A Balaton utcai Nagyházi Galéria kiállítótere egy különleges történelmi utazás színtere e téli hetekben, mégpedig egy olyan utazásé, melynek középpontjában nem egy művészeti korszak vagy irányzat, hanem az egyik leghétköznapibb használati eszközünk, az olló áll.
Vágjunk bele! Kis ollótörténeti bemutató magyar magángyűjteményekből címmel nyitott kiállítást a Nagyházi Galéria és Aukciósház, mert hogy igen, az olló kapcsán is lehet kiállítást szervezni. A kis ollótörténeti bemutató sok évszázadot foglal magában, s a régi ollókülönlegességeket nézve akaratlanul is arra jutunk, hogy régen valahogy az ollókészítésnek is jobban megadták a módját. Hol pillangók, hol madarak, hol virágok, hol pedig leányfejek díszítették otthoni vágóeszközeinket, így szinte nem is csodálkozunk azon, hogy hazánkban több magánszemély is ollók gyűjtésére adta a fejét, sőt a kiállítás megtekintése után sokan biztosan maguk is elkezdenek majd régi ollók után kutakodni nagyszüleik konyhafiókjaiban vagy a padláson.
Az olló, legyen az ma bármilyen gyakori és elengedhetetlen hétköznapi tárgy, csak néhány ezer éve van az emberrel, s persze ahhoz, hogy ma úgy nézzen ki ahogy, komoly fejlődésen kellett keresztülmennie első felbukkanása óta.
Az ollók történelmi ismereteink szerint az i.e. 4–3. évszázadtól részei életünknek. A legkorábbi azonosított darabot, egy kelta eredetű szívkengyeles ollót, ma a Madrid Museo del Ejercito őrzi, de bronzból készült kengyeles olló a mai Törökország területéről (Anatóliából) is előbukkant, sőt a Vezúv 79-ben történt kitörése által betemetett házból szintén előkerült hasonló külalakú kengyeles bronz olló. Ez a szerkezeti forma kisebb változtatásokkal évezredeken át jellemezte a szerszám felépítését, mígnem a 3. században, a vasmegmunkálás tökéletesedésével megjelentek a tengelyes szerkezetű kovácsolt darabok is, de pontosan nem határozható meg, hogy hol és ki alkalmazta először e technikát. Szórvány darabok a római birodalom időszakából ismertek, de általános elterjedésük csak a középkor végére jellemző.
A 13. században az ollók készítésében elsősorban a Rajna menti kovácsműhelyek mesterei jeleskedtek, akik azonban a fegyverek mellett hétpecsétes titokként őrizték az ollóelőállítás általuk kifejlesztett fortélyait is. A késő reneszánsz évszázadokban aztán újabb technológiai újítások következtek, s ez volt az a kor, amikor az olló már nemcsak szerszámként, hanem luxustárgyként (pl. hölgyek öveinek díszítésére) is készült. A következő mérföldkő a 17-18. század volt, amikor is már elképesztő változatosságban készültek az ollók a legkülönbözőbb mesterségek művelői számára, pl. a szabók és az orvosok az eszköz sokféle változatát igényelték munkájuk színvonalas végzéséhez, de a hímzés és varrás általános művelése is serkentette az ollók fejlődését. A kialakult nagy vasipari központok Európában már a 16. századtól használtak mesterjegyeket, olykor dátumjegyeket is. Így ma is azonosíthatók a német (Solingen, Nürnberg, Heidelberg, Augsburg), a spanyol (Albacete) és az angol (Sheffield) készítmények. A jól használható eszköz új művészeti műfajok létrejöttét is inspirálta. Ilyennek kell tekintetünk a 17-18. századi devóciós képek, az ún. schnitzbildek, valamint az árnyképkivágások műfaját.
Magyarországon a 17. századtól a betelepített habán kézművesek készítették a legigényesebb késeket és ollókat. A hazai 17. századi emlékanyag történetére jellemző, hogy nálunk ezekből lassan több kerül elő régészeti leletként, mint amennyi megmaradt köz- és magángyűjteményekben. Az utóbbi években (2014) Egerben a Dobó téren került elő (egy cserzőgödör feltárásának mellékleteként) egy kovácsolt, 1660 körüli szabóolló.
Ma talán a Fiskars-ollók a legelterjedtebbek a hétköznapi használatban, de az élet minden területén (állattartás, orvoslás stb.) komoly ollóevolúció ment végbe az elmúlt évtizedekben.
A Nagyházi Galéria kiállításán látható ollókat négy hazai magángyűjtő – L’Auné Judit, Mező Zsuzsanna, Péter Vladimir és Tatár György – szenvedélyének köszönhetjük, akik nemcsak megmentették ezeket a darabokat a pusztulástól vagy az elkallódástól, hanem évekkel ezelőtt, az Anno könyvsorozat részeként, Ollók és ollóféleségek címmel könyv alakban is publikálták különleges gyűjteményüket.
(Az ollótörténeti áttekintő rész forrása: Lengyel László, művészettörténész.)
Vágjunk bele! – Kis ollótörténeti bemutató magyar magángyűjteményekből
2018. február 22-ig