Baltával kombinált lőfegyver és festett lőtábla a 17. századból, vadászkutya körmének levágására használt olló, szépen megmunkált solymászkés a 18. századból, Kittenberger Kálmán utolsó vadászpuskája. Ilyen ritkaságokkal és még sok más művészeti remekművel várja a látogatókat a kápolnásnyéki Halász-kastély októberben nyílt fegyverkiállítása.
Aki olvasta gróf Széchenyi Zsigmond, Fekete István vagy Kittenberger Kálmán regényeit, az tudja, hogy a vadászat nem puszta vadölés, sokkal több és nemesebb dolog annál. Ahogy Széchenyi írta egyszer: „A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás.” S ha már erdő, akkor szintén Széchenyi szavait idézve: „Nincs szebb erdő az ezüsttörzsű, szeptemberi bükkösnél, és nincs szebb vad a benne orgonázó magyar szarvasbikánál!”
A vadászat – természetesen, ha legálisan, az előírásokat betartva végzik azt – azon kívül, hogy komoly fizikai megterhelést igényel, nagy felelőséggel is jár, melynek elsődleges célja mindig a vadállomány védelme, de egy vadásznak fontos szerepe van a vadkár elhárításában vagy az állomány egészséges fejlődését szolgáló selejtezésben is. Magyarországon szerencsére nagyon régóta a természet védelmét szolgáló korszerű vadgazdálkodás folyik, az orvvadászatot pedig törvényileg büntetik.
Hazánk „nimródjai” többféle vadra vadásztak az elmúlt évszázadok során. A nagyvad és az apróvad vadászata mellett népszerű volt a vízi vadászat, valamint a 19. századtól az Afrika-vadászat is. Természetesen mindegyikhez más-más típusú fegyvert kellett használni. Míg a korábbi évszázadokban – mikor a vadászat még leginkább a létfenntartást szolgálta – egy vadászember háza tájáról nem hiányozhatott az íj és a számszeríj, nem is szólva a vadászlándzsákról, kardokról, valamint a különböző hurkokról, csapdákról és vermekről, addig a technika fejlődését kihasználó, újabb kori vadász nagyvadra már golyóval töltött, apróvadra pedig általában sörétes puskával vadászott. A középkor folyamán a vadászat egyre inkább a társadalom vezető rétegeinek kiváltságává vált, a fegyverek ezért egyre korszerűbbek, díszítéseik pedig egyre ékesebbek lettek. A puskákhoz és pisztolyokhoz tartozó lőportartók, felporzók vagy golyótartók szintén díszes kivitelben készültek, így nem véletlen, hogy egy szépen megmunkált puskát igen drágán adtak a korabeli fegyverművesek.
A kápolnásnyéki kastély kiállítási anyaga a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárának gyűjteményéből érkezett, s csaknem öt évszázad vadászati világába nyújt betekintést. A mintegy 80 fegyver a 16. századtól a 20. század első feléig mutatja be a vadászat legfontosabb és legszebb kellékeit az íjászattól a solymászaton át a lőfegyverekig. Az érdeklődők láthatnak több száz éves, festményszerű lőtáblákat, 16. századi bőrből préselt lőportartót, keréklakatos, vésett csontlemezekkel, gyöngyházzal és ezüstdróttal díszített puskát 1670-ből, de akár vadászkutyák körmeihez használt ollót is, mert bizony egy jó vadásznak erre is szüksége volt a 19. században. Különlegesek azok a kinagyított fekete-fehér fényképek is, amelyeken megnézhetik, hogyan vadásztak egykor Frigyes főherceg lányai, hogyan festett egy erdei konyha vadászat után, vagy milyen bölények kerültek puskavégre egy 1903-as főúri vadászat során. A válogatás legkülönlegesebb műtárgya kétség kívül a híres afrikavadász, Kittenberger Kálmán (1881–1958) utolsó vadászpuskája, melyet a hozzá tartozó engedélyekkel és Kittenbergerről készült fényképekkel együtt mutat be a kiállítás.
Vadászfegyverek/Fegyvervadászok
Halász-kastély, Kápolnásnyék
2020. december 27-ig