A huszadik század második felében, különösen Kelet-Európában egyes költők és művészek arra vállalkoztak, hogy reflektáljanak a nyelv instrumentalizált, kommunikációs és politikai-ideológiai célokra történő alkalmazására, illetve tanulmányozzák azt. Ezt pedig oly módon tették, hogy felhívták a figyelmet a nyelv megcsináltságára, materiális és mediális voltára, valamint olyan performatív helyzeteket idéztek elő maguk és közönségük számára, amelyben kipróbálhatták a verbális kifejezés lehetőségeit. A Kassák Múzeum kiállítása a régió országaiból mutat be egyedi, de egymáshoz is kapcsolódó műveket: fotókat, szöveges partitúrákat, interaktív objekteket, hang- és videófelvételeket, filmeket és performansz dokumentációkat.
A Költészet és performansz – A kelet-európai perspektíva című, 2017-ben indult nemzetközi kiállítássorozat (amely a zürichi egyetemen 2017–2020 között lezajlott kelet-európai performansz-kutatás alapján jött létre) a tekintélyelvű rendszerekkel szembeni felforgató művészi magatartások egyik karakteres vonulatát mutatja be. Történeti perspektívából vizsgálja e műveket, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a költészet és a performansz viszonyában rejlő szubverzív erő időről időre újra jelentőséget kap a társadalmi-politikai válságokkal küzdő országokban, különösen itt, a régióban. A sorozat más európai nagyvárosokban bemutatott korábbi kiállításaihoz képest a Kassák Múzeum koncentráltabb, kompaktabb válogatást mutat be az eredeti anyagból, és hazai helyszín lévén természetesen magyar alkotók művei játszanak dominánsabb szerepet.
Vajon mire használjuk a nyelvet? És általában mire vagyunk képesek a nyelvvel kapcsolatban? Vajon mit mond-e el az a vers, melyet meztelenül, énekelve vagy már-már szinte felismerhető hangok nélkül adnak elő? Mi történik akkor, amikor az utca interaktív tere válik a mondandó helyszínévé egy könyv lapjai helyett? A tárlaton számtalan példát találnak arra, hogy a kelet-európai művészek miként próbáltak kiszabadulni az ellenőrzött nyelv és a normatív kommunikációs minták szorításából, és műveikkel miként próbálnak bemutatni fontos társadalmi, politikai, sőt művészeti problémákat.
Sokféleképpen szólnak közönségükhöz. A szlovák Monogramista T.D (Dezider Tóth) Hó a fán című, 1970-es munkájában például a szavak térbeli objektumokká válnak, mégpedig úgy, hogy egy enigmatikus vers betűit írta fel egy növésben lévő fa törzsére és ágaira, így elegyítve a kultúrát a természettel, a fán ülő szerző megfigyelésében. Tomislav Gotovac kései performanszában, a Graffititalanításban (1990) egy falat meszel, és ezzel a költői gesztussal mutatja be a Jugoszlávia megszűnése utáni új identitás meghatározásának problematikus folyamatát, mivel a régi graffitik (politikai jelszavak, obszcén káromkodások) továbbra is átütnek a festéken. Ewa Partum lengyel művész pedig boltokban kapható, otthoni dekorációra szolgáló fehér kartonbetűket használt munkájában, amelyeket később véletlenszerűen szétszórt a városban és közeli parkokban, erdőkben, így szabadítva fel a betűket eredeti jelentésük alól.
A kiállításon több alkotást is láthatnak Ladik Katalintól és Szentjóby Tamástól. Ladik Katalin, a hangköltészet nemzetközileg elismert képviselője, aki 1970-ben félig meztelenül mutatta be első performanszát Budapesten, éles reakciókat váltva ki a korabeli kultúrpolitika és az underground képviselőiből egyaránt. Az esemény, amelynek dokumentumfotóit a művész testköltészetének és hangművészetének egyéb reprezentatív példái mellett mutatja be a kiállítás, az első női performansz történelmi pillanatát is jelöli a magyarországi művészettörténetben.
Szentjóby Tamás életművének egyik igazi kuriózuma, a rég elveszettnek hitt Szép sötétség – Audio-taktilista képvers vakok számára (1970) című alkotása, amelyről még maga Szentjóby is azt hitte, hogy sok-sok éve megsemmisült. Az alkotás az 1970-ben megrendezett R-kiállításon volt látható először (és néhány évvel ezelőtti megkerüléséig utoljára), ahol hatalmas érdeklődés övezte, interaktív jellege élénk reakciókat váltott ki a kortárs kritikában. A tájképszerű hatást keltő objektum fatáblára illesztett fém félgömbökből és magnószalagokból készült, amelyet egy magnetofon segítségével lehetett megszólaltatni. Ám ez nem minden, a félgömbök a Braille-írás betűinek mintájára úgy helyezkednek el a felületen, hogy az a mű címét, a Szép sötétség feliratot adják ki. A mű interaktív jellegével az érzékelés különböző szférái közötti átjárást teszi lehetővé, megkérdőjelezve ezzel a hagyományos festészeti értékek érvényességét. A magyar művészet e fontos darabját 1970 óta most először a Kassák Múzeumban láthatja ismét hazai közönség.
Kassák Múzeum, Budapest
2021. október 17-ig