A Magyar Nemzeti Múzeum legújabb időszaki kiállítása, a Magyar EXPO sikerek (1851-2021) 170 év 32 világkiállítását, és az azokon megjelent magyar sikereket mutatja be. A tárlat kurátorát, Gál Vilmost kérdeztük.
Ezt a kiállítást sok szempontból úgy hozták létre, mintha tényleg egy világkiállításon lennénk. Ezt szolgálja ez az útlevél is, amit a kezemben fogok?
Az ehhez nagyon hasonlító útlevelet az expók legújabbkori történetében találták ki. Aki valaha járt világkiállításon, tudja, hogy egy jelképes összegért vásárolhat egy ilyen kis füzetet, amely kívülről úgy néz ki, mint egy igazi útlevél. Ebbe a világkiállítás pavilonjait végigjárva mindenhol üthet egy pecsétet, és miután az egész expón végigment, tényleg olyan, mintha egy valódi útlevéllel utazott volna sok-sok helyszínre. Ez a szisztéma több évtizede működik az expókon, adta magát, hogy mi is felhasználjuk a kiállításunkban, a mi útlevelünk ugyanakkor egyfajta sorvezetőként is működik.
Mielőtt elindulnánk a kiállításban, meséljen az első expóról, már a kezdetektől jelen voltunk mi, magyarok?
1851-ben volt először világkiállítás, Londonban. Albert herceg, Viktória királynő férje volt az ötletgazda és a szervezőbizottság feje. Hatalmas vállalkozást bonyolítottak le anno az angolok, és már akkor jelen voltak magyar kiállítók is. Ugyan még nem állami szinten, hiszen éppen az 1848-49-es szabadságharc leverése után vagyunk két évvel, de saját pénzén bárki elmehetett. Így tett a Herendi Porcelánmanufaktúra, amely már megjelent az első világkiállításon, és díjat is nyert. Ehhez kapcsolódik az egyik legfontosabb mintájuk: a cég legendáriuma szerint Viktória királynő a világkiállításon meglátta ezt a bizonyos kínai típusú díszítést, és vásárolt belőle egy egész készletet. Fischer Mór, a Herendi gyárigatgatója azonnal látta ennek a reklámértékét, és Viktória-mintának nevezte el. A mai napig ez az egyik legnépszerűbb mintája a Herendinek.
1851-től napjainkig mesélnek a világkiállításokon sikerrel szerepelt magyar alkotókról, iparművészekről, feltalálókról. Milyen tematika szerint mutatják be az expókat és az ott szereplő műveket?
Két lehetőségünk volt, az egyik, hogy az egyes expókat mutassuk meg, ami túlságosan szétdarabolta volna a tárlatot, ezért inkább a másik lehetőséget választottuk és tematizáltunk. Az első teremben bemutatjuk a világkiállítások történetét, az ahhoz kapcsolódó legfontosabb emblematikus tárgyakat, érméket, okleveleket, plakátokat. Egyfajta összefoglalót adunk már egyből, hogy értsék a látogatók, mi is az az expótörténelem. A második teremben láthatóak a képzőművészeti alkotások, ragyogó művekkel, majd a harmadikban a magyar pavilionok építészeti megoldásairól beszélünk, ami szintén rendkívül fontos, gondoljunk például Makovecz Imre híres sevillai pavilonjára. A negyedik teremben következik az iparművészet, a Halasi csipkétől a Herendi és Zsolnay porcelánokon keresztül a míves magyar hangszerekig, textilekig. Végül az ipar, tudomány, oktatás, élelmiszeripar és a hungarikumok bemutatása zárja a kiállítást.
Kezdetekben mi volt a küldetése a világkiállításoknak, és változott-e ez ahogy haladunk az időben?
170 év történetéről beszélünk, ami alatt nyilvánvalóan változott a koncepció. Három nagyobb szakaszra lehet bontani a világkiállítások történetét. Az első szakasz a 19. század második felének, 1850 – 1880 közötti időszaka, ekkor elsősorban az ipari produktumok domináltak. Az első expón a képzőművészeti anyag csak dekorációként jelent meg. Nagyobb szerepet a századfordulón kap a képzőművészet és az iparművészet, ekkor viszont a trend teljesen megfordul. Az ipar, aminek a bemutatására létrejött a világkiállítás, háttérbe szorul. A harmadik szakasz a pavilonok korszaka, amikor nem egyencsarnokokban állítják ki a produktumokat, hanem minden ország épít magának egy-egy nemzeti pavilont. Ez 1900-ban kezdődött, és máig tart. Mindenki arra törekszik, hogy a saját pavilonja olyan minőségű legyen külalakban és beltartalomban egyaránt, amely megmutatja az adott országról, hogy éppen mit gondol a világról és önmagáról. Az országimázs építésre nagyon alkalmas egy-egy ilyen expó, amit ki is használnak az országok. Magyarország szerintem ebben különösen jól áll. Mi már a 19. század második felétől nagyon tudatosan, állami szinten készültünk a világkiállításokra.
Mindig az adott kor legkiemelkedőbb tudományos felfedezései, az ipar- és a képzőművészet legjelesebb alkotásai jelentek meg a kiállításokon és képviselték hazánkat?
Természetesen. Az előzsűrizések elindultak már a harmadik expónál, 1862-ben. Nem lehetett bármit kivinni. A képzőművészeti alkotásokat előtte kiállították a Köztelek nevű helyen, és ott döntötték el, mely művek mehetnek ki az expóra. A Nemzeti Múzeum is elég korán bekapcsolódott a szervezésbe. 1867-ben Párizsban a magyar kiállítás egy részét a Nemzeti Múzeum egyik akkori kurátora, Rómer Flóris hozta létre. De más múzeumokhoz is elég szorosan kapcsolódik a világkiállítások története, például a Néprajzi Múzeum vagy az Iparművészeti Múzeum létrejötte konkrétan köthető egy-egy világkiállításhoz. Ez nem egyedi sajátosság, hanem az egész világon akkor születtek meg ezek a speciális múzeumok, és ez szorosan összefügg az expókkal.
Azzal, hogy elkezdték összegyűjteni a világkiállításokon szereplő tárgyakat, alkotásokat?
Konkrétan a Néprajzi Múzeum most is meglévő alapgyűjteménye akkor alakult ki, amikor az 1873-as bécsi világkiállításra készülve megbíztak két hazai muzeológust, Rómer Flórist és Xantus Jánost, hogy gyűjtsenek össze népi tárgyakat. Egy gyűjtőutat tettek Magyarországon, és több mint négyezer néprajzi jellegű tárgyat válogattak össze, egyformán minden tájegységről. Ezeket először kiállították az expón Bécsben, majd gyűjteménybe kerültek. Emellett vásároltak is a világkiállításokon külföldi iparművészeti anyagot, amelyek azután az Iparművészeti Múzeum alapgyűjteményét képezték.
Ezeknek a múzeumoknak a gyűjteményeire támaszkodhatott a kiállítás létrehozásakor? Mennyire volt nehéz dolga a tárlatban látható tárgyak kölcsönzése kapcsán?
Nagyon régóta foglalkozom ezzel a témával, 18 éve kezdtem el kutatni a világkiállítások történetét. Azóta próbálkozom ennek a tárlatnak a létrehozásával. A tárgyak körülbelül hetven százaléka más közgyűjteményekből, illetve magánszemélyektől érkezett, aminek az ideszállítása hihetetlen logisztikai feladat volt.
A második terem a legfontosabb képzőművészeti alkotásokat mutatja be. Melyik a legelső, expón megjelent magyar képzőművészeti alkotás?
Már az első expón volt egy szobrászati alkotás, de csak dekorációként. Engel Józseftől a Megsebesült amazon. Sajnos ez nincs most itt nálunk a kiállításban, ugyanis az angol királyi család tulajdona. Albert herceg megvásárolta, majd az egyik királyi kastélyba került, és azóta is ott van. Megpróbáltuk kölcsönkérni, de a szigorú feltételeket már nem tudtuk teljesíteni az idő rövidsége miatt.
1862-től viszont már kronológiában be tudjuk mutatni, hogy Ligeti Antaltól Markó Károlyon át nagyon kvalitásos festők szerepeltek a világkiállításokon. A saját múzeumunkból Than Mórnak és Lotz Károlynak négy vázlata látható, ami azért érdekes, mert ők 1873-ban díjat nyertek ezekkel a vázlatokkal, majd egy évvel később elkezdték ezeket felfesteni freskóként a múzeumunk főlépcsőházába. Ezek itt láthatóak ma is. Munkácsy Mihálytól három képet is be tudunk mutatni, de Szinyei Merse Páltól, Csontvárytól is láthatóak festmények a tárlatban. A legkvalitásosabb festők, szobrászok alkotásai kerültek bemutatásra az egyes világkiállításokon, ami jól megfigyelhető itt is.
Érdekes, furcsa történetek is akadnak, épp Szinyei Merse Pál híres Majálisához kapcsolódik egy ilyen…
1873-ban mutatta be a képet Bécsben. Ő ezt magyar lévén a magyar osztályon állíttatta ki, ahol fő helyet kapott. A bajorok viszont leszedték a képet, és átvitték a saját osztályukra, mondván, hogy minden olyan alkotás, ami Bajorországban készült, az csak bajor teremben szerepelhet. Mivel Szinyei ezt a Müncheni Akadémián festette, a bajorok erre igényt tartottak. Náluk viszont egy sarokba, elég rossz helyre került a kép. Szinyei, amikor meglátta, egyszerűen leszedte és hazavitte a festményt. Sajnos ezzel egy jó időre ki is zárta a Majálist a köztudatból, hiszen több mint egy évtizedre visszavonult a festészettől. Csak 1888-ban kezdett el újra festeni.
Szinyei Majálisa tehát később válhatott csak sikeressé. Melyek azok az alkotók és festmények, amelyek már valamelyik világkiállításon díjat kaptak és hírnevet szereztek?
Történetileg 1862-ben már külön kiállítottak képzőművészeti alkotásokat, de még nem díjazták azokat. Először 1873-ban Bécsben osztottak díjat a képzőművészeknek. 1878-ban Párizsban Munkácsy Mihály nagydíjat nyert a Milton című képével. Az ezt követő világkiállításokon a magyarok mindig jól szerepeltek. A korszak legnagyobb festői képviselték hazánkat: Benczúrtól Székely Bertalanon keresztük Csók Istvánig, és számos díjat nyertek. A szobrászok szintén nagy sikereket arattak. Kiemelném Fadrusz János Mátyás szobrát, ami ma Kolozsváron áll a főtéren. Ez teljes alakban bemutatásra került Párizsban, csak nem bronz, hanem gipsz változatban. Azután állították fel Kolozsváron, hogy nagydíjat nyert az 1900-as párizsi világkiállításon.
Ez a szobor érthető módon szintén nincs most itt a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ugyanakkor jó pár itt van a nyertesek közül. Melyek a kedvencei?
Az egyik legfőbb kedvencem az itt látható Bigéző fiú Szentgyörgyi Istvántól. A bigézés egyfajta népi sport volt, ami egy picit hasonlít a baseballra. Egy fadarabot kellett egy ütővel a levegőbe felütni, majd minél távolabbra elütni. A szobor 1929-ben nyert először aranyérmet Barcelonában, de utána még a két világháború között Párizsban is díjazott lett 1937-ben. A tárlatban látható több olyan alkotás, amelyik több expón is szerepelt, ilyen Ferenczi Noémi Teremtés című gobelinje is. Ifjabb Vastag György Lovát megállító csíkós szobra a másik kedvencem, és több alakban is megnézhető. Egyrészt mint kisplasztika, bronz szobor jelenik meg a kiállításban, másrészt Herendi porcelán formában is. Aki pedig a Budai Várban jár, az újjáépített Lovarda előtt az egész alakos köztériszobor-változatot is megnézheti.
A következő teremben az építészeté a főszerep, itt a magyar pavilonokról kaphatunk egy áttekintést. Melyek a legjentősebbek?
Az első hazai pavilion 1900-ban Párizsban épült fel, erről egy fényképünk van. Nagyon hasonlított a Városligetben látható Vajdahunyad várára, egy historizáló épület volt. Azután jöttek a szecessziós, majd a Bauhaus épületek. Modern és értékes pavilonokat emeltünk már nagyon korán, például 1911-ben Torinóban. Majd Györgyi Dénes több pavilont is tervezett a két háború között. A párizsi 1937-es szintén fontos épület. Ezután, amelyekről már makettjeink is vannak, az 1990-es évek utáni két évtized. A Makovecz-épület Sevillából 1992-ből, amely óriási sikert aratott, és nagy visszhangot kapott a világkiállításon. Nyolc évvel később Hannoverben egy ugyancsak elképesztő pavilont építettünk, ezt Vadász György tervezte. Ugyanakkor látható itt egy “ellentmondás” is, hiszen sikerekről szól a kiállítás, de egy kudarc is megjelenik: 1996-ban lett volna Magyarországon egy világkiállítás, amelyet a Horn-kormány 1994-ben visszamondott. Ennek van itt egy nagyon érdekes területrendezési makettje. Látható, hogy a Petőfi híd és a Lágymányosi híd közötti budai oldalon a mai Infopark, egyetemváros területére építették volna az expót. A legfrissebb makett pedig a Csernyus Lőrinc tervezte dubai világkiállítás magyar pavilonját mutatja be, és az általa elnyert díj is itt van.
Arra is büszke vagyok, hogy van 1851-es tárgyunk és 2021-es is, tehát 170 évet tényleg át tudtunk ölelni.
Ha már a kudarc is szóba került: volt olyan világkiállítás, ahol nem jelentünk meg?
Volt egy időszak. 1958-ban Brüsszelben még ott voltunk. 1956 után két évvel a Kádár-rezsimnek ez volt az első konszolidációs megjelenése, ami egyébként sikeres volt. Ehhez képest a 60-as 70-es években egyáltalán nem mentünk el. Kutattam az okok után, de a levéltárban nem találtam arra vonatkozó dokumentumot, hogy valójában miért nem jelentünk meg. Feltehetően gazdasági, pénzügyi okai lehettek, emellett figyeltük, hogy a Szovjetunió mit tesz. Kicsit hasonlít az expó ilyen értelemben az olimpiához. A moszkvai olimpiára a nyugati országok zöme nem ment el, majd Los Angelestől a szocialista tömb országai maradtak távol. A politikai hangulat befolyásolta a megjelenést.
A 80-as évektől újra elkezdtünk járni, mert ekkor már döntés volt arról, hogy lesz közös Bécs-Budapest-világkiállítás 1995-ben. A rendszerváltás után az osztrákok visszakoztak, mi még megrendeztük volna egyedül, az Antall-kormány döntése alapján. Végül a Horn-kormány mégis úgy döntött, hogy nem veszünk részt.
Közben az iparművészeti alkotásokat bemutató terembe érkeztünk, amely mindjárt a gyönyörű a Halasi csipkével indul. Ez iparművészeti alkotás, nem népművészeti?
A 20. század elején alapítják ezt a manufaktúrát Kiskunhalason. Nem egy népművészeti alapú kezdeményezés volt, hanem egy iparművészeti tanár, Dékányi Árpád hozta létre, és az ő terveit valósították meg az ottani csipkevarró asszonyok. Ezek iparművészetileg tervezett termékek voltak, és nagyon hamar megjelentek a világkiállításokon. A két háború között 1935-ben Brüsszelben és 1937-ben Párizsban is nagydíjat nyertek. Kiállítottuk a Julianna terítőt, amelyet Julianna holland királynénak a mennyegzőjére készítettek.
A továbbiakban a porcelán-, a kerámia- és az üvegművészet alkotásait láthatjuk. Kovács Margit Fonólányától, ami a brüsszeli 1958-as magyar pavilon dísze volt, a hódmezővásárhelyi népies kerámiákig sokféle stílusú alkotás szerepel. Főleg a 20. század első felére fókuszáltunk ennél az anyagnál. Mivel a világkiállítások első évtizedeiben a kivitt kollekciókat jellemzően értékesítették az egyes gyárak, így ebből az időből nagyon kevés olyan tárgy maradt meg, amely konkrétan egy-egy expón járt. Azért ilyen is akad, itt látható egy óriási Herendi tál az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből. Kilencven centiméter ármérőjű, gyönyörű festett jelenettel a közepén. Az 1862-es expón nyert díjat. A rajta lévő festmény azt a jelenetet ábrázolja, amikor Mária Terézia, karján a kis Józseffel, részt vesz a pozsonyi országgyűlésen 1741-ben. Ez az az országgyűlés, amikor a királynő a magyar nemességtől segítséget kér a poroszok ellen az osztrák örökösödési háború kezdetén. A magyar nemesség “életünket és vérünket” felkiáltással kardot ránt és pénzt, paripát, fegyvert ajánl a királynőnek. Ezt jeleníti meg a tál, amiről bizosan tudjuk, hogy kint volt az expón.
Hangszerek is láthatóak, például a hungarikumnak nyilvánított cimbalom. Ennek mi a története?
Ez a konkrét cimbalom a mi múzeumunk tulajdona, Schunda Vencel József hangszerkészítő munkája. Amikor Schunda a hétezredik eladott cimbalomnál járt, akkor visszavásárolta a legelső eladott hangszert, és ezt a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Több mint százhúsz éve a mi gyűjteményünket gazdagítja. 1873 körül született, akkor mutatták be a bécsi világkiállításon.
Hungarikumok az utolsó teremben is feltűnnek. Miről mesélnek az utolsó teremben látható tárgyak?
Tudománytörténeti szempontból egy nagyon izgalmas tárgyat állítottunk ki, Eötvös torziós ingáját. Ez 1900-ban szerepelt a világkiállításon, és Eötvös gravitációs törvényéhez kapcsolódik az inga működése. A földgáz-, illetve olajkutatásban volt gyakorlati haszna hosszú ideig. A világon nagyon sok helyen használták ezt a találmányt, melyért aranyérmet nyert az expón a készítő.
Végül van két olyan tabló, ami azért különleges, mert pontosan úgy néz ki, ahogy ez az anyag az 1900-as világkiállításon szerepelt, fényképek alapján lehetett rekonstuálni. A tárgyakat Hermann Ottó, a híres muzeológus és polihisztor gyűjtötte.
Még soha nem volt a magyar múzeumtörténetben ilyen összművészeti, a magyar kultúrtörténet legfontosabb szegmenseit felvonultató időszaki kiállítás, mely augusztus 20-ig várja az érdeklődőket.
Képek forrása: Magyar Nemzeti Múzeum