotípián megjelenő erős fizikumú, meztelen fiatal atléta alakja aligha emlékeztet Sir Isaac Newton élethű portréjára. Sokkal inkább az antik hagyományhoz kapcsolódik. (…) Milton Elveszett Paradicsomának Sátánja, a bukott angyal, Frankenstein sötét Démona és Blake saját mitológiájában a rációt, a hamis teremtést megszemélyesítő Urizen alakja tükröződik Newton szinte fényló, tökéletes testén”. Newton tanaiban, ahogy John Locke-éban is Blake az emberiség spirituális végnapjait látta, a felvilágosult embert, aki elfordul Istentől, amit ugyanabban a térben, ahol a Newton teste is látható, az ugyancsak atlétikusan ábrázolt Mózes, és a barlangba temetett Jézus teste ellenpontoz.

Blake-kel a Poklot is megjárhatjuk a Szépművészeti Múzeumban: élete végén Dante Isteni színjátékát illusztrálta, lényegében a haláláig dolgozott rajta – összesen hét metszet készült el. Mind a Pokol jeleneteit ábrázolja, számtalan mai áthallással: korrupt politikusok fortyognak a forró kátránytengerbe vetve. Utolsó, befejezetlenül maradt metszetén az ördögök olyan elánnal támadnak egymásra, hogy közben belezuhannak az alattuk forrongó tóba…

Bolondból példakép

Bár nemzete művésze szeretett volna lenni, ez életében nem sikerült neki. A maga korában a tágabb közönség előtt ismeretlen maradt, és még halála után is sokáig szánni való bolondként tartották nyilván. Aztán később nagyon sokan megtalálták maguknak Blake-et – a szürrealistáktól kezdve Jim Jarmuschig számtalan művészt ihletett meg, köztük a punk egyik legradikálisabb zenekarát, a Sex Pistolt vagy a festő Francis Bacont. Allen Ginsberg 1968-ban Chicagóban a vietnámi háború elleni nagy tüntetésen Blake verseivel lelkesítette az egybegyűlteket, és a Doors együttes is neki köszönheti a nevét.

A Szépművészeti Múzeum kiállítása, amely olyan neves angol romantikus festők művei közé ágyazva mutatja be William Blake munkásságát, mint Henry Fuseli, Benjamin West, John Hamilton Mortimer vagy J. M. W. Turner, kitér a később beért, többek között magyar alkotókra – Borsos Lőrincre vagy Kondor Bélára – gyakorolt hatásra is.

Őt magát is láthatjuk a kiállításban, John Linnel rajzán: “William Blake kalapban, háromnegyedes nézetben, kezekkel” jelenik meg előttünk.

Rézmetsző lévén papírra, farostlemezre dolgozott, a nyomatkészítés mellett maximum temperát használt sajátos freskóin, így alkotásai annyira sérülékenyek, hogy zömük az idő nagy részében sötét raktárban várja, hogy alkalmanként kivigyék őket a fényre. Anyahelyén, a Tate Modernben is csak egy kisteremnyi látható belőlük, folyton cserélgetve a kiállított műveket. A Tate-gyűjtemény nálunk látható válogatása ekképpen igazi kuriózum – amikor januárban leszedik a kiállítást, a képek mennek vissza a biztonságos sötétbe, ahol újra évekig “pihennek” majd.

Szépművészeti Múzeum, Budapest
2026. január 11-ig