Weiler Péter legújabb kiállítása a művész 30 éves képzőművészeti útjának egyik fontos témáját, a menni vagy maradni kérdéskörét dolgozza fel. A tárlat helyszíne is különleges, hiszen a közel 40 alkotást bemutató kiállítás a Kincsem-palotában látható, amely talán utoljára tekinthető meg a felújítás előtti állapotában.
A Reáltanoda utcában álló, egykor szebb napokat is megélt palota Blaskovich Ernő, a kiegyezés korának legismertebb gentlemanjének, Kincsem egykori tulajdonosának otthona volt, aki az 1870-es évek végén építtette a fényűző, egyszintes belvárosi lakóépületet. Blaskovich nem feledkezett meg világhírű csodalováról, Kincsemről sem, aminek az udvaron építtetett márványtetős istállót, ezért is nevezik ma az épületet Kincsem-palotának. A ház Blaskovich Ernő halála után gondos és kevésbé gondos tulajdonosok kezébe került, volt áruház és raktár is, az utóbbi években pedig már csak rendezvények és filmforgatások helyszíneként funkcionált. Az épület hamarosan kezdődő teljes felújítása előtt (irodaház lesz belőle) talán most utoljára tekinthető meg a maga nyers valóságában, ahogy a korok és rendszerek lemarták díszítéseit, a falakról a festéket és a vakolatot.
Ezen a különleges helyszínen látható Weiler Péter Kár lett volna disszidálni című kiállítása, ahol négy teremben közel negyven alkotását mutatja be.
„A kiállítás a rendszerváltás előtti és utáni éveket öleli fel az életemből. Szubjektív és önéletrajzi szempontból válogatott jeleneteken elevenednek meg az emlékeim. Ezek szinte mind közös magyar emlékek: a VHS kazettákat elvámoló határőröktől kezdve a Aranykéz utcai robbantás terrorjáig. Disszidálni ma a fiataloknak annyit jelent, hogy elköltözni, munkát vállalni külföldön. Sorsfordító döntések ezek, és minden, ami ennyire kihat az egyén és a közösség életére, számomra művészeti szempontból izgalmas terület. Annyi minden történt velünk ’89 óta, és most alkalmasnak találtam a pillanatot, hogy megvizsgáljam ezek az események miként erősítik vagy gyengítik bennünk az általános komfortérzetet. A téma minden generációt érint, szüleinket és gyermekeinket egyaránt. Elmenni a nehezebb vagy hazajönni? Mit jelent ma a globális világban a fizikai lokáció, és ez mennyire része az identitásunknak?” – foglalta össze kiállítása mondanivalóját a művész, aki maga is több évet élt és tanult külföldön.
Weiler Péter kiállítása tehát a menni vagy maradni, disszidálni és vállalni az ezzel kapcsolatos magányt és elidegenedést, vagy maradni és vállalni az ezzel kapcsolatos magányt és elidegenedést kérdéskört járja körül anélkül, hogy végleges válaszokat adna.
Míg az elmenni aktív cselekedet, addig a maradás annak egy passzív, additív inverze. Weiler értelmezésében azonban mindkét folyamat aktív és nagy energiával jár. Maradni nem a döntés hiánya, hanem folyamatos munka, alkalmazkodás és elfogadás eredménye. Az ezen való rágódás pedig mindent idézőjelbe tud tenni, folyamatos hiányérzetet idéz elő és bizonytalanságban tart, mindig ott motoszkál a kérdés: a mi lett volna…
Weiler szerint itt, Kelet-Európában ezt a dilemmát egy folytonos bizonytalanság lengi körül, nem lehet véglegesen (el)dönteni. Bármelyik utat is választja az ember, a művész szerint a végeredmény ugyanaz: az önmagunkkal való küzdelem.
Weiler Péter: Kár lett volna disszidálni
Kincsem-palota, Budapest (Reáltanoda u. 12.)
2022. június 5-ig