Három grafikus név a 20. század legendáriumából: Szalay Lajos, Koloman Sokol és Pablo Picasso. A trió Várkert Bazárbeli kiállításának kurátorával, Szabó Lillával beszélgettünk.
Három (grafikus)művész szerepel együtt a Várkert Bazár új kiállításán. A Szalay–Sokol–Picasso triót először Pozsonyban mutatták be. Tervezték a budapesti kiállítást is, vagy csak a siker miatt hozták el a Várkert Bazárba?
A pozsonyi Városi Galéria és a KOGART megállapodása alapján a kiállítást először náluk mutattuk be 2016 január–márciusában nagy sikerrel. A budapesti kiállítás a pozsonyinak némileg bővített változata. A Várkert Bazár termeihez igazodva a koncepció is más lett: a központi első emeleti teremben a két művésznek a második világháború, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc alatt készült műveit, a harc és a háború témájával foglalkozó alkotásait láthatja a közönség. A hazai bemutató után további más helyszínekre, Prágába és Zágrábba is tervezzük elvinni a tárlatot.
Szalay Lajos neve ismerősen cseng a magyar füleknek, főleg az idősebbeknek, hiszen a 60-as évek nagy grafikus nemzedéke Szalay köpenyegéből bújt elő… Igaz ez? Hogyan hatott a hazai fiatal grafikusokra Szalay?
Szalay Lajos grafikái az emigráció ellenére jól ismertek itthon. A 60-as évek generációja – Kondor Bélával az élen – valóban az ő köpenye alól bújt ki. Neve, művészi hitvallása, magatartása és stílusa fogalom volt a környező országok művészei között is, hatott pl. Plugor Sándorra, aki Amerikában is meglátogatta. A kiállítás egyik tablóján, Melocco Miklóstól olvasható sorok jellemzik a legtalálóbban Szalay művészetének hatását.
Szalay pályáját a sikerek és a kényszerű költözések határozták meg. Hány országot járt be, míg végül 1988-ban öregségére megállapodott Miskolcon?
A kiállításon látható „időcsík” és egy térkép ábrázolja Szalay és Sokol párhuzamos életútját. Szalay Lajos képzőművészeti főiskolai tanulmányait megszakítva ment először Párizsba. Majd 1946-ban, a második világháború lezáró béketárgyalások magyar delegációjának tagjaként érkezett másodszor ide. Egy év után Argentínába utazott feleségével, az ottani képzőművészeti egyetemen kapott professzori állást. A magyar forradalom és szabadságharcról is ott értesült. A rádióból hallott hírek nyomán készült megrázó erejű rajzait egy ottani magyar jelentette meg „S.O.S. Hungary” címmel. A kiadványt eljuttatták az ENSZ-hez, az amerikai és nyugat európai szervezetekhez. Mint mondta, emberi és művészi szemlelete, egyértelmű magatartása bajt hozott rá, és emigrációból emigrációba kényszerítette. Később Észak Amerikába, New Yorkba költözött. Minderről részletesen a KOGART által a kiállításokhoz megjelentetett három nyelvű (magyar, szlovák és angol), Szalay–Soko–Picasso kötetben olvashatunk.
De nem maradt emigrációban mindvégig!?
Szalayt Amerikában folytonos honvágy kínozta. Úgy hajolt a fehér lap fele rajzolva, háttal ülve a világnak, mint Márai Sándor San Diegóban, könyveit írva. Először az amnesztia után utazhatott haza Magyarországra, 1966-ban. Attól kezdve évente egy-egy hónapra kapott beutazási engedélyt, de állandóan haza szeretett volna települni. Végül rengeteg levelezés és kérvény után 1988-ban tudott végleg hazajönni szeretett Miskolcára. Megjegyzem, első hazai kiállítására is csak 1972-ben került sor…
Koloman Sokol nevét kevesen ismerik itthon. Neki hogyan alakult a pályája, szintén visszatért az emigráció után szülőföldjére?
Koloman Sokolt prágai tanulmányai után Mexikóba vetette a sors. Az itteni képzőművészeti akadémián volt a sokszorosított grafika professzora. Itt élte meg a második világháború kitörését is. Amerikai cseh feleségével tehát nem tudtak visszatérni Európába, 1940-ben New Yorkba költöztek át. Először és utoljára 1946-ban utazott vissza hazájába, a Csehszlovák kormány meghívására. Egy év után végleg távoztak az országból, amikor megtapasztalták, hogy nem ugyanoda érkeztek vissza, ahonnan évekkel ezelőtt elmentek. Megfelelőt állást nem kapott, lakást nem biztosítottak számukra, önálló kiállítását pedig „nyugati ízlés” jelzővel illette a szocialista kritika. 1947-ben Párizsba utaztak, ottani kiállítása megnyitójára, majd onnan tért vissza Észak-Amerikába.
Ő lenne a „szlovák Szalay”?
Koloman Sokol festő és grafikus a „szlovák Szalay”. A rendszerváltozás után nyílt első kiállítása Pozsonyban, a Városi Galériában. Akkor – látva ismeretlen műveit – rögtön felismertem a két alkotó közötti rokon vonást. Erről később Ivan Jancarnak, a galéria igazgatójának is beszeltem, aki ettől kezdve mindig rákérdezett, mikor lesz végre közös kiállításuk. 2005-ben sikerült egy életmű-kiállítás kereteben a Magyar Nemzeti Galériában is bemutatnunk műveit, de a közös Szalay–Sokol tárlat egészen eddig váratott magara.
És Picasso hogy került a képbe?
Szintén a pozsonyi galériában volt egy Picasso rézkarcokból rendezett tárlat. Ekkor gondoltam a két művész Picassóhoz kapcsolódó stílusa miatt a közös bemutatásra. Nem többet állítva ki a katalán művészből, mint amennyi a „mi Picassónk”: vagyis illusztrálva a Szalayhoz kötődő stíluskapcsolatot és a hatást a magyarországi gyűjteményekben található Picasso-művek alapján.
Állítólag Picasso egyszer azt mondta, hogy „Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a 20. századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.” Tényleg mondta ezt Picasso? Milyen kapcsolat volt a magyar és a katalán művész között?
1946–47-ben Szalay ugyanazon francia lapnál, a Les Lettres Francaisnál dolgozott, ahol Picasso illusztrációit is publikálták. Nem kizárt, hogy akár a szerkesztőségben is találkozhattak… Mindazonáltal a legendát eddig meg nem sikerült hitelt érdemlően igazolni. Többszörös szóbeszéd is keringett erről – a kiállításon vagy az említett könyvben részletesen olvashatunk erről. A Magyar Nemzeti Galériában rendezett Picasso-kiállítás francia kurátora meglátogatta a Szalay–Sokol–Picasso tárlatot. Felhívtuk a figyelmét együtt erre a kérdésre, jelezve, hogy feltehetően a „francia oldalról” hamarabb tudnánk igazolni a legenda talán valós voltat…
Mennyire mutatja be a kiállítás a magyar és a szlovák mester teljes életművét? Mi alapján válogatott?
A kiállítás nem két művész monografikus feldogozása. 20. századi közép-európai életutakat, művészi értékeket, emberi magatartásokat és sorsokat akartam bemutatni. Látva a pályafutások és szemléletek, és természetesen a művészi kvalitás közötti párhuzamokat, úgy véltem, a kettejük közös bemutatása még jobban felerősíti közös történelmünk hányatott sorsát, közös nehézségeit, küzdelmeit és értékeink egyedülálló nagyságát. Erre a gondolatra épül a kiállítás, miközben Szalay Lajos és Koloman Sokol egész életművén végigvezet. Felerősítik egymást – és erre szükségük is volt, hiszen csak a láthatók „élő” művészek.
Szalay–Sokol–Picasso
Várkert Bazár – Testőrpalota, Budapest
2016. november 13-ig