Az Arcus Temporum Művészeti Fesztiválon idén nemcsak a zenei program, hanem a képzőművészeti vonal is kiemelkedő eredményeket hozott. A Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak lenyűgöző és látványos performanszában meglepő gesztusként a Boldogasszony-kápolna közepén egy sátrat is felállítottak. Ugyanilyen erőteljes és olykor meghökkentő mozzanatokkal dolgozott a Pannonhalmi Főapátság kiállítóterében áprilisban megnyílt időszaki tárlat, amelynek alkotásait a fesztivál ideje alatt tovább is fejlesztettek a művészek. A Zarándoklat című kiállítás novemberig látogatható. A kortárs képzőművészetet támogató közeg, az együttgondolkodás és a gyarapodó gyűjtemény is központi témaként merült fel a kiállítások kurátorával és a Főapátság művészeti tanácsadójával, Mélyi Józseffel folytatott beszélgetés során.
Hogyan lett a Főapátság művészeti tanácsadója?
Úgy kezdődött, hogy 2018-ban kaptam egy felkérést a Kibékülés című kiállításra, ez pedig elindított egy párbeszédet a Főapátsággal és a szerzetesekkel. Rájöttek, hogy érdekes lehetőség van a kortárs művészet itteni jelenlétében, ugyanakkor ez egyfajta kihívás is számukra, mert az gyakran kritikai attitűdből indul ki. Fontos párbeszéd alakult ki, ami idővel egyre mélyülő és sokrétűbb lett. Az évek során folyamatosan követték egymást a kiállítások, és ez a dialógus rendkívül élővé vált. Ebből a folyamatból született meg a felkérés, hogy legyek a Főapátság művészeti tanácsadója, melynek keretében nemcsak kiállításokat szervezek, hanem előadásokat tartok, és pedagógiai projekteket is vezetek.
Hogyan jött létre a Zarándoklat című kiállítás? Mennyire jelenvaló téma ez a kortárs magyar képzőművészetben, és mennyiben kellett inspirálni a művészeket?
Ezek a kiválasztott témák időnként erőteljesebben jelennek meg a kortárs művészetben, máskor kevésbé. A Zarándoklat inkább egy távoli fogalom, ugyanakkor az elmúlt évek során több kortárs művész is megfordult Pannonhalmán, ami inspirálóan hatott a kiállítás kialakítására. A magyar kortárs művészeti tér az utóbbi években szűkült, így Pannonhalmának komoly lehetősége van arra, hogy bemutassa és támogassa. Ez a tárlat az együttgondolkodásról is szól.
Hogyan gondolkodtak együtt a művészek, illetve Ön a szerzetesekkel?
A szerzetesekkel folytatott párbeszéd a folyamat elindításához volt szükséges. Három fogalmat, hívószót szűrtünk le ebből. Az első a sátor, amely Szent Benedek regulájában összekapcsolódik a zarándoklattal, az útonlevéssel és az isteni oltalommal. Második a labirintus, ami Pannonhalmán egy konkrét meglévő labirintushoz is kapcsolódik. Zarándoklatpótlék volt, ahonnan nem jutottak el zarándokolni, ott pótolta azt. A harmadik fogalom a szuvenír. Manapság a zarándoklatipart sem szabad kihagyni, tehát a turizmust és az ehhez kapcsolódó marketing eszközöket. Eredeti értelmében a szuvenír a zarándoklat bizonyítéka volt, amit haza lehetett vinni. A művészek ezeket a hívószavakat saját ötleteik és kreativitásuk szerint használták fel.
Az alkotások a fesztiválhoz kapcsolódóan változtak, kiegészültek. Hogyan került sor erre?
Ezt eleve így terveztük, hogy az Arcus Temporum Művészeti Fesztivál idején a kiállítás átformálódik és gazdagodik. Új elemeket adtak az alkotók a meglévő művekhez, és ezáltal a kiállítás tartalma is mélyült. Ennek eredményeként azok a látogatók, akik már korábban látták a kiállítást, új élményeket kapnak.
Tudna erre példát mondani? Miben változott Kocsi Olga műve, amely Csontvárynak a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonba című festményének formájára helyezte rá saját szelfijeit?
Kocsi Olga az egész életét beleírta ebbe a műegyüttesbe. Ezek egyfajta „önszuvenírek“, amelyek nem változtak a fesztivál alatt. A falon lévő láthatatlan írást, amely UV-lámpával látható, azonban kiegészítette. A kiállításnak szerintem további kiemelkedő darabja Koltai Dorottya Szonjának az Innen el című sorozata, amelynek központi motívuma egy antropomorf tűzoltóberendezés. Olyan, mintha beszélni is tudna, de közben Szűz Mária atributumaként is szolgál. A Mária-kultusz jelenik meg ezekben a naiv jelleggel, elég harsány színekkel megfestett képekben, ahol az oltás, az oltalom és a tűzgyújtás fogalmai összekapcsolódnak.
Miként hatottak az itt megszülető alkotások a szerzetesekre?
Számomra is kérdés volt, hogy hol vannak a határvonalak, mi az, ami már esetleg valamilyen szempontból blaszfémiának számíthatna. Általában azonban a szerzetesek sokkal nyitottabbak, mint ahogy én gondoltam. Én óvatosabb vagyok. A párbeszéd lehetőséget teremtett a megértésre és az együttgondolkodásra. Itt is vannak provokatív alkotások, de mindegyik nagyon nagy tisztelettel van Pannonhalma iránt. Ez a türelem mind a két oldalról érezhető.
Lehet máshol utóélete ezeknek a műveknek? Hová kerülnek?
Az alkotások egy része Pannonhalma gyűjteményében marad, mások pedig tovább élnek és más kiállításokon is megjelennek. A legaktuálisabb példa a Kibékülés kiállítás, ahova Esterházy Marcell készített egy sorozatot a szerzetesek kezeinek beszkennelésével. Ez most Debrecenben, a Modemben látható Esterházy Marcell nagy kiállításán. A másik Czene Mártának a Szűz Mária képe, amely tavaly készült, és amely talán az eddigi csúcsmű ennek a kortárs programnak a keretében. Egy külföldi kiállításra, Svájcba kérték kölcsön. Ez most nagyon komolyan benne van a kortárs művészet áramában, gondolatkörében. Biztos, hogy maradandó lesz.