Magyar gyökerű modern festészet

Korniss Dezső munkásságát bemutató kiállítással tiszteleg a Magyar Nemzeti Galéria a 110 éve született művész előtt. A csaknem kétszáz művet felvonultató Csak tiszta forrásból című, április 7-ig látható tárlat az életműnek arra az oldalára fókuszál, amelynek középpontjában a népművészet áll.

Hogyan kapcsolta össze munkásságában a népművészetet és a modernizmust Korniss Dezső? – ezt a kérdést kutatja a Magyar Nemzeti Galéria Korniss Dezső-kiállítása. Vagyis a tárlat célja nem Korniss teljes munkásságának áttekintése, hanem ehelyett Kolozsváry Mariann kurátor az életmű egy fontos és izgalmas szeletét vizsgálja, azt, hogy a festő hogyan fogalmazta újra a népi hagyományt a legkorszerűbb modernitás nyelvén. A kiállítás egyes szekcióiban tematikus egységekben, a választott, inspiráló motívumkincs jellegzetességeinek megfelelően látható a nem kis mennyiségű anyag.

Korniss Dezső 1931-ben (28 évesen), Párizsból hazatérve, részben bartóki hatásra kezdte kidolgozni „a sajátos nemzeti talajból fakadó megoldást” a festészetben, azaz ahogy emlegetni szokás: a szentendrei programot. „1931-ben, amikor visszatértem Párizsból, bevetettem magamat a Néprajzi Múzeumba, és úgy képzeltem, hogy innen indulva sikerül majd kialakítanom a magyar gyökerű modern festészetet, ahogyan Bartók tette a zenében” – fogalmazott a művész. Rövidesen csatlakozott hozzá a szintén Párizsból visszatért barát, Vajda Lajos, és közösen kutatták a paraszti formakincs elemeit, a szerb és sváb motívumokat, és a barokk architekturális részleteket Szentendrén és Szigetmonostoron. (Vajda Lajos életművéből a szentendrei Ferenczy Múzeumban látható nagyszabású kiállítás, március végéig.) Egyfajta kollázs-technikát alkalmaztak ehhez, és igazából nem is annyira a népi motívumok, hanem inkább az abból elérhető, megteremthető szerkezetek érdekelték őket. Vajda azonban 1941-ben, fájdalmasan fiatalon meghalt, Kornisst pedig behívták katonának, majd hadifogságba esett, ahonnan 1945-ben szabadult. Így a szentendrei program valójában csak 1945-ben, illetve utána bontakozott ki, amikor már megjelennek a motívumok, de úgy, ahogy Korniss megfogalmazta őket: absztrakt, szürrealista formában.

Az 1945 és 1949 közötti periódust az Európai Iskola művészcsoporthoz való tartozás határozza meg Korniss művészetében. Ezekben az években hol klasszikus művészettörténeti előképek, hol kopjafák, a népi textilek ornamentális mintái, vagy éppen a Miska-kancsó sematikus figurája inspirálták képi világát. Ekkor festi meg Kántáló című művét is, amelynek nemcsak az erdélyi szőnyegek jelentették az ihletadó motívumait, hanem Picasso Három muzsikus című alkotása is. A korszak nagy összegző műve azonban a Tücsöklakodalom (1948) című kép, amelyben a játékosság mellett a fájdalom, a háborúban átélt borzalmak emlékei is felbukkannak. Kornissnak volt egy felettébb szörnyű háborús élménye: egy csata után egy virágos rétre tévedt, ahol lepkék szálltak, virágok virultak, és csak alaposabban körbe nézve vette észre, hogy a mezőt a csatában elesett katonák holttestei borítják.

Az Európai Iskola ellehetetlenítése és megszűnése után a csoport művészei rettenetes helyzetbe kerültek művészileg és egzisztenciálisan egyaránt, hiszen se kiállításaik, se megrendeléseik nem lehettek. Korniss, hogy megéljen, ekkoriban babafejeket festett – darabbérben fizettek neki az elvégzett munka után. Bár rendkívül szerényen élt (hosszú ideig egyetlen fej káposzta volt a napi betevője), a festékeken, vásznakon sosem spórolt. Erre az időszakra jellemzők kalligrafikus motívumokat felhasználó munkái, majd a ’60-as évektől felfedezte a cifraszűrök formakincsét, míg később a zászlókra, trikolórokra emlékeztető kompozíciók, valamint a kereszt- és pajzsformák absztrakt világába jutott el. Késői korszakának nagy, összegző képét, az Allegro Barbarót 1975-ben festette meg: megjelenítve rajta az összes olyan motívumot, amelyek ekkoriban fontosak voltak számára. Geometrikusság és szerkesztettség egyszerre jellemzik a festményt, és fellelhető benne a tájkép, a portré és a csendélet műfaja is.

A Nemzeti Galéria kiállításán Korniss művei mellett olyan népművészeti tárgyak is láthatók (például a Népművészeti Múzeum gyűjteményéből), amelyek ornamentális díszei a művész motívumvilágát is meghatározták. A tárgyakat szándékosan nem az eredeti funkciójukat kiemelő módon mutatják be, hanem úgy, hogy a hangsúly a díszítményekre kerüljön. A tárlatot az 1930-as években készült táncfilmek és Korniss Dezső Kovásznai Györggyel készített Házasodik a tücsök című animációs filmje egészíti ki, valamint egy filmrészlet, melyben Korniss népdalokat énekel.

A kiállítás nem Korniss Dezső 1984-es halálával zárul, hanem azt is felvillantja, hogyan élt tovább a művész öröksége. Az utolsó részben olyan kortárs képzőművészek munkái láthatók, akikre fiatalon inspirálóan hatottak Korniss Dezső alkotásai, mint például Bak Imre, Csiky Tibor, Ilona Keserü Ilona, Nádler István. Ezek az alkotók, fiatalon, a ’60-as évektől kezdve személyes kapcsolatban álltak a mesterrel, példakép lett számukra. Ahogy Bak Imre vallja: „Korniss, ha nem is volt közvetlen tanárunk, sokunkat megtanított életének, művészetének példájával, emberként, művészként élni.”