A kő az emberi történelem kezdetétől fontos szerepet játszott, és sokféle szimbolikus jelentés kapcsolódik hozzá. A kő volt az első építőanyag, amelyből az emberek barlanglakásaikat, erődítményeiket és templomaikat építették. A kő a föld mélyéből származik, éppen ezért szilárd, tartós, ellenálló anyag. Az idő múlásával szemben a kőszobrok és a kőépületek az időtlenség és az örök isteni jelképei. Ezek a jelentésrétegek mind megidéződnek Füle Tamás a természet által alakított vagy az emberi kézzel faragott köveket ábrázoló képei kapcsán.
Füle Tamás, a református Parókia portál szerkesztőségvezetője, 2010 és 2020 közötti utazásai során a Közel-Keleten, elsősorban Libanonban, Szíriában, Izraelben és Észak-Irakban készítette azokat a képeket, amelyekből a Bibliamúzeumban látható tárlatra válogatott. Központi gondolataként egy evangéliumi történetet idéz meg, erre utal a kiállítás címe is: a Lukács evangéliumában olvasható történet szerint, amikor Jézus megérkezik Jeruzsálembe, ujjongó tömeg fogadja. A farizeusok próbálják őket elhallgattatni, de Jézus azt mondja: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani”.
Milyen módon értelmezhető Jézus mondata? – teszi fel a kérdést az alkotó, és mit jelent ez nekünk ma? Személyes válasza pedig ott látható a falakon, a képeken. A fotókon templomok, misén készült jelenetek, keresztény vallási jelképek, sivatagi tájrészletek, az iszlamista terroristák által időközben már elpusztított szíriai világörökség-részletek, a keresztény közösségek életének momentumai, a kenyai templomfeliratot viselő fabódé előtt boldogan mosolygó gyerekek.
Az anyag összeállítása során Füle Tamás a bibliai történet inspirációján túl a hit erejét és az általa megismert keresztény közösségek küzdelmeit jeleníti meg képein keresztül. A tárlat a keresztény hit erejének és a Közel-Keleten, de akár hazánkban vagy Kárpátalján élő közösségek küzdelmeinek láttatása. A gyakran kisebbségben, marginalizálódva vagy bizonytalan körülmények között is kulturális és vallási örökségüket őrző csoportok és közösségek megmutatásával az alkotó célja egyfajta esszenciaként elénk tárni azt az eleven hitet, amely elkényelmesedett életünkben olykor elhomályosul. A fotók szembesítenek, állásfoglalásra késztetnek kulturális és vallási örökségünk fontosságáról, továbbá hagyományaink tovább örökítésének erejéről és jelentőségéről mesélnek – kortárs szövegírók reflexiói segítségével.
Képek forrása: Füle Tamás
Bibliamúzeum, Budapest (Ráday utca)
2023. április 15-ig