Ötven évvel ezelőtt Amerikából érkezett meg a Hatvany Lajos Múzeumba Lesznai Anna csodálatos hagyatéka: közel 2400 rajz, akvarell, gouache- és temperakép. A három nagy ládában rejtőző életművet Gergely Tibor grafikusművész, Lesznai Anna harmadik férje ajándékozta a múzeumnak. A hagyatékból most az egri Ziffer Sándor Galériában látható egy szép válogatás.
Lesznai Anna (1885–1966) a 20. század elején kibontakozó magyar avantgarde egyik jelentős női képviselője volt. Költői, írói, meseírói, publikált és publikálatlan szellemi öröksége mellett (amelynek nagy részét a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi) hatalmas képző- és iparművészeti életművet hagyott hátra. Ismert művei nagy részét – néhány, ám jelentős darabot kivéve – a már említett adománynak hála, 1974 óta a hatvani Hatvany Lajos Múzeum őrzi.
Ebből az ötven éve New Yorkból hazaérkezett kollekcióból most 140 alkotást láthatnak az egri kiállítás látogatói, kiegészülve a Janus Pannonius Múzeum két festményével és egy magántulajdonban lévő gyönyörű hímzéssel. A tárlat a műveken túl végigvezeti a látogatókat Lesznai Anna életének főbb eseményein, bepillantást enged költői és írói munkásságába, és bemutatja azt a baráti környezetet, mely munkásságát inspirálta, és amely a 20. század eleji magyar művészeti és szellemi életet (leginkább a Nyolcak festőközössége és a Nyugat irodalmi közege) is meghatározta.
Lesznai Anna művészetének ihletője gyerekkorának helyszíne, az alsókörtvélyesi kis barokk kastélyt körülvevő kert, a „természet csudákkal teli vitalitása”, s – mint kora szecessziós stílusban alkotó kollégái – ő is a természet közelségében élő keleti kultúrából és a legősibb forrásból, a népművészetből merített: úgy a népi tárgykultúra forma- és jelkészletéből, mint a népdalok, balladák és a népmesék (kodályi, bartóki) tiszta forrásából.
A hatvani múzeum munkatársai és néhány elhivatott szakember öt évtizedes munkája révén Lesznai rajzolt, festett és írt életművének szépségét egyre többen értik, átélik és szeretik. Szeretik, mert az érzékeny intellektusú és gazdag érzésvilágú, a gyermeki képzelet mélységes tisztaságát megőrző alkotó életútjáról és művészi hagyatékáról csakis olyan szeretettel szólhattak a megérintettek, mint ahogyan ő e műveket létrehozta.
A különböző művészeti ágak és műfajok szétválasztása Lesznai Anna alkotásaiban szinte lehetetlen. Díszítés és verbális érzelemkifejezés, mesélés és tárgyalkotás, indás-virágos ornamentika és lélekábrázolás nála egymást átszövő fogalmak, úgy kapaszkodnak egymásba, mint ágas-leveles mintájú hímzéstervein, akvarelljein a növények és a közöttük megbúvó lények – madarak, őzek, békák… Ezek a harangvirágos, gránátalmás, tulipános, lepkevirágos, fecskés, páfrányos, pillangóleveles, makkos hímzéstervek és kék pillangóról, régi bútorokról, eperszemnyi szívről, kisfiúról és csodálatos királylányról írt mesékhez készített illusztrációi – maga írta mesékhez, maga készítette festményei – rangos helyet foglalnak el a szecesszió organikus ihletésű korszakában, a 20. század eleji rajz- és iparművészet történetében.
Mindezt láthatják, és sok-sok titkot tudhatnak meg „e szívét százfelé szóró” különleges művésznőről, ha ellátogatnak Egerbe.
Életrajz
Lesznai Anna (Budapest – Alsókörtvélyes, 1885 – New York, 1966) születési neve Moscovitz Amália volt, barátai Málinak szólították. Édesapja Moscovitz Geyza földbirtokos, édesanyja Hatvany-Deutsch Hermina. Falusi környezetben, Körtvélyesen töltött gyermek- és ifjúkorának élményvilága egész életét végigkísérte. 1904-től a Mintarajziskolában és Bihari Sándor (1856–1906) magániskolájában tanult. 1907-ben Párizsban Lucien Simon (1861–1945) magániskolájába járt. A világváros nem volt rá olyan elementáris „világnézet-felforgató” hatással, mint a többi Párizs-járó magyar festőművészre. Hatással volt rá azonban a szülei birtokát többször meglátogató Rippl-Rónai József (1861–1927) posztimpresszionista-szecessziós művészete és a magyar – kezdetben elsősorban a mezőkövesdi – folklórkincs. 1911-ben a Nyolcak legendás kiállításának meghívott résztvevője volt, ahol a magyar népies szecesszió stílusában készített hímzéseket, díszpárnákat és hímzésterveket állított ki. 1920-tól a legújabb törekvéseket felvállaló bécsi Hagenbund tagjaként formálódott későszecessziós stílusa.
Szépíróként 1908-tól publikált. Versei mellett, melyeket unokatestvére, Hatvany Lajos (1880–1961) vitt be először a Nyugat folyóirat szerkesztőségébe, felnőtteknek és gyermekeknek szóló, maga illusztrálta mesekönyvei jelentek meg. Valamennyit a „körtvélyesi tündérvilág” emlékképe népesít be. Megismerkedett az avantgárd művészetet támogató irodalmi körökkel, írókkal-költőkkel, így Ady Endrével is. A magunk szerelme (1913) és a Ki látott engem (1914) című Ady kötetekhez virágornamentikával díszített borítót tervezett. Ezek a szecessziós könyvművészet remek darabjai. Az 1910-es évek második felében kapcsolatba került polgári értelmiségi csoportokkal (Vasárnapi kör), így a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, s csak 1931-ben tért haza. 1938-ban Orbán Dezső (1884–1987) magániskolájában, az Atelier-ben textiltervezést tanított. A háború felé sodródó Európából 1939-ben Amerikába ment, ott főként művészetpedagógiával foglalkozott.
Életének utolsó két évében egymás után kétszer is hazalátogatott. Válogatott verseskötetét is itthon rendezte sajtó alá. Önéletrajzi regénye Kezdetben volt a kert címmel 1966-ban jelent meg Magyarországon. Friss hangú panteista lírája, jellegzetesen asszonyi témái a legjobb magyar költőnők között jelölik ki helyét.
Végakaratának megfelelően hamvait hazahozták.
Fotók: Balogh Tibor
Dobó István Vármúzeum – Ziffer Sándor Galéria, Eger
2024. május 31-ig